Thsőő emberkék!! ^^
Frissítettem kicsit a Szereplők menüt, van 3 új emberke, meg lecseréltem Blake képét. Mondjuk nem tudom mennyire érdekel titeket, de én azért szóltam, hogy tudjátok. ^^
Erősen gondolkodom rajta, hogy írok a szereplőkről egy rövidke kis jellemzést, de tudjátok, hogy nem szokásom szóval ez nagy szó lenne. Nem tudom csináljatok vmit, kommenteljetek, írjatok chatbe, füst jelezettek vagy akármi ha szeretnétek, hogy legyenek jellemzések. Semmi kedven nincs megint szavazást csinálni, azt hiszem ez így egy kicsit gyorsabb lesz.
A harmadik fejezettel úgy állok, hogy meg van írva kerek 533 szó. Szóval még van hátra kb 2500 mivel mindig próbálom megközelíteni a 3000 szót. Szal durván az 1/5-e van meg. Jó matekos vagyok (már amiben), de most nincs kedvem pontosabban kiszámolni. :DD
Ömm asszem ennyi és mivel a múltkori bejegyzésemhez nem raktam képet így most ehhez besuvasztok valami random képet ami vagy tetszik nektek vagy nem. Ha nem tetszik az a ti bajotok.
Na puszi emberkék, alien-ek, perdatorok, manók, elfek, orkok, szamurájok, mestergyilkosok, akárkik akik olvastok most engem.
Ohh már tudom is mi lesz a kép. ^^ Nem rég festettük ki a nappalit és került fel két festmény amit nővérem saját kezűleg csinált, remélem tetszeni fog nektek én imádom. :333
2012. július 26., csütörtök
2012. július 18., szerda
2. fejezet
Hírtelen
felültem, félhomály vett körül, csak egy csupasz izzó világított. Kellett egy
kis idő mire felfogtam, hogy a padláson vagyok, egy régi kanapén ültem, amit
valószínűleg az előző lakók hagytak itt. Megfordultam és kinéztem a
padlásablakon. sötét volt, kint ami megnyugtatott, mert nem aludtam itt egész
éjszaka. Feltápászkodtam és elindultam az ajtóhoz, próbáltam kinyitni,
rángattam, de sehogy se akart kinyílni. Belerúgtam az ajtóba egy anyázás
kíséretében, valami csörömpölve ért földet, lenéztem. Ohh persze bezártam.
Lehajoltam és felvettem a kulcsot a földről. Kiszabadítottam magam a
segítségével és már mentem is a fürdő felé.
Reggel kapkodva
öltöztem fel és már rohantam is le a lépcsőn, de anya megállított az ajtóban.
- Kicsim várj.
- Igen?- felé fordultam.
- Jól vagy?- fürkészően nézett rám.
- Persze-, bólintottam.
- Nem is mesélted mi volt tegnap az iskolában.
- Semmi különös- megigazítottam a táskám pántját a vállamon.- De nem szeretnék elkésni.
- Igaz, menj csak.

Félre állt én meg
már ott se voltam. Miután este felkeltem a padláson nem bírtam aludni. A
gondolataim össze- visszacikáztak. Rengeteget gondolkodtam az egy évvel
ezelőtti életemen, hogy mennyi minden megváltozott azóta. Belerúgtam egy üres
üdítős dobozba és szaporábban vettem a lépteimet, nem akartam elkésni és hát
eléggé késésben voltam. Még este eldöntöttem, hogy ma kedvesebben fogok
viselkedni a fiúkkal végül is ők nem tettek ellenem semmit. Felemeltem a fejem,
hogy ne a földet bámuljam, mikor a sulihoz érek. Ahogy a sulihoz értem
megpillantottam a fiúkat, az iskolaépület előtt dohányoztak, voltak még páran
körülöttük kis csoportokban, de azok nem érdekeltek. Elindultam feléjük. Alig
tettem pár lépést mikor valaki nekem futott hátulról. Odavetett egy gyors „Bocsi.”-t
és már futott is tovább.
- Brian, Matt,
Jimmy!- kiáltotta és odafutott a fiúkhoz.
- Cameron!-
mondták egyszerre és megölelték.
Tovább mentem el
a fiúk mellett, egy pillanatra összetalálkozott a tekintetem Jimmyével.
- Hé Lexi!-
utánam kiáltott, de nem foglalkoztam vele.
Bementem a
terembe és leültem a leghátsó padba. Elővettem a füzetem és egy tollat. Egészen
becsöngőig firkálgattam a füzetembe, még szerencse, hogy nem biológia az első
órám. Hangos nevetést hallottam felpillantottam az ajtó irányába, a fiúk jöttek
be az ajtón. Visszafordultam a rajzomhoz, de volt elég időm ahhoz, hogy
felmérjem a csaj nincs velük. A fülem
mögé tűrtem a hajam és idegesen topogtam a lábammal. Hol van már a matek tanár?
Hangos puffanást hallottam magam mellől, oda fordultam. Jimmy ült le mellém és
vigyorogva nézett előre.
- Te mindig
vigyorogsz?- visszafordultam a rajzomhoz.
- Többnyire, de te mindig süket vagy?
- Miért?- rápillantottam.
- Mikor jöttél be a suliba, utánad kiáltottam miután nem álltál meg mellettünk, de tovább mentél, mint aki se lát se hal- megvontam a vállam.
- Nem akartam elkésni.

- Ez már nem az
első napod.
- De a második, amúgy se szeretek késni- végre bejött a tanár.
- Jó reggelt diákok.
- Jó reggelt tanárnő- jött a válasz, körbe nézett a teremben.
- Sullivan visszaül a helyére.
- De tanárnő nem mindegy hol ülök?
- Dolgozatot írtok, szóval ülj vissza oda ahol eddig ültél.
- Már is- sóhajtott és felállt.- Te meg nyisd ki a füled- mosolygott és összekócolta a hajam.

