Annyira friss, hogy még forró...

Thsőő emberkék!! ^^
Frissítettem kicsit a Szereplők menüt, van 3 új emberke, meg lecseréltem Blake képét. Mondjuk nem tudom mennyire érdekel titeket, de én azért szóltam, hogy tudjátok. ^^
Erősen gondolkodom rajta, hogy írok a szereplőkről egy rövidke kis jellemzést, de tudjátok, hogy nem szokásom szóval ez nagy szó lenne. Nem tudom csináljatok vmit, kommenteljetek, írjatok chatbe, füst jelezettek vagy akármi ha szeretnétek, hogy legyenek jellemzések. Semmi kedven nincs megint szavazást csinálni, azt hiszem ez így egy kicsit gyorsabb lesz.
A harmadik fejezettel úgy állok, hogy meg van írva kerek 533 szó. Szóval még van hátra kb 2500 mivel mindig próbálom megközelíteni a 3000 szót. Szal durván az 1/5-e van meg. Jó matekos vagyok (már amiben), de most nincs kedvem pontosabban kiszámolni. :DD
Ömm asszem ennyi és mivel a múltkori bejegyzésemhez nem raktam képet így most ehhez besuvasztok valami random képet ami vagy tetszik nektek vagy nem. Ha nem tetszik az a ti bajotok.
Na puszi emberkék, alien-ek, perdatorok, manók, elfek, orkok, szamurájok, mestergyilkosok, akárkik akik olvastok most engem.
Ohh már tudom is mi lesz a kép. ^^ Nem rég festettük ki a nappalit és került fel két festmény amit nővérem saját kezűleg csinált, remélem tetszeni fog nektek én imádom. :333

2. fejezet

Hírtelen felültem, félhomály vett körül, csak egy csupasz izzó világított. Kellett egy kis idő mire felfogtam, hogy a padláson vagyok, egy régi kanapén ültem, amit valószínűleg az előző lakók hagytak itt. Megfordultam és kinéztem a padlásablakon. sötét volt, kint ami megnyugtatott, mert nem aludtam itt egész éjszaka. Feltápászkodtam és elindultam az ajtóhoz, próbáltam kinyitni, rángattam, de sehogy se akart kinyílni. Belerúgtam az ajtóba egy anyázás kíséretében, valami csörömpölve ért földet, lenéztem. Ohh persze bezártam. Lehajoltam és felvettem a kulcsot a földről. Kiszabadítottam magam a segítségével és már mentem is a fürdő felé.

Reggel kapkodva öltöztem fel és már rohantam is le a lépcsőn, de anya megállított az ajtóban.

- Kicsim várj.
- Igen?- felé fordultam.
- Jól vagy?- fürkészően nézett rám.
- Persze-, bólintottam.
- Nem is mesélted mi volt tegnap az iskolában.
- Semmi különös- megigazítottam a táskám pántját a vállamon.- De nem szeretnék elkésni.
- Igaz, menj csak.

Félre állt én meg már ott se voltam. Miután este felkeltem a padláson nem bírtam aludni. A gondolataim össze- visszacikáztak. Rengeteget gondolkodtam az egy évvel ezelőtti életemen, hogy mennyi minden megváltozott azóta. Belerúgtam egy üres üdítős dobozba és szaporábban vettem a lépteimet, nem akartam elkésni és hát eléggé késésben voltam. Még este eldöntöttem, hogy ma kedvesebben fogok viselkedni a fiúkkal végül is ők nem tettek ellenem semmit. Felemeltem a fejem, hogy ne a földet bámuljam, mikor a sulihoz érek. Ahogy a sulihoz értem megpillantottam a fiúkat, az iskolaépület előtt dohányoztak, voltak még páran körülöttük kis csoportokban, de azok nem érdekeltek. Elindultam feléjük. Alig tettem pár lépést mikor valaki nekem futott hátulról. Odavetett egy gyors „Bocsi.”-t és már futott is tovább.

