2013. október 12., szombat

No, I don't mind the rain.

Sziasztok! ((:

Gondoltam bejelentkezek pár friss információval. Már kb. a negyede meg van az 5-ik fejezetnek. És tervezek nektek egy HATALMAS meglepetést, de még nem árulom el nektek mi is az. Először úgy gondoltam, hogy csak úgy random megkapjátok, de rájöttem, hogy valószínűleg karácsonyi ajándékként jobban tetszene nektek. ^^ Szóval akárhogy is bezsongattalak most titeket csak Dec. 24-én fogjátok megkapni, még ha már holnapra készen is lesz, amit erősen kétlek mivel eddig csak egy és negyed oldal van kész belőle. Ettől eltekintve, ha bármikor kész lesz, felfogom ide tölteni, de csak Dec. 24-én lesz elérhető, szóval az nap mindenképpen fenn lesz, még ha el is felejteném, hogy az nap lesz fent. ((: (értelmes magyar mondat)
Telnek-múlnak a napok, egyre közelebb a szalagavató, egyre közelebb az ÉRETTSÉGI! Már most segély jelzéseket adok le. Viszont jobb ha előre szólók, hogy több, mint valószínű, hogy kb. márciustól vagy áprilistól egészen július végéig nem tervezek semmiféle aktivitást az oldalon. Talán néha felnézek panaszkodni, de új fejezetekre semmiképpen ne számítsatok akkor. De utána igyekszem minél hamarabb hozni majd az új részeket. Az augusztust viszont még nem tudom milyen hangulatban fogom megélni, ez sajnos majd csak akkor derül ki, ha felvettek az áhított egyetemre vagy ha nem.

Hát mára ennyi. Csókollak titeket.
Legyetek rosszak és tanuljatok sokat, ne hagyjatok SOHA semmit az utolsó pillanatra! ((:
Jó éjszakát!