Utána néztem
közben megigazítottam a hajam. A tanár kiosztotta a tesztlapokat, arrébb toltam
a füzetem és átfutottam a dolgozaton. Vettem egy mély levegőt és elkezdtem
írni. Kizártam a külvilágot és csak a dolgozatra figyeltem. Jónak kell lennie a
dolgozatnak, megígértem otthon, hogy legalább amíg beilleszkedek, megpróbálok
rendesen tanulni. Mintha az egész eddigi életem nem a tanulásból állt volna.
Megráztam a fejem és minden figyelmemet a dolgozatra összpontosítottam.
Aláhúztam az
utolsó eredményt, még átnéztem egyszer a dolgozatot, hogy minden jó-e, majd a
padszélére toltam a lapom. Felnéztem az órára és elkerekedett a szemem, negyed
óra alatt kész voltam a dolgozattal. Körbe néztem a teremben, mindenki a lapja
felett görnyedt és próbált valamit kihozni a dolgozatból. Magam elé húztam a
füzetem és folytattam a rajzolást.
- Ms. Adams már
végzett is?- felkaptam a fejem.
- Ühüm-, bólintottam.
- Ühüm-, bólintottam.
Felállt a tanár
és odajött a padomhoz, érzékeltem, hogy páran felnéznek a dolgozatból és rám
néznek, majd gyorsan vissza is fordultak. Elvette a lapot a padomról és végig
nézte, majd elégedetten bólintott és visszament vele az asztalához. Megint
visszafordultam a rajzomhoz, alig, hogy neki kezdtem egy összehajtogatott papír
fecni landolt a padomon. Letettem a tollam és széthajtottam a lapot.
„Na
mi van elit sulis?...”
Felnéztem a
papírról és körbe néztem az osztályban, mindenki ugyan úgy a dolgozatot írta.
Tovább olvastam.
„…
Miért mentél tovább reggel? Tudom, hogy nem azért mert féltél, hogy elkésel.
Nem veszem be. Mondhatod, hogy nem hallottad, hogy utánad szóltam…”
Szóval Jimmy írta.
„…
Csak nem Cammy miatt mentél tovább?”
Cammy? Elolvastam
még egyszer levelet, majd az aljára firkantottam a választ.
„ Ki az a Cammy? Tényleg nem
akartam elkésni, nem értem miért nem bírod felfogni.”
Összehajtottam és
vissza is küldtem a feladónak. Tovább rajzoltam, de alig, hogy neki kezdtem
újra előttem landolt a lap. Sóhajtottam egyet és szétnyitottam.
„Cammy
a csaj, aki reggel odajött hozzánk, aki miatt elmentél…”
Tuti, hogy direkt
csinálja…
„…
régi barát, ma jött haza, külföldön volt egy ideig és tegnap jöttek haza. Nem
gondoltam volna, hogy ennyire antiszociális vagy.”
Megfogtam a
tollam és idegesen kezdtem el írni a választ.
„ Nem vagyok antiszociális ezt tegnap már Matt-nek
is kifejtettem. Ha ennyire érdekel, mi a bajom kérdezd meg tőle. Amúgy sincs ma
valami jó napom szóval légy szíves és szállj le erről a témáról. Nem mentem oda
hozzátok, mert féltem, hogy elkések. Ennyi, az meg végkép nem érdekel, hogy mit
hiszel, de oké higgy azt, amit akarsz, nem érdekel. Van most elég gondom otthon
is nem kell, hogy még itt is baszogassanak.”
Összehajtottam a
lapot és visszadobtam Jimmynek. Tovább rajzolgattam és most már semmi sem
zavart meg benne. Megtámasztottam a kezemmel a fejem és előre bámultam. Vettem
egy mély levegőt kitéptem egy lapot a füzetemből és elkezdtem írni.
„ Bocs, csak tényleg szar napom van. Van egy kis
gond otthon, lényegében a miatt költöztünk el Atlantából ide. Tegnap megint
előjött ez a dolog és ilyenkor pár napig nagyon hamar felkapom a vizet, szóval
bocs.”
Gondosan
összehajtottam a lapot egy kis négyszöggé és Jimmy felé dobtam. Ránéztem az
órára, még volt öt perc az órából így elpakoltam a füzetem a táskámba. Ahogy
leraktam a táskámat a pad mellé már az asztalomon is volt a válasz.
„
Értem semmi gond, nekem is van, hogy szar napom van. Akkor lehetőleg a mai nap hagyjunk békén?”
Jimmy felé
néztem, engem figyelt. Bólintottam egyet majd belegyűrtem a kis cetlit a táskám
egyik zsebébe. Számoltam a másodperceket, majd mikor végre megszólalt a csengő
egyből viharoztam is ki a teremből.
- Lexi- Matt
hangját hallottam magam mögül.
- Most hagyd- hallottam egy másik hangot is, közben folytattam az utam.
- Most hagyd- hallottam egy másik hangot is, közben folytattam az utam.
Végig gondoltam a
napomat, hogy milyen óráim lesznek. Az utolsó lesz a biológia és utána a héten
már nincs. Minden órát végig rajzoltam, de azért figyeltem is, vagy valami
olyasmi. Még csak a második nap, de már most halálra unom magam az órákon.
Minden tananyagot szinte kívülről fújok.
Egyik órán nem
tudom milyen meggondolásból, de Matt felé néztem, pont akkor fordult hátra.
Összetalálkozott a tekintetünk, először csak bátortalanul mosolygott és mikor
meglátta, hogy visszamosolygok egyből elvigyorodott. Ebédnél amilyen gyorsan
csak tudtam befoglaltam ugyan azt az asztalt ahol tegnap ettem. A szememmel
kerestem a fiúkat bár reméltem, hogy egyedül ehetek, azért még is csak…
- Szia-,
felnéztem, egy szőke lány vigyorgott rám.- Te az új lány vagy igaz?- letette a
tálcáját az asztalra és leült velem szemben.
- Aha- bólintottam.
- Zoé Parker vagyok, de mindenki csak Zoo-nak hív- kezet nyújtott.
- Alexis Adams, de mindenki csak Lexinek hív- mosolyogtam és kezet ráztunk.
- Láttam tegnap a trióval lógtál.
- Trió?
- Tudod, Matt, Jimmy és Brian.
- Ohh, igen… az osztálytársaim- megvontam a vállam.- Na, várj csak, te figyeltél engem?
- Mint az iskolai újság fotósa kötelességem- vigyorgott.
- Aha…
- De nem csak én figyeltelek ám tegnap.
- Tessék?
- Az egy dolog, hogy új vagy, de teljesen más is.
- Hogy érted?
- Itt az emberek, még ha újak is egyből próbálnak beilleszkedni, megismerkedni a menőkkel, szokásos tinifilmes cuccok, de te nem. Ahogy elnéztem te jobban örültél annak, ha egyedül lehetsz.
- Új a hely még meg kell szoknom…
- Tudod kiszúrt ki magának?- sóhajtottam.
- Igazából nem nagyon érdekel, de úgy is elmondod, gondolom.
- Jól gondolod- mosolygott.- Ha hátra nézel lesz ott egy asztal, csajok és srácok ülnek ott, gondolom ez nem meglepő. Pompom ruhás csajokat keress, ha megvan, ül ott egy srác, piros kockás ingben, szőke hajú.