- Brian, Matt, Jimmy!- kiáltotta és odafutott a fiúkhoz.

- Cameron!- mondták egyszerre és megölelték.

Tovább mentem el a fiúk mellett, egy pillanatra összetalálkozott a tekintetem Jimmyével.

- Hé Lexi!- utánam kiáltott, de nem foglalkoztam vele.

Bementem a terembe és leültem a leghátsó padba. Elővettem a füzetem és egy tollat. Egészen becsöngőig firkálgattam a füzetembe, még szerencse, hogy nem biológia az első órám. Hangos nevetést hallottam felpillantottam az ajtó irányába, a fiúk jöttek be az ajtón. Visszafordultam a rajzomhoz, de volt elég időm ahhoz, hogy felmérjem a csaj nincs velük.  A fülem mögé tűrtem a hajam és idegesen topogtam a lábammal. Hol van már a matek tanár? Hangos puffanást hallottam magam mellől, oda fordultam. Jimmy ült le mellém és vigyorogva nézett előre.

- Te mindig vigyorogsz?- visszafordultam a rajzomhoz.
- Többnyire, de te mindig süket vagy?
- Miért?- rápillantottam.
- Mikor jöttél be a suliba, utánad kiáltottam miután nem álltál meg mellettünk, de tovább mentél, mint aki se lát se hal- megvontam a vállam.
- Nem akartam elkésni.

- Ez már nem az első napod.
- De a második, amúgy se szeretek késni- végre bejött a tanár.
- Jó reggelt diákok.
- Jó reggelt tanárnő- jött a válasz, körbe nézett a teremben.
- Sullivan visszaül a helyére.
- De tanárnő nem mindegy hol ülök?
- Dolgozatot írtok, szóval ülj vissza oda ahol eddig ültél.
- Már is- sóhajtott és felállt.- Te meg nyisd ki a füled- mosolygott és összekócolta a hajam.

Utána néztem közben megigazítottam a hajam. A tanár kiosztotta a tesztlapokat, arrébb toltam a füzetem és átfutottam a dolgozaton. Vettem egy mély levegőt és elkezdtem írni. Kizártam a külvilágot és csak a dolgozatra figyeltem. Jónak kell lennie a dolgozatnak, megígértem otthon, hogy legalább amíg beilleszkedek, megpróbálok rendesen tanulni. Mintha az egész eddigi életem nem a tanulásból állt volna. Megráztam a fejem és minden figyelmemet a dolgozatra összpontosítottam.

Aláhúztam az utolsó eredményt, még átnéztem egyszer a dolgozatot, hogy minden jó-e, majd a padszélére toltam a lapom. Felnéztem az órára és elkerekedett a szemem, negyed óra alatt kész voltam a dolgozattal. Körbe néztem a teremben, mindenki a lapja felett görnyedt és próbált valamit kihozni a dolgozatból. Magam elé húztam a füzetem és folytattam a rajzolást.

- Ms. Adams már végzett is?- felkaptam a fejem.
- Ühüm-, bólintottam.

Felállt a tanár és odajött a padomhoz, érzékeltem, hogy páran felnéznek a dolgozatból és rám néznek, majd gyorsan vissza is fordultak. Elvette a lapot a padomról és végig nézte, majd elégedetten bólintott és visszament vele az asztalához. Megint visszafordultam a rajzomhoz, alig, hogy neki kezdtem egy összehajtogatott papír fecni landolt a padomon. Letettem a tollam és széthajtottam a lapot.

„Na mi van elit sulis?...”

Felnéztem a papírról és körbe néztem az osztályban, mindenki ugyan úgy a dolgozatot írta. Tovább olvastam.

„… Miért mentél tovább reggel? Tudom, hogy nem azért mert féltél, hogy elkésel. Nem veszem be. Mondhatod, hogy nem hallottad, hogy utánad szóltam…”

Szóval Jimmy írta.