Megfordultam és
elkezdtem keresni, az asztalt egyből megtaláltam és a srácot is. Nem nézett ki
rosszul legalább is így távolból. Rám nézett, egy másodpercre mintha
meglepődött volna majd bátortalanul elmosolyodott, visszamosolyogtam és egyből
visszafordultam Zoé felé.
- Na?-
mosolygott.
- Nem rossz- megvontam a vállam.
- Brendon Harmonnak hívják, de a beceneve Zero. (ejts: Dzero)
- Zero?- kérdeztem vissza.
- Nem Z-vel, hanem Dz-vel- javított ki.
- Dz-vel? De miért pont… Zero?
- A mez száma a nulla már a kezdetektől így rajta ragadt.
- És miért Dz-vel mondják?
- Nem tudom- megvonta a vállát.
- Had találjam ki, ő a foci csapat kapítánya?
- Nem, dehogy is, az Will. Bár Zero is jól focizik, de Will nyomába se ér.
- Ühüm.
- Tudod, tetszel nekem- ijedten néztem rá, mire felnevetett.- Jaj nem úgy, csak normálisnak tűnsz nem úgy, mint a legtöbb lány itt.
- Ohh értem… Te.
- Igen?
- Te mindenkit ismersz?
- Mondhatjuk.
- Mit tudsz egy Cameron nevű lányról?
- Cameron Horanra gondolsz?
- Gondolom.
- A trióval szokott néha mászkálni. Egy évvel fiatalabb náluk, a családjával sokat szokott külföldre járogatni.
- És mennyire van jóban a „trióval”?
- Csak nem féltékeny vagy?- mosolygott.
- Nem, csak érdekel.
- Hát, mióta idejár, a csaj jóban vannak, de nem szoktak olyan sokat együtt lógni. Igazából először csak Briannel volt jóban, mert ugye Jimmy és Matt csak tavaly jöttek át, kirúgták őket az előző sulijukból azt hiszem.
- Aha, köszi.
- Nincs mit- elgondolkozott.- Mit csinálsz ma délután?
- Ömm… szerintem semmit, miért?
- Van a közelben egy tök jó kis kávézó, ha gondolod, beülhetnénk suli után.
- Hát nem is tudom…
- Na lécci, tök jó kis hely.
- Hát oké, legyen- mosolyogtam.
- Oké, akkor utolsó óra után suli előtt. Most megyek, mindjárt csöngetnek, szia.
- Helló- intettem egyet és már ott sem volt.

Összeszedtem a
cuccomat és elindultam az utolsó előtti órámra, rajz, az egyetlen olyan óra,
ahova a, hogy is mondta Zoé? A „trió” nem jár. Kellett egy kisidő mire
megtaláltam a termet és késtem is pár percet.
- Elnézést a
késésért- léptem be a terembe.
Egy fiatalnő
nézett rám, majd a falon lévő órára.
- Semmi baj, nem
késtél sokat. Te vagy az új diák? Alexis igaz?
- Igen- megigazítottam a táskám pántját.- De jobban szeretem ha Lexinek hívnak.
- Rendben. Ott megtalálsz minden szükséges cuccot- az egyik sarokba mutatott.- A 19. század művészetével foglalkozunk és ebben a témában kell egy képet készíteni- közben elindultam összeszedni a cuccokat.- A többiek már egy hete dolgoznak rajta. Ha gondolod, akkor most még azt rajzolhatsz, amit szeretnél.
- Nem köszönöm- felé fordultam.- Menni fog- mosolyogtam.
- Akkor rendben- elmosolyodott.- Keress egy helyet és kezdj neki.

Bólintottam,
összeszedtem a cuccokat és leültem egy szabad festővászon elé. Egy darabig csak
néztem az üres vásznat, majd vettem egy mély levegőt és elkezdtem megrajzolni
az alapokat. Az óra végére, úgy ahogy készen lettem a kontúrokkal. Ahogy
kicsöngettek megrohamoztam a mosdót, hogy lemossam a kezemről a graffitot.
Alig, hogy leöblítettem a kezemről a szappant valaki rám köszönt. Felnéztem, de
nem voltam benne biztos, hogy tényleg nekem szólt-e a köszönés. Ahogy oldalra
fordultam rájöttem, hogy tényleg nekem köszöntek.
- Hali- néztem
értetlenül a csajra.
- Szia-, köszönt újra.- Cameron vagyok- nyújtott kezet,- de szólíts csak Cammynak.
- Én Lexi vagyok.
- Igen tudom- vigyorgott,- a fiúk már meséltek rólad.
- Fiúk?
- Matték- még mindig mosolygott.
- Ohh értem. De ne haragudj, most mennem kell- magamra erőltettem egy fél oldalas mosolyt.
- Oké, akkor majd még beszélünk.
- Biztosan…
- Szia-, intett egyet.
- Hali- mondtam és gyorsan kimentem a mosdóból.

Már csak ez
hiányzott. Talán Jimmynek még is igaza volt, lehet, féltékeny vagyok Cameronra?
De hisz még csak egy napja ismerem a srácokat, ez hülyeség. Bementem a biológia
terembe, csak pár voltak bent és mindenkit lefoglalt a saját dolga. Leültem oda
ahol tegnap ültünk Mattel. Elővettem a füzetem és egy tollat, csak bámultam a
papírt.
„- Elenor, ide adnád a krumplit?- kérdezte
apa anyát vacsora közben.
Minden ugyan olyan volt, mint minden este
egyet kivéve, a bátyám nem volt velünk. Unottan kotorásztam a vacsorámat, míg
mindenki más az asztalnál normálisan evett.
- Lexi ne turkáld már az ételt- szólt rám
anya.
- Nem vagyok éhes- letettem a villát.
- Nem vagyok éhes- letettem a villát.
- Mostanában sose vagy éhes…
- Nem is értem miért…- sóhajtottam.
- Ezt, hogy érted?
- Hogy tudtok, úgy tenni mintha minden rendben lenne?- néztem rá, anya hitetlenkedve nézett vissza rám.- Miért tesztek úgy mintha a bátyám még mindig itt lenne!
- Kicsim talán ezt…- kezdte apu.
- Nem apu! Most!
- Lexi, nem csak téged hagyott itt minket is!- szólalt meg végre anyu.
- Akkor miért érzem még is azt, hogy csak engem kavart fel a dolog?
- Nem csak te érzed így, de…”

- Hé Lexi-
felnéztem a füzetemből Matt mosolygott rám.
- Szia-, elmosolyodtam.
- Szia-, elmosolyodtam.
- Minden rendben?
- Miért?
- Könnyes az arcod.
- Ohh- az arcomhoz kaptam a kezem és gyorsan letöröltem.- Minden rendben van- mosolyogtam rá.
- Köze van ahhoz amit Jimmyvel beszéltettek?- hátra néztem Jimmyre, majd vissza Mattre.

- Elmondta?-
közben bejött a tanár.
- Csak annyit, hogy megint elő jött valami múlt béli dolog és ezért rossz kedved van.
- Valami olyasmi, ja-, a füzetemre néztem.
- Marcus?
- Tessék?- a füzetemre néztem, csak most vettem észre, hogy a füzetemben díszeleg a neve.- Ohh, ő a bátyám… észre se vettem, hogy leírtam a nevét.
- Ő is veletek költözött?
- Nem- megráztam a fejem,- körülbelül egy éve, hogy elment…
- Ohh… nem tudtam, sajnálom.
- Ugyan- legyintettem,- végül is már egy éve volt.
- Akkor emiatt költöztettek el? Hogy a bátyád…?-

- Igen- bólintottam.
- Ms. Adams, Mr. Sanders- a tanárra néztem.- Jól elbeszélgetnek?- szúrós szemmel mért végig minket.
- Elnézést- mondtam és visszafordultam a füzetemhez.
- Nem pont ez lenne a lényege?- szólalt meg egy srác.- Hogy beszélgessünk a partnerünkkel?
- De igen, csak nem akkor mikor éppen tanítani szeretném az új anyag részt- gúnyosan elmosolyodott.

- Hé-, kezdte
halkan Matt,- holnap lesz egy próbánk, nálunk a garázsban, ha van, kedved
eljöhetnél.
- Hát nem tudom, attól függ, hogy kell-e otthon valamit segíteni, de nem hiszem. De majd még meglátjuk holnap.
- Okés- mosolygott,- akkor majd még beszélünk róla.
- Jól van- visszamosolyogtam.
- Hát nem tudom, attól függ, hogy kell-e otthon valamit segíteni, de nem hiszem. De majd még meglátjuk holnap.
- Okés- mosolygott,- akkor majd még beszélünk róla.
- Jól van- visszamosolyogtam.
A táskám pántját
szorongatva álltam a suli előtt. Az előbb mondtam Briannek, hogy menjen csak,
nekem dolgom van, így hát egyedül álltam az utcán és vártam Zoét. Már azon
voltam, hogy haza indulok mikor kinyílt a suli bejárata és Zoé rontott ki
rajta.
- Ne haragudj-
lihegte.- Elhúzódott a megbeszélés a szerkesztőségben.
- Semmi baj- megráztam a fejem.- Már pont indulni készültem szóval épp időben jöttél- mosolyogtam, visszamosolygott.
- Semmi baj- megráztam a fejem.- Már pont indulni készültem szóval épp időben jöttél- mosolyogtam, visszamosolygott.
- Jól időzítek-
vigyorgott.- Na jó menjünk.
- Messze van?
- Annyira nincs.
- Messze van?
- Annyira nincs.
Végig sétáltunk
az utcákon, áhh nincs, messze csak tíz perce sétálunk végül is…
Miközben haladtunk
előre Zoé az iskoláról beszélt, pontosabban a diákokról, hogy milyen klikkek
vannak, kivel érdemes jó kapcsolatot ápolni és a többi.
- Itt vagyunk-
állt meg vigyorogva egy kis kávézó előtt.- A nagybátyámé.
- Andynek hívják a nagybátyádat?- néztem a bejárat fölött díszelgő táblát, amin az állt nagy betűkkel, „Andy’s Cafe”.
- Te vagy Sherlock Holmes?- mosolygott.
- Haha…- elmosolyodtam.
- Andynek hívják a nagybátyádat?- néztem a bejárat fölött díszelgő táblát, amin az állt nagy betűkkel, „Andy’s Cafe”.
- Te vagy Sherlock Holmes?- mosolygott.
- Haha…- elmosolyodtam.
- Na, gyere már!
Éhen halok!
- Jól van…
- Jól van…
Bementünk a
kávézóba, nem volt nagy a tömeg, de a legtöbb asztalnál ültek. Aranyos kis hely
volt, de kicsit mintha olyan lett volna, mintha egy barkácsboltból alakították
volna át.
- Andy bácsi!-
ült le a pulthoz Zoé, követtem és mellé ültem.
- Sziasztok-, mosolygott egy középkorú férfi.
- Ő itt Lexi, új a sulinkban és a szárnyaim alá vettem.
- Üdv, Andy vagyok- nyújtott kezet.
- Örülök- mosolyogtam és kezet ráztunk.
- Most költöztetek ide?
- Pár hete igazából.
- Honnan?
- Atlantából- mosolygott.

- Na, jó mit
kérted? Ahogy elnézem Zoo mindjárt éhen hal.
- Pontosan!- háborodott fel.- Én egy sajtburgert kérek kólával- vigyorgott.
- Oké, és te Lexi?
- Én is ugyan ezt.
- Rendben, mindjárt hozom, addig üljetek le valamelyik asztalhoz.
- Igen is- vigyorgott Zoé és már el is indult az egyik szabad asztal felé.

Miközben vártuk a
kajánkat Zoé tovább mesélt az iskoláról, pontosabban folytatta onnan ahol abba
hagyta, mikor megkaptuk a sajtburgereket, egy ideig csöndben maradt, amíg
megette az első falatokat majd elkezdett faggatni.
- És, hogyhogy
elköltöztetek?
- Öö hát ez… családi dolog nem szeretek róla beszélni, szóval inkább hagyjuk oké?
- Rendben. Van testvéred?
- Van…
- Ahh nekem is. Két kis öcsém ikrek és iszonyatosan irritálóak…
- Öö hát ez… családi dolog nem szeretek róla beszélni, szóval inkább hagyjuk oké?
- Rendben. Van testvéred?
- Van…
- Ahh nekem is. Két kis öcsém ikrek és iszonyatosan irritálóak…
Szerencsémre
elkezdett magáról beszélni és teljesen megfeledkezett arról, hogy rólam kérdezősködjön,
aminek iszonyatosan örültem. Mikor végeztünk Andy odajött hozzánk.
- Bocsi, ezt egy
srác küldi- egy dobozt rakott elém, összehúzott szemöldökkel figyeltem a
dobozt.
- Nyisd ki- szólalt meg Zoé izgatott hangon.
- Oké.
- Nyisd ki- szólalt meg Zoé izgatott hangon.
- Oké.
Vettem egy mély
levegőt és levettem a doboz tetejét, egy fekete csokornyakkendő volt benne.
Elkerekedett a szemem, körbe néztem a helyiségben, de senki ismerős nem volt
bent. Kivettem a dobozból a nyakkendőt és átvizsgáltam a dobozt hátha van benne
valami üzenet, de nem volt semmi.
- Nyakkendő?-
nézte értetlenül Zoé.
Felemeltem és
alaposabban megnéztem. Megakadt a szemem egy kis arany hímzésen, egy „B” betű volt.
- Blake-
suttogtam.
- Blake? Az ki és mi ez a nyakkendő?- ránéztem.
- Kíváncsi vagy mi?- mosolyogtam, hevesen bólogatott.- Blake Atlantából egy nagyon régi és nagyon jó barátom. Nagyon sok baromságot csináltunk együtt, és ennek a nyakkendőnek köze van mind azokhoz, amiket csináltunk. De nem értem…- hátra fordultam.- Andy! Hogy nézett ki a srác, aki odaadta a dobozt?
- Magas volt fekete hajú…
- Köszi-, rámosolyogtam és visszafordultam.- De ő nincs itt…- vettem egy mély levegőt.- Ez csak egyet jelenthet.
- Mit?- felcsillant a szeme.
- Hamarosan megérkezik…- visszaraktam a dobozba a nyakkendőt.- Ne haragudj mennem, kell. Köszi, hogy elhívtál- mosolyogtam és az asztalra tettem a pénzt.
- Nincs mit én örültem, hogy eljöttél- mosolygott.
- Akkor holnap a suliban.
- Szia-, intett.
- Szia.