„… Csak nem Cammy miatt mentél tovább?”

Cammy? Elolvastam még egyszer levelet, majd az aljára firkantottam a választ.

„ Ki az a Cammy? Tényleg nem akartam elkésni, nem értem miért nem bírod felfogni.”

Összehajtottam és vissza is küldtem a feladónak. Tovább rajzoltam, de alig, hogy neki kezdtem újra előttem landolt a lap. Sóhajtottam egyet és szétnyitottam.

„Cammy a csaj, aki reggel odajött hozzánk, aki miatt elmentél…”

Tuti, hogy direkt csinálja…

„… régi barát, ma jött haza, külföldön volt egy ideig és tegnap jöttek haza. Nem gondoltam volna, hogy ennyire antiszociális vagy.”

Megfogtam a tollam és idegesen kezdtem el írni a választ.

„ Nem vagyok antiszociális ezt tegnap már Matt-nek is kifejtettem. Ha ennyire érdekel, mi a bajom kérdezd meg tőle. Amúgy sincs ma valami jó napom szóval légy szíves és szállj le erről a témáról. Nem mentem oda hozzátok, mert féltem, hogy elkések. Ennyi, az meg végkép nem érdekel, hogy mit hiszel, de oké higgy azt, amit akarsz, nem érdekel. Van most elég gondom otthon is nem kell, hogy még itt is baszogassanak.”

Összehajtottam a lapot és visszadobtam Jimmynek. Tovább rajzolgattam és most már semmi sem zavart meg benne. Megtámasztottam a kezemmel a fejem és előre bámultam. Vettem egy mély levegőt kitéptem egy lapot a füzetemből és elkezdtem írni.

„ Bocs, csak tényleg szar napom van. Van egy kis gond otthon, lényegében a miatt költöztünk el Atlantából ide. Tegnap megint előjött ez a dolog és ilyenkor pár napig nagyon hamar felkapom a vizet, szóval bocs.”

Gondosan összehajtottam a lapot egy kis négyszöggé és Jimmy felé dobtam. Ránéztem az órára, még volt öt perc az órából így elpakoltam a füzetem a táskámba. Ahogy leraktam a táskámat a pad mellé már az asztalomon is volt a válasz.

„ Értem semmi gond, nekem is van, hogy szar napom van. Akkor lehetőleg a mai nap hagyjunk békén?”

Jimmy felé néztem, engem figyelt. Bólintottam egyet majd belegyűrtem a kis cetlit a táskám egyik zsebébe. Számoltam a másodperceket, majd mikor végre megszólalt a csengő egyből viharoztam is ki a teremből.

- Lexi- Matt hangját hallottam magam mögül.
- Most hagyd- hallottam egy másik hangot is, közben folytattam az utam.

Végig gondoltam a napomat, hogy milyen óráim lesznek. Az utolsó lesz a biológia és utána a héten már nincs. Minden órát végig rajzoltam, de azért figyeltem is, vagy valami olyasmi. Még csak a második nap, de már most halálra unom magam az órákon. Minden tananyagot szinte kívülről fújok.

Egyik órán nem tudom milyen meggondolásból, de Matt felé néztem, pont akkor fordult hátra. Összetalálkozott a tekintetünk, először csak bátortalanul mosolygott és mikor meglátta, hogy visszamosolygok egyből elvigyorodott. Ebédnél amilyen gyorsan csak tudtam befoglaltam ugyan azt az asztalt ahol tegnap ettem. A szememmel kerestem a fiúkat bár reméltem, hogy egyedül ehetek, azért még is csak…

- Szia-, felnéztem, egy szőke lány vigyorgott rám.- Te az új lány vagy igaz?- letette a tálcáját az asztalra és leült velem szemben.