Haza siettem és
újra bezárkóztam a szobámba és előkerestem a régi újság cikkeket.
„Még
mindig keresik a rongálókat, akik egész Atlantát bejárják és furcsábbnál
furcsább dolgokat művelnek a köztulajdonnal.”
Felnevettem a cím
alatt díszelgő képen. Egy telefonfülke megtöltve vízzel és tele aranyhalakkal...
2012. július 3., kedd
Fejlécecske
Ahogy azt ti is láthatjátok a mai napon végre lett fejléce a blognak.
Ezer hála érte a drága és egyetlen Pletyusnak! Imádom! ^^
És még egyszer naaagyon kööszi. ♥
Ezer hála érte a drága és egyetlen Pletyusnak! Imádom! ^^
És még egyszer naaagyon kööszi. ♥
[Tegyük fel, hogy van itt egy kép]
2012. június 30., szombat
1. fejezet
Elraktam a lapot a cipős dobozba és betoltam az ágyam
alá. Felegyenesedtem, vettem egy mély levegőt és lementem az ebédlőbe. Megint kezdődik,
előröl minden. Josh folyton pofázik valamiről, üvöltve. Apa próbálja nézni a
meccset a tv-ben, anya sürög, forog, mintha csak a régi házunkban lennénk.
Szépen csöndben amilyen gyorsan csak tudtam megettem a vacsorám. Felmentem a
szobámba, lefürödtem és befeküdtem az ágyba. Csak feküdtem és nem tudtam
elaludni. Pár óra forgolódás után valahogy csak sikerült.
Reggel az idegesítő ébresztő órámra keltem. Kimásztam az
ágyamból és az első ruhadarabokat vettem ki a szekrényemből, ami a kezembe
akadt. Bementem a fürdőbe és elkészültem. Mikor megnéztem magam a tükörben,
elfogadhatónak találtam magam. Az átalakított Slayer-es pólóm volt rajtam és
egy fekete, kilyukasztott fekete farmer. Nem volt hideg, de meleg se így
felvettem egy bőrkabátot. A hajam, mint mindig kibontva, kis smink, a
kihagyhatatlan ékszerek. Karkötők, nyaklánc, gyűrűk. Volt egy „karkötőm” ami
annyiból állt, hogy egy fekete cipőfűzőt tekertem a csuklóm köré, ezt néha
hajgumi gyanánt i használtam.
A vállamra dobtam a táskám. Lementem a földszintre
elköszöntem anyáéktól és elindultam a suliba. Ahogy közeledtem a sulihoz egyre
több tini vett körül. Elértem a kapuhoz, vettem egy mély levegőt és beléptem.
Hatalmas volt a nyüzsgés. Próbáltam utat törni magamnak, kisebb-nagyobb
sikerrel. Még múlt héten elküldték nekem az órarendet és terem beosztást.
Próbáltam eligazodni valahogy, végül megtaláltam a termet. Izgultam, vert a
szívem és kicsit remegett a kezem.
Vettem egy mély levegőt és beléptem, próbáltam minél
kisebb feltűnést kelteni, gyorsan felmértem a termet és elindultam az egyetlen
üres pad felé. Szerencsémre a hátsó sorban volt. Elmentem három srác között,
akik épp nevettek valamin. Egy halk „bocsánat” szóval siklottam át közöttük.
Alább hagyott a nevetésük, ahogy elmentem köztük. Bevágódtam a padba, a
táskámat asztal tetejére tettem és elkezdtem babrálni a zipzárral, közben a
számat rágtam.
A csengő idegesítően éles hangjára figyeltem fel. Csend
lett a teremben és mindenki leült a helyére. Egy nagyon magas, nagyon szőke
férfi jött be a terembe.
- Jó napot diákok!- rakta le a cuccát az asztalra.
- Jó napot tanár úr!- köszönt mindenki egyszerre.
- Idén jött hozzánk egy új diák- mindenki elkezdett forgolódni én meg csak lehajtottam a fejem.- Alexis kérlek, állj fel- megsemmisülve álltam fel a helyemről, a tanár felé emeltem a fejem.- Mutatkozz be, kérlek.
- Ömm…- idegesen álltam az egyik lábamról a másikra- Alexis Adams vagyok, de a Lexi-t jobban szeretem…
- Értem… és honnan jöttél?
- Atalnából.
- Még valami, amit esetleg el szeretnél nekünk mondani?- megráztam a fejem.- Osztály valami kérdés?- néma csend.- Rendben. Leülhetsz… Lexi- megkönnyebbülve ültem le.- A mai órán az angol irodalommal fogunk foglalkozni. Lexi próbálj felzárkózni.
- Mi ezt tavaly már tanultuk- éreztem, hogy kicsit elpirulok.
- Rendben, akkor csak figyelj.

Próbáltam koncentrálni az órára, de nem kerülhette el a
figyelmem, hogy az egyik srác folyton bámul. Felé pillantottam, de egyből el is
kaptam a fejem. Az egyik srác volt az, akik között elmentem mikor megrohamoztam
az egyetlen üres helyet.
Kicsöngetéskor megvártam, míg mindenki kimegy a teremből
csak az után indultam el én is. Ebédig egészen jól telt a napom. De az a srác
minden órán nézett, szünetekben pedig a haverjaival volt. Az ebédszünetben
kerestem egy asztalt ahol nem ültek. Egy szemetes mellett találtam is egy
ilyet. Leültem és elvoltam a saját kis gondolataimmal és a kajámmal.
- Tetszik a pólód- zavarta meg a gondolataimat egy mély
hang. Felnéztem, az a srác vigyorgott rám aki egésznap nézett.
- Kösz.
- Leülhetek?
- Hát, ha akarsz…- letette a tálcáját és leült
- Lexi igaz?
- Ühüm.
- Én Matt vagyok- mosolygott.- Matt Sanders.
- Örülök- nyeltem le a számban lévő falatot.
- Hogy tetszik eddig nálunk?- még mindig mosolygott, nem tudtam figyelmen kívül hagyni a mosoly gödröcskéit.
- Hát…- lesütöttem a szemem.
- Tudom milyen most- ránéztem.- Nekem ez már vagy a hetedik sulim.
- Ennyit költöztettek?- csodálkoztam.
- Dehogy is- nevetett.- Nem éppen a legjobb a magatartásom, főleg ha Jimmyvel vagyok.
- Aha…
- Jimmy az egyik haverom láthattad is mikor elmentél köztünk.
- Akkor csak a padra összpontosítottam bocs.
- Értem- mosolygott.- Biztos felismered, majd. Kábé két méter magas, fekete hajú.
- Aha…- hátra fordult és elnézett a válla felett.
- Ott jönnek- fordult vissza és a hüvelykujjával hátra bökött, közben elkezdett enni.

Elnéztem a válla felett és egyből kiszúrtam… Jimmyt? Volt
vele egy alacsonyabb srác, fekete volt a haja és egy kis szakáll volt az álla
alján. Maga biztosan jöttek az asztalok között. Elértek hozzánk, a fekete hajú
srác leült Matt mellé, Jimmy pedig mellém.
- Helló!-
köszöntek.
- Hali…
- Én Brian vagyok, vagy Syn, ahogy szimpatikusabb- nyújtott kezet.
- Lexi- kezet ráztunk.
- Én Jimmy vagyok- mosolygott a mellettem ülő.
- Matt már mondta- picit elmosolyodtam.
- Megelőzött a hírnevem?- még mindig mosolygott.
- Valami olyasmi- újra a kajámat kezdtem el rágcsálni, közben kitartóan a tálcát bámultam.
- És, hogy kerültél ide?- kérdezte Brian, felkaptam a fejem.
- Tessék?- néztem rá.
- Hogy kerültél ide?- ismételte meg.
- Ne legyél már hülye!- szólalt meg Jimmy- Első órán mondta, hogy most költöztek ide.
- Tudod, hogy az első órákon alszom.
- Igaz…
- És milyen suliba jártál, hogy te már mindent tanultál tavaly?
- Elitbe- nevettek- komolyan. Anyámék olyan iskolába írattak be ahova már ovis koromban járnom kellett. Igazából annyi az egész, hogy már négy évesen írtam, olvastam.
- Szuperagyad van?- kérdezte furcsa hangon Jimmy.
- Igazából annyi az egész, hogy megtanítottak minket arra, hogyan kell tanulni- értetlenül néztek.- Megtanították nekünk, hogy hogyan kell tanulni- próbálkoztam újra.- Na, jó a lényeg annyi, hogy ötödikes korunkra már magunk jegyzeteltünk és a tanár csak magyarázott, ha valamit nem értettünk, vagy ha nehezebb volt az anyag.
- Azta… kezdek félni. Egy okos csaj- viccelődött Syn.
- És nem zavar, hogy itt más a környezet?- kérdezte Matt.
- Inkább tetszik. Ott sok sznob vett körül és elégé kitűntem a rocker stílusommal, de nekem volt az egyik legjobb átlagom…- hihetetlen késztetés tört rám, hogy rágyújtsak.- Öhh… itt lehet valahol cigizni?
- Cigizel?- csodálkoztak.
- Ühüm.
- Hát, ha megettük, akkor megmutatjuk, hol lehet- mondta Matt.
- Köszi.
- Gondolom a régi sulidban nem lehetett cigizni- vigyorgott Brian.
- Külön hely volt a diákoknak és tanároknak- vontam meg a vállam.
- Anyád!- kikerekedett a szemük.
- De csak a tizenhét év felettieknek lehetet.
- És szüleid tudják?
- Amíg jók a jegyeim és nem hozok rájuk szégyent. Azt csinálok, amit akarok.
- Ahh… jó kis életem lenne, ha nekem is így lenne, bár így is tudják, hogy dohányzok…- elgondolkodott.- Ez kurva hülyén hangzott.
- Az biztos- röhögtek a többiek, én közben befejeztem az ebédem.
- Na, jó menjünk, mert már nagyon pang a tüdőm!

Felálltunk az asztaltól és elindultunk kifelé. Követtem
őket a folyosókon keresztül. Végül elértünk egy régi ajtóhoz. Kinyitották,
megcsapott a hideg levegő. Kimentünk, Matt becsukta mögöttünk az ajtót.
- Ez ilyen titkos hely?- ültem le a lépcsőre és elkezdtem
keresgélni a cigim a táskámban.
- Afféle, ja- válaszolt Jimmy.
- Nem igaz… Kikészülők, most ez komoly?- tovább keresgéltem hátha meg lesz a cigim valahol, a többiek közben már rég rágyújtottak.
- Mi az?- kérdezte Brian.
- Otthon hagytam a cigim- fogtam a fejem.
- Adjak?- felnéztem rá.
- Megköszönném- elővette a Marlboro-s dobozt és kivett egy szállat.- Köszönöm- elvettem tőle.

Rágyújtottam, szívtam egy nagyot és élveztem, hogy a
tüdőm már nem viszket. Elszívtuk a cigit és elindultunk vissza a teremhez. Pont
időben érkeztünk biológiára. Én megint beültem a hátsó padba, igaz Matt
megkérdezte nem ülök-e mellé mivel úgy is mindig páratlanul ülnek, de mondtam,
hogy most még inkább egyedül ülnék. Bejött egy ősz hajú tanár. Levágta a
cuccait a tanári asztalra.
- Mivel mindannyian elérték már azt a kort, hogy tudják
mi is az a sex, gondolom senkit nem fog kellemetlenül érinteni ez a téma-
csönd.- Gondolom, ezek után sejtik mivel fogunk mostantól foglalkozni. A
férfi-női kapcsolatokról- elkezdtem firkálgatni a füzetembe.- A mai órán
kiosztom a párokat, és mivel ez egy szerencsés osztály pont fele-fele a
társaság. Jól van, akkor kezdjük is. Próbáltam úgy osztani a párokat, hogy
minél kevésbé ismerjék egymást- elkezdte sorolni a párokat, én továbbra is
kitartóan rajzolgattam a szemet a füzetembe- Alexis- felnéztem a füzetemből- Te
Matt-el leszel párban- Matt felé néztem, teljes testtel felém fordult és
vigyorgott, mint egy tök,- ülj mellé kérlek.
Megfogtam a füzetem és a táskám. Elindultam a pad felé.
Levágódtam a székre, és tovább folytattam a firkálgatást.
- Na, csak mellém kerültél- mosolygott, ránéztem és én is
elmosolyodtam.- Szépen rajzolsz- nézett a füzetemben lévő szemre.
- Elbasztam…
- Szerintem jó.
- Köszi.
- Az lesz a feladatotok, hogy minél jobban meg kell ismernetek egymást. Próbáljatok minél több időt együtt tölteni és minél többet megtudni a másikról- ne már! Már tavaly is utáltam ezt a feladatot.- Erre van egy hónapotok.
- És hogy tetszik osztályozni?- kérdezte egy lány, elmosolyodott a tanár.
- Ha összejöttök csillagos ötös- mindenki nevetett még én is elmosolyodtam.- A lényeg, hogy minél jobban megismerjétek egymást. Közben persze tanulni fogjuk a nemi érintkezés szokásait és satöbbi. Kezdjetek neki- mindenki hatalmas beszélgetésekbe kezdett, csak én maradtam csöndben.
- Így érdekes lesz- mosolygott Matt, ránéztem.
- Gyűlölöm az ilyen feladatokat, ránk erőltetik, hogy olyanokat ismerjünk, meg akit rohadtul nem is akartunk.
- Pont ez a lényege, hogy ne csak azokat ismerd, meg akik olyanok, mint te.
- Tudom, de tavaly megkaptam a legrosszabb párt, akit csak el lehet képzelni.
- Miért?
- Nem tudott másról beszélni csak a tanulásról… Próbáltam kérdezni milyen zenét hallgat erre a képembe vágta, hogy a zene az érzelmileg gyenge embereknek való. Meg is ütöttem, szerencsémre ez nem suliban volt- elmosolyodott.
- És te milyen zenét szeretsz?
- Hmm lássuk csak, Slayer-es pólóm van, rockosan öltözködöm… szerintem fiú bandákat hallgatok- mosolyogtam, nevetett.
- Jogos. De tényleg szépen rajzolsz. Van egy barátom, Zackynek hívják Ő is nagyon jól rajzol.
- Mi van Zackyvel?- a semmiből termett ott Jimmy.
- Jesszus! Megijesztettél.
- Bocsi, nem akartam. A párom nem épp a legszórakoztatóbb lény a világon…
- Sok sikert- nevetett Matt.
- Kösz…- elhúzta a száját.- Neked és Briannek legalább szerencsétek van- lenéztem a füzetemre és elkezdtem átrajzolni a szemet.- Szóval mi van Zackkel?
- Csak mondtam Lexinek, hogy Zacky is jól rajzol.
- Muti- húzta ki a kezem alól a füzetem.- Tényleg nagyon jó- mosolygott és visszatolta felém.
- Köszi.
- Mr. Sullivan!- Jimmy felegyenesedet és megfordult.
- Igen?
- A párjával kéne beszélgetnie, nem a barátaival.
- Tudom tanár úr. Csak meg kellett kérdeznem valamit Matt-től.
- Rendben, de most üljön vissza a helyére.
- Már is- felénk fordult,- akkor cső. Sok sikert- rákacsintott Mattre.
- Neked is egy kalappal- nevetet, Jimmy bemutatott neki és leült a helyére, visszafordultam a rajzomhoz.- Nem tudom te, hogy vagy vele, de én nem szeretnék megbukni- teljes testtel felém fordult, felpillantottam rá, vigyorgott, mint egy tejbe tök, rávillantottam egy csábos mosolyt és ismét a lapot bámultam.- Te mindig ilyen kis antiszociális vagy?- vettem egy mély levegőt és felé fordultam.
- Nem vagyok antiszociális. Egyszerűen bekerültem egy új tökéletesen ismeretlen helyre, nem mondanám, hogy tök jól érzem magam itt mert nem. Minden idegen, kell egy kis idő, míg beilleszkedek, de ha folyton cseszegetsz, bámulsz sose fog menni- szóra nyitotta a száját, de nem hagytam megszólalni,- igen tudom, hogy egésznap néztél és nem, nem érdekel, hogy miért, hogy azért mert új vagyok vagy egyszerűen, csak mert bejövök neked. Nem érdekel. Én sem akarok megbukni, de ha egyből nekem esel, a kérdéseiddel sose fogok, rendesen megnyílni előtted szóval lassíts magadon és hagyd, hogy rajzoljak.
- Ö… oké…- előre fordult és az asztalt bámulta.
- Ahjjj… megbántottalak…
- Nem…
- Akkora segg vagyok, ne haragudj, csak tényleg furcsa ez az új hely még nekem… ahjj- teljes testtel felé fordultam, ami furcsa volt tőlem.- Kezdjük elölről- mosolyogtam.- Lexi Adams vagyok.
- Matt Sanders- mosolygott.
- Nem rég költöztünk ide Atlantából, családi okok miatt, amiről nem igazán szeretnék beszélni. Szóval, mesélj magadról valamit Matt Sanders.