- Aha- bólintottam.
- Zoé Parker vagyok, de mindenki csak Zoo-nak hív- kezet nyújtott.
- Alexis Adams, de mindenki csak Lexinek hív- mosolyogtam és kezet ráztunk.
- Láttam tegnap a trióval lógtál.
- Trió?
- Tudod, Matt, Jimmy és Brian.
- Ohh, igen… az osztálytársaim- megvontam a vállam.- Na, várj csak, te figyeltél engem?
- Mint az iskolai újság fotósa kötelességem- vigyorgott.
- Aha…
- De nem csak én figyeltelek ám tegnap.
- Tessék?
- Az egy dolog, hogy új vagy, de teljesen más is.
- Hogy érted?
- Itt az emberek, még ha újak is egyből próbálnak beilleszkedni, megismerkedni a menőkkel, szokásos tinifilmes cuccok, de te nem. Ahogy elnéztem te jobban örültél annak, ha egyedül lehetsz.
- Új a hely még meg kell szoknom…
- Tudod kiszúrt ki magának?- sóhajtottam.
- Igazából nem nagyon érdekel, de úgy is elmondod, gondolom.
- Jól gondolod- mosolygott.- Ha hátra nézel lesz ott egy asztal, csajok és srácok ülnek ott, gondolom ez nem meglepő. Pompom ruhás csajokat keress, ha megvan, ül ott egy srác, piros kockás ingben, szőke hajú.

Megfordultam és elkezdtem keresni, az asztalt egyből megtaláltam és a srácot is. Nem nézett ki rosszul legalább is így távolból. Rám nézett, egy másodpercre mintha meglepődött volna majd bátortalanul elmosolyodott, visszamosolyogtam és egyből visszafordultam Zoé felé.

- Na?- mosolygott.
- Nem rossz- megvontam a vállam.
- Brendon Harmonnak hívják, de a beceneve Zero. (ejts: Dzero)
- Zero?- kérdeztem vissza.
- Nem Z-vel, hanem Dz-vel- javított ki.
- Dz-vel? De miért pont… Zero?
- A mez száma a nulla már a kezdetektől így rajta ragadt.
- És miért Dz-vel mondják?
- Nem tudom- megvonta a vállát.
- Had találjam ki, ő a foci csapat kapítánya?
- Nem, dehogy is, az Will. Bár Zero is jól focizik, de Will nyomába se ér.
- Ühüm.
- Tudod, tetszel nekem- ijedten néztem rá, mire felnevetett.- Jaj nem úgy, csak normálisnak tűnsz nem úgy, mint a legtöbb lány itt.
- Ohh értem… Te.
- Igen?
- Te mindenkit ismersz?
- Mondhatjuk.
- Mit tudsz egy Cameron nevű lányról?
- Cameron Horanra gondolsz?
- Gondolom.
- A trióval szokott néha mászkálni. Egy évvel fiatalabb náluk, a családjával sokat szokott külföldre járogatni.
- És mennyire van jóban a „trióval”?
- Csak nem féltékeny vagy?- mosolygott.
- Nem, csak érdekel.
- Hát, mióta idejár, a csaj jóban vannak, de nem szoktak olyan sokat együtt lógni. Igazából először csak Briannel volt jóban, mert ugye Jimmy és Matt csak tavaly jöttek át, kirúgták őket az előző sulijukból azt hiszem.
- Aha, köszi.
- Nincs mit- elgondolkozott.- Mit csinálsz ma délután?
- Ömm… szerintem semmit, miért?
- Van a közelben egy tök jó kis kávézó, ha gondolod, beülhetnénk suli után.
- Hát nem is tudom…
- Na lécci, tök jó kis hely.
- Hát oké, legyen- mosolyogtam.
- Oké, akkor utolsó óra után suli előtt. Most megyek, mindjárt csöngetnek, szia.
- Helló- intettem egyet és már ott sem volt.