- Nos hát. Itt születtem itt élem életem. Van egy nővérem.
A barátaimmal van egy együttesünk.
- Igen? Milyen?
- Egy metál együttes. Jimmy dobol benne, Zacky meg akiről már meséltem Ő gitározik.
- És te?
- Én éneklek.
- Ohh az jó.
- Igen… te játszol valamin?
- Zongorázok, de a festészetet jobban szeretem.
- Én régen basszus gitároztam, meg tudok orgonán játszani meg zongorázni.

- Ohh egy multifunkcionális pasi- mosolyogtam.
- Az inkább Zacky- mindketten a hang irányába néztünk.
- Jimmy az előbb küldtek vissza…- mondta Matt.
- Igen, de már csak egy perc van csengőig.
- Oké…- alig, hogy Matt kimondta már csöngettek is.
- Az inkább Zacky- mindketten a hang irányába néztünk.
- Jimmy az előbb küldtek vissza…- mondta Matt.
- Igen, de már csak egy perc van csengőig.
- Oké…- alig, hogy Matt kimondta már csöngettek is.
Felkaptam a táskám és már mentem is kifelé.
- Hova sietsz ennyire?- jött utánam Matt.
- Pisilnem kell…
- Ja, bocs, azt hittem menekülsz.
- Kitől? Tőled?- mosolyogtam közben már le is hagytam és bementem a wc-re.
- Pisilnem kell…
- Ja, bocs, azt hittem menekülsz.
- Kitől? Tőled?- mosolyogtam közben már le is hagytam és bementem a wc-re.
Gyorsan elvégeztem a dolgom és már mentem is tovább az
utolsó órámra. Matematika… ez az egyetlen, amihez legalább magamtól is értek és
nem az elit suli miatt. Megint beültem a hátsó padba, Matték később jöttek be,
mint én. Megint mondta, hogy üljek mellé, de újból visszautasítottam. A
biológia óra után kellett egy kis tér. Szerencsére hamar vége volt az órának,
egyből viharoztam is ki a teremből, de a fiúk még így is utolértek együtt
mentünk ki a suliból. Ott gyorsan leváltam tőlük és szaporábban vettem a
lépteim hazafelé.
- Azért ne ilyen gyorsan- oldalra néztem, Brian jött
mellém.- Jó, hogy más is lakik erre, nem kell végre egyedül haza caplatnom-
mosolygott.
- Aha…
- Hallottam szeretsz rajzolni.
- Öm… ja.
- Szívesen megnézném néhány rajzod.
- Nem szeretem mutogatni Őket.
- Hogyhogy?
- Csak akkor mutatom meg bárkinek is, ha készen vannak. Eddig öt képem lett kész, szóval…
- Értem, ettől függetlenül szívesen megnézném őket.
- Oké…

Elővette a cigis dobozát, kivett két szállat és
mindkettőt meggyújtotta, az egyiket szó nélkül tartotta felém. Elvettem tőle és
beleszívtam.
- Köszi-, mondtam a füstöt kifújva.
- És, hogyhogy ide költöztettek?
- Ömm- beleszívtam a cigimbe.- Családi okok… hosszú történet meg beszélni se szeretek róla szóval…
- Értem ne kérdezősködjek- mosolygott, elmosolyodtam.
- Valahogy úgy- beleszívtam a cigibe.

Csöndben sétálgattunk tovább, megállt mellettünk egy
kocsi, Brian is megállt vele együtt és felé fordult. Én párlépéssel Brian előtt
álltam meg. Lehúzódott a kocsi ablaka, egy idősebb férfi szólt ki rajta.
- Elmegyünk vásárolni.
- Mit?- kérdezett vissza.
- Gitárt, mi mást?
- Ahjj apa…- ohh, ezek szerint az apja.
- Jövőre zenei egyetemre mész gyakorolnod kell.
- És nem elég az a három gitár arra, hogy gyakoroljak?
- Csak gyere már- türelmetlenkedett.
- Jól van- sóhajtott, felém fordult.- Ne haragudj- elmosolyodott,- majd holnap suliban beszélünk.
- Oké- bólintottam.

- Szia-, azzal beszállt a kocsiba.
- Hali- még ki se mondtam már ott se voltak.
- Hali- még ki se mondtam már ott se voltak.
Tovább mentem és igyekeztem minél gyorsabban haza jutni.
Elhajtott mellettem egy motoros, egy pillanatra megtorpantam. Pont olyan motor
volt, mint amilyen a bátyámnak volt. Vettem egy mély levegőt, hogy lenyugodjak
és tovább mentem. Otthon felszaladtam a szobámba, levágtam a táskám és a két
még kicsomagolatlan dobozomhoz mentem. Az egyikből elő kerestem a
fotóalbumomat, kivettem egy képet, leraktam az asztalra az albummal együtt és
kerestem egy celluxot. Bementem a képpel és a celluxszal a vendégszobába,
halkan benyitottam és becsuktam magam mögött az ajtót. Megfogtam az ágyat a
támlájánál és arrébb húztam, hogy a falhoz férhessek. Letéptem egy kis csíkot a
celluxból, a kép tetejére ragasztottam, majd a falhoz. Pár percig néztem a
képet, majd felálltam, visszatoltam az ágyat. Kimentem az ajtón, de még
visszafordultam, neki dőltem az ajtófélfának és jó alaposan megnéztem a szobát.
Egy karfonódott a vállam köré.
- Ennek a szobának nem így kéne kinéznie- mondtam halkan.
- Tudom kicsim- anyu is halkan beszélt.
- Tele kéne lennie az egész szobának poszterekkel, a falaknak már rég csupa graffitinek kéne lennie- vettem egy mély levegőt és élesen kifújtam.- Szörnyen hiányzik.
- Nekem is kicsim, de nem tehetünk semmit, elment.

Megfordultam és visszamentem a szobámba, magamra zártam
az ajtót és lefeküdtem az ágyamra. A plafont bámultam percekig, a magnómhoz
hajoltam és bekapcsoltam, keserűen elmosolyodtam, ahogy meghallottam milyen
zene megy.
- Persze mi más is mehetne ilyenkor, ha nem a Nothing
Else Matters- mondtam magamnak.
Elkezdtem dúdolni a bátyám kedvenc számát, közben
lehunytam a szemem.
„- Lex!-
kinyitottam az egyik szememet és a bátyámra sandítottam, majd vissza is
csúktam.- Na, kelj fel!- ráugrott az ágyamra.
- Hagyj- átfordultam a hasamra.
- Neee csináld!- elkezdte ráncigálni a kezem.
- Könyörgöm csak még egy órát!
- Egy órát?- felháborodott volt a hangja.
- Egyet- helyeseltem.
- Fél óránk van az indulásig!
- Még is hova?- félig kinyitottam a szemem és ránéztem.
- A koncertre te észlény!- mosolygott.
- De én nem is akarok menni- a párnába fúrtam az arcom.
- De megígérted! És én is elmentem veled egyre, amire nem akartam elmenni!
- Jaj, de…
- Semmi de! Na, gyere, kelj fel- állt fel az ágyról, megfogta a karom és lehúzott a földre.
- Utállak- felálltam és a szekrényemhez mentem.- Tiszta kóma vagyok!
- Nem csodálom- keresztbe tette a kezét a mellkasán.- Mikor is értél haza tegnap este?- mosolygott.
- Reggel fél hétkor- sóhajtottam és kivettem egy pólót meg egy nadrágot.
- A kis elit sulis rossz kislány- vigyorgott.
- Mintha te nem oda járnál, és nem csinálnád ugyan ezt- ráöltöttem a nyelvem.
- De nem is hisztizek, mint most te.
- Jól van… inkább menj ki, amíg elkészülök.
- Köszi-, arcon puszilt és kiment a szobámból.”

Kipattantak a szemeim, megtöröltem az arcom, vettem pár
mély levegőt, hogy lenyugodjak. A szekrényemhez mentem, felvettem a festék
foltos fehér pólóm és a zöld plüss nadrágomat. A másik dobozból kivettem a
festékes dobozomat és felmentem a padlásra ahol ideiglenesen helyezkedik el a
„műtermem”. Lehet a végén még itt is marad, jó kis hely és senki nem jön fel
ide. Bezártam az ajtót, leszedtem a fehér lepedőt az egyik festőállványról,
leraktam magam mellé a festékes dobozt, összekötöttem a hajam a karomon lévő
cipőfűzővel, felvettem az egyik ecsetet és csak álltam a félig kész kép előtt.
2012. június 27., szerda
Prológus
1999. február, 02.
Holnap lesz az első napom az új iskolában. Igazából
nem is annyira első, mert voltam már bent, de akkor csak a papírokat intéztük
meg a beiratkozást. Félek. Sosem bírtam igazán az új helyeket, embereket.
Huntington Beach egész aranyos kis hely, még ugyan furcsa, de talán hamar megszokom majd. Ugyan nem az én szobám a legnagyobb, de tetszik. Anyáék engedték, hogy úgy rendezzem be, ahogyan én szeretném.

Majd még írok, de most mennem kell, anya már vagy
harmadjára szól, hogy vacsora, nem akarom, hogy ideges legyen.
Lexi~
2012. június 26., kedd
Bevezető/Ismertető/Beteg tályékoztató/Faszomsetudja
Új hely. Új állam. Új város. Új ház. Új iskola. Új emberek. Új barátok, vagy épp kevésbé barátok.
Az Adams család Atlantából költözött Kaliforniába, annak reményében, hogy itt talán kicsit békésebb körülmények között lehetnek. Alexis a középső, az egyetlen lány gyerek, átlagos lánynak tartja magát, de nagyon sokat tanul, ennek meg is van az oka. Atlantában egy elit suliba járt a bátyával, a szüleik csak abban az esetben engedték meg Lexinek, hogy a festészettel foglalkozzon, ha jók a tanulmányi eredményei és mivel fontos neki így muszáj meghajolnia szülei akarata előtt. A bátyjának ez sose tetszett, így folyton ellent mondott szüleiknek.
Általában csendes, visszahúzódó természetű lány, talán épp ezért is kelti fel sok ember érdeklődését a Huntington Beachi iskolában, ahol mindenki a zajos természetéről híres.

2012. június 24., vasárnap
Eredmény
Hali!
A mai nap lezárult a szavazás. Mindenkinek köszönöm aki segített a döntésben, vagyis szavazott.
22en szavaztattok. Ebből a 22 szavazatból:
II. Mertcsak - 4
I. Valamicske - 5
III. Nemtom - 9
IV. 1999 - 15
(Ez, de qrva értelmes mondat volt.)
Nem minthogyha nem látnátok, de na.
Szóval a "győztes" egyértelműen az 1999. Szóval ez a történetem fog felkerülni, persze ez nem azt jelenti, hogy a többi megy a kukába. Egyáltalán nem, csak most ezzel fogok foglalkozni.
Minden marad ezen a blogon, nincs se erőm, se kedvem újat csinálni. Átformálom a blogot az 1999-nek megfelelően, megváltoztatom a címét, szóval a szokásos dolgok.
Nem tudom mennyi idő mire felkerül a Bevezető és ez 1. fejezet, de igyekszem. Mivel nyáron elég sok dolgom lesz, tanulás, tanítás, edzés így valószínűleg nem fognak olyan nagyon sűrűn jönni a fejezetek, mint szerettem volna, szóval előre is elnézést kérek, ha sokáig nem lesz fejezet.
Igyekszem minél hamarabb megcsinálni a blog új kinézetét, az új szereplőket felrakni. És ugyan úgy, mint ahogy az az I want it all-nál volt a régebbi történetek külön menüpontba költöznek, hogy egyszerűbb legyen megtalálni mindent.
Puszi mindenkinek, Lenora :*

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)