Összeszedtem a cuccomat és elindultam az utolsó előtti órámra, rajz, az egyetlen olyan óra, ahova a, hogy is mondta Zoé? A „trió” nem jár. Kellett egy kisidő mire megtaláltam a termet és késtem is pár percet.

- Elnézést a késésért- léptem be a terembe.

Egy fiatalnő nézett rám, majd a falon lévő órára.

- Semmi baj, nem késtél sokat. Te vagy az új diák? Alexis igaz?
- Igen- megigazítottam a táskám pántját.- De jobban szeretem ha Lexinek hívnak.
- Rendben. Ott megtalálsz minden szükséges cuccot- az egyik sarokba mutatott.- A 19. század művészetével foglalkozunk és ebben a témában kell egy képet készíteni- közben elindultam összeszedni a cuccokat.- A többiek már egy hete dolgoznak rajta. Ha gondolod, akkor most még azt rajzolhatsz, amit szeretnél.
- Nem köszönöm- felé fordultam.- Menni fog- mosolyogtam.
- Akkor rendben- elmosolyodott.- Keress egy helyet és kezdj neki.

Bólintottam, összeszedtem a cuccokat és leültem egy szabad festővászon elé. Egy darabig csak néztem az üres vásznat, majd vettem egy mély levegőt és elkezdtem megrajzolni az alapokat. Az óra végére, úgy ahogy készen lettem a kontúrokkal. Ahogy kicsöngettek megrohamoztam a mosdót, hogy lemossam a kezemről a graffitot. Alig, hogy leöblítettem a kezemről a szappant valaki rám köszönt. Felnéztem, de nem voltam benne biztos, hogy tényleg nekem szólt-e a köszönés. Ahogy oldalra fordultam rájöttem, hogy tényleg nekem köszöntek.

- Hali- néztem értetlenül a csajra.
- Szia-, köszönt újra.- Cameron vagyok- nyújtott kezet,- de szólíts csak Cammynak.
- Én Lexi vagyok.
- Igen tudom- vigyorgott,- a fiúk már meséltek rólad.
- Fiúk?
- Matték- még mindig mosolygott.
- Ohh értem. De ne haragudj, most mennem kell- magamra erőltettem egy fél oldalas mosolyt.
- Oké, akkor majd még beszélünk.
- Biztosan…
- Szia-, intett egyet.
- Hali- mondtam és gyorsan kimentem a mosdóból.

Már csak ez hiányzott. Talán Jimmynek még is igaza volt, lehet, féltékeny vagyok Cameronra? De hisz még csak egy napja ismerem a srácokat, ez hülyeség. Bementem a biológia terembe, csak pár voltak bent és mindenkit lefoglalt a saját dolga. Leültem oda ahol tegnap ültünk Mattel. Elővettem a füzetem és egy tollat, csak bámultam a papírt.

„- Elenor, ide adnád a krumplit?- kérdezte apa anyát vacsora közben.

Minden ugyan olyan volt, mint minden este egyet kivéve, a bátyám nem volt velünk. Unottan kotorásztam a vacsorámat, míg mindenki más az asztalnál normálisan evett.

- Lexi ne turkáld már az ételt- szólt rám anya.
- Nem vagyok éhes- letettem a villát.

- Mostanában sose vagy éhes…
- Nem is értem miért…- sóhajtottam.
- Ezt, hogy érted?
- Hogy tudtok, úgy tenni mintha minden rendben lenne?- néztem rá, anya hitetlenkedve nézett vissza rám.- Miért tesztek úgy mintha a bátyám még mindig itt lenne!
- Kicsim talán ezt…- kezdte apu.
- Nem apu! Most!
- Lexi, nem csak téged hagyott itt minket is!- szólalt meg végre anyu.
- Akkor miért érzem még is azt, hogy csak engem kavart fel a dolog?
- Nem csak te érzed így, de…”

- Hé Lexi- felnéztem a füzetemből Matt mosolygott rám.
- Szia-, elmosolyodtam.

- Minden rendben?
- Miért?
- Könnyes az arcod.
- Ohh- az arcomhoz kaptam a kezem és gyorsan letöröltem.- Minden rendben van- mosolyogtam rá.
- Köze van ahhoz amit Jimmyvel beszéltettek?- hátra néztem Jimmyre, majd vissza Mattre.

- Elmondta?- közben bejött a tanár.
- Csak annyit, hogy megint elő jött valami múlt béli dolog és ezért rossz kedved van.
- Valami olyasmi, ja-, a füzetemre néztem.
- Marcus?
- Tessék?- a füzetemre néztem, csak most vettem észre, hogy a füzetemben díszeleg a neve.- Ohh, ő a bátyám… észre se vettem, hogy leírtam a nevét.
- Ő is veletek költözött?
- Nem- megráztam a fejem,- körülbelül egy éve, hogy elment…
- Ohh… nem tudtam, sajnálom.
- Ugyan- legyintettem,- végül is már egy éve volt.
- Akkor emiatt költöztettek el? Hogy a bátyád…?-

- Igen- bólintottam.
- Ms. Adams, Mr. Sanders- a tanárra néztem.- Jól elbeszélgetnek?- szúrós szemmel mért végig minket.
- Elnézést- mondtam és visszafordultam a füzetemhez.
- Nem pont ez lenne a lényege?- szólalt meg egy srác.- Hogy beszélgessünk a partnerünkkel?
- De igen, csak nem akkor mikor éppen tanítani szeretném az új anyag részt- gúnyosan elmosolyodott.

- Hé-, kezdte halkan Matt,- holnap lesz egy próbánk, nálunk a garázsban, ha van, kedved eljöhetnél.
- Hát nem tudom, attól függ, hogy kell-e otthon valamit segíteni, de nem hiszem. De majd még meglátjuk holnap.
- Okés- mosolygott,- akkor majd még beszélünk róla.
- Jól van- visszamosolyogtam.

A táskám pántját szorongatva álltam a suli előtt. Az előbb mondtam Briannek, hogy menjen csak, nekem dolgom van, így hát egyedül álltam az utcán és vártam Zoét. Már azon voltam, hogy haza indulok mikor kinyílt a suli bejárata és Zoé rontott ki rajta.

- Ne haragudj- lihegte.- Elhúzódott a megbeszélés a szerkesztőségben.
- Semmi baj- megráztam a fejem.- Már pont indulni készültem szóval épp időben jöttél- mosolyogtam, visszamosolygott.

- Jól időzítek- vigyorgott.- Na jó menjünk.
- Messze van?
- Annyira nincs.

Végig sétáltunk az utcákon, áhh nincs, messze csak tíz perce sétálunk végül is…

Miközben haladtunk előre Zoé az iskoláról beszélt, pontosabban a diákokról, hogy milyen klikkek vannak, kivel érdemes jó kapcsolatot ápolni és a többi.

- Itt vagyunk- állt meg vigyorogva egy kis kávézó előtt.- A nagybátyámé.
- Andynek hívják a nagybátyádat?- néztem a bejárat fölött díszelgő táblát, amin az állt nagy betűkkel, „Andy’s Cafe”.
- Te vagy Sherlock Holmes?- mosolygott.
- Haha…- elmosolyodtam.

- Na, gyere már! Éhen halok!
- Jól van…

Bementünk a kávézóba, nem volt nagy a tömeg, de a legtöbb asztalnál ültek. Aranyos kis hely volt, de kicsit mintha olyan lett volna, mintha egy barkácsboltból alakították volna át.

- Andy bácsi!- ült le a pulthoz Zoé, követtem és mellé ültem.
- Sziasztok-, mosolygott egy középkorú férfi.
- Ő itt Lexi, új a sulinkban és a szárnyaim alá vettem.
- Üdv, Andy vagyok- nyújtott kezet.
- Örülök- mosolyogtam és kezet ráztunk.
- Most költöztetek ide?
- Pár hete igazából.
- Honnan?
- Atlantából- mosolygott.

- Na, jó mit kérted? Ahogy elnézem Zoo mindjárt éhen hal.
- Pontosan!- háborodott fel.- Én egy sajtburgert kérek kólával- vigyorgott.
- Oké, és te Lexi?
- Én is ugyan ezt.
- Rendben, mindjárt hozom, addig üljetek le valamelyik asztalhoz.
- Igen is- vigyorgott Zoé és már el is indult az egyik szabad asztal felé.

Miközben vártuk a kajánkat Zoé tovább mesélt az iskoláról, pontosabban folytatta onnan ahol abba hagyta, mikor megkaptuk a sajtburgereket, egy ideig csöndben maradt, amíg megette az első falatokat majd elkezdett faggatni.

- És, hogyhogy elköltöztetek?
- Öö hát ez… családi dolog nem szeretek róla beszélni, szóval inkább hagyjuk oké?
- Rendben. Van testvéred?
- Van…
- Ahh nekem is. Két kis öcsém ikrek és iszonyatosan irritálóak…

Szerencsémre elkezdett magáról beszélni és teljesen megfeledkezett arról, hogy rólam kérdezősködjön, aminek iszonyatosan örültem. Mikor végeztünk Andy odajött hozzánk.

- Bocsi, ezt egy srác küldi- egy dobozt rakott elém, összehúzott szemöldökkel figyeltem a dobozt.
- Nyisd ki- szólalt meg Zoé izgatott hangon.
- Oké.

Vettem egy mély levegőt és levettem a doboz tetejét, egy fekete csokornyakkendő volt benne. Elkerekedett a szemem, körbe néztem a helyiségben, de senki ismerős nem volt bent. Kivettem a dobozból a nyakkendőt és átvizsgáltam a dobozt hátha van benne valami üzenet, de nem volt semmi.

- Nyakkendő?- nézte értetlenül Zoé.

Felemeltem és alaposabban megnéztem. Megakadt a szemem egy kis arany hímzésen, egy „B” betű volt.

- Blake- suttogtam.
- Blake? Az ki és mi ez a nyakkendő?- ránéztem.
- Kíváncsi vagy mi?- mosolyogtam, hevesen bólogatott.- Blake Atlantából egy nagyon régi és nagyon jó barátom. Nagyon sok baromságot csináltunk együtt, és ennek a nyakkendőnek köze van mind azokhoz, amiket csináltunk. De nem értem…- hátra fordultam.- Andy! Hogy nézett ki a srác, aki odaadta a dobozt?
- Magas volt fekete hajú…
- Köszi-, rámosolyogtam és visszafordultam.- De ő nincs itt…- vettem egy mély levegőt.- Ez csak egyet jelenthet.
- Mit?- felcsillant a szeme.
- Hamarosan megérkezik…- visszaraktam a dobozba a nyakkendőt.- Ne haragudj mennem, kell. Köszi, hogy elhívtál- mosolyogtam és az asztalra tettem a pénzt.
- Nincs mit én örültem, hogy eljöttél- mosolygott.
- Akkor holnap a suliban.
- Szia-, intett.
- Szia.

Haza siettem és újra bezárkóztam a szobámba és előkerestem a régi újság cikkeket.

„Még mindig keresik a rongálókat, akik egész Atlantát bejárják és furcsábbnál furcsább dolgokat művelnek a köztulajdonnal.”

Felnevettem a cím alatt díszelgő képen. Egy telefonfülke megtöltve vízzel és tele aranyhalakkal...

Fejlécecske

Ahogy azt ti is láthatjátok a mai napon végre lett fejléce a blognak.
Ezer hála érte a drága és egyetlen Pletyusnak! Imádom! ^^
És még egyszer naaagyon kööszi. ♥

[Tegyük fel, hogy van itt egy kép]