24. rész - Otthon édes otthon II.

Hallgasd az egész rész alatt!

Kimentem a színpadra, Zacky ott feküdt a közepén, egyik keze a feje alatt másik a hasán. Odamentem hozzá.
 - Ez jó?
 - Nem tudom- vonta meg a vállát, lefeküdtem mellé.
 - Mindig ezt csinálod?
 - Ritkán.
 - Direkt válaszolsz fél szavakban?- mosolyogtam.
 - Lehet- végre elmosolyodott.- Hogy vagy?- felém fordított a fejét.
 - Tűrhetően.
 - Hiányoztál nekünk- megfogta a kezem.
 - Mikor elmentem, azt hittem minden könnyebb lesz, egy ideig az is volt. Aztán mikor jöttek az álmatlan éjszakák mindig fel akartam hívni Briant- elmosolyodtam,- aztán eszembe jutott, hogy már nem Huntington Beach-en vagyok.
 - De ha…
 - Tudod… mindig figyeltelek titeket, vagyis követtem akarva akaratlanul az életeteket. Ha voltatok a tv-ben mindig megnézem, ha láttam a neten rólatok valamit mindig elolvastam- megszorítottam a kezét.- De a legrosszabb az volt, mikor láttam, hogy Matt és Valary milyen boldogok, hogy Matt megkérte Valary kezét…
 - Tudtad?
 - Tudtam, és nagyon fájt… tudod itt legbelül, de sose mutattam ki- egy könnycsepp folyt le az arcomon.
 - De ha szeretted Matt-et miért mentél el? Miért hagytad, hogy Val elvegye?
 - Mert szerettem Matt-et és azt akartam, hogy boldog legyen.
 - Mikor elmentél Matt őrjöngött. Három hétig hozzá se szólt Valary-hez… aztán, bum! Újra a régi lett és soha nem mondta miért.
 - Felhívtam.
 - Tessék?
 - Felhívtam. Tudtam, hogy ki lesz akadva, amiért elmentem és három hétig győzködtem magam, hogy hívjam fel. Felhívtam. Több órán keresztül beszéltünk és veszekedtünk, leginkább veszekedtünk, de aztán elfogadta a döntésem.
 - És mi? Ránk nem gondoltál? Syn széttörte a telefonját mikor beszélt veled és öt hónapig nem is vett újat és senkivel nem beszélt telefonon.

 - Brian más. Ő mindig is a legjobb barátom volt, mellettem állt mindig…
 - Akkor miért nem beszéltél vele?
 - Nem mertem. Féltem. Tudtam, ha felhívom, elgyengülök és visszajövök és nem akartam. Nem akartam elrontani az életetek. Emlékszel mikor egyszer a parton találkoztunk? És mondtad, hogy minden megváltozik, ahova csak megyek? Más lesz a légkör? Rájöttem, hogy azért mert ahova megyek, csak felfordulást okozok.
 - Ez nem igaz Kira.
 - Most inkább megyek- felálltam.
 - Ne csináld, ne okold magad a történtekért- felült.
 - Sok sikert a koncerthez- rámosolyogtam és elmentem.

 A kijáratban összetalálkoztam Gena-val nyilván Zackyhez ment, egymásra mosolyogtunk. Megálltam a kijáratban, hátra néztem, Zacky felállt mikor Gena odaért hozzá és megölelte. Mondott neki valamit, de nem hallottam. Vettem egy mély levegőt, elfordultam és tovább mentem. Visszasiettem a szállodába, csak pár lépés választott el a szobámtól.

 - Szia Kira- jött felémValary.
 - Helló- megállt előttem,- mit akarsz?
 - Csak beszélni- Valary gúnyosan mosolygott.

 - Hajrá…
 - Tudom miért jöttél vissza- lépett közelebb hozzám.
 - Fantasztikus, de most ha megbocsátasz…
 - Nem mész sehova, szépen végig hallgatsz.
 - Csak gyorsan nincs sok kedvem hozzád.
 - Tudom, hogy azért jöttél vissza, hogy elved tőlem Matt-et, de abból nem eszel.
 - Az egyetlen, aki itt bárkitől is elvette Matt-et az Te vagy!
 - Hmm… van benne valami, de én meg is tudtam szerezni.
 - Nem is értem kit kefélnek félre. Engem vagy téged? Hmm, lássuk csak téged- közel hajoltam hozzá.
 - Hmm… tudod Matt mesélt érdekes dolgokat rólad. Főleg abból az időből mikor elmentél, vagy mondjam inkább, hogy gyáva módjára elfutottál?
 - Miről beszélsz?
 - Ohh tudod arról a bizonyos csókról- mosolygott.
 - Mi…?
 - Matt elmesélte nekem, hogy még hét évvel ezelőtt megcsókoltad Briant aztán ott hagytad és gyáva mód inkább elmentél New Yorkba. Nem volt szép tőled Kira… nem bizony- ingtatta a fejét.
 - Nem tudsz te semmit- szűrtem a fogaim közt és közelebb léptem hozzá.
 - Azt tudom, hogy Brian nem izgatta magát nagyon, a miatt, ami történt. Már másnap, hogy elhúztál a picsába már a nővéremnél volt. És nem épp csöndben töltötték el az idejűket…
 Teljesen elborult az agyam, éreztem, ahogy a kezem automatikusan elindult, majd pillanatok múlva találkozik Valary arc csontjával. Éreztem, hogy valaki hátulról lefog. Hirtelen minden kitisztult és újra hallatottam a saját hangom.

 - Ribanc!- üvöltöttem magamból kikelve.

 - Kira!- Brian hangja mögülem jött.- Nyugodj meg!- nem húztam előre, megálltam egyenesen.
 - Elereszthetsz…
 - Biztosan?- bólintottam, ahogy elengedett újra Valary felé rontottam.
 - Megöllek, te szuka!
 - Kira! Elég legyen!- fogott le újra Brian és elfordult velem együtt.- Nyugodj le! Matt vidd innen Valary-t.

 - Matt?- Kérdeztem magamtól. Meg akartam fordulni.

 - Nem Kira! Te most szépen velem jössz- meglökte a vállam és elindultam az ajtó irányába.

 Becsukta mögöttünk az ajtót. Háttal voltam neki, letöröltem a könnyeket az arcomról, a kézfejemmel megtöröltem az orrom. Dörzsöltem az öklöm és megfordultam.

 - Szép ütés volt mi?- mosolyogtam, összeszűkült szemmel nézett rám.- Én élveztem- vontam meg a vállam, de már nem mosolyogtam.
 - Mit mondott?
 - Visszamegyek New Yorkba, ma döntöttem el.
 - Mit mondott neked Val?
 - Holnap indulok reggel, szóval nem maradok itt a koncertre…
 - Mi a faszt mondott neked Valary, mond, már baszd meg?!- belemarkolt mindkét karomba.
 - Áúú Brian ez fáj! Eressz el!
 - Nem érdekel! Addig nem eresztelek el, amíg nem válaszolsz.
 - Semmit- elfordítottam a fejem.
 - Kira- erősebben markolt.
 - Utálom, ha lefognak, eressz el!- üvöltöttem, elengedett.
 - Mit mondott?
 - Nem mindegy? Nem fontos. Felbaszott ennyi, csak hagyjuk a fenébe…
 - Kira én… sajnálom…
 - Ugyan… ez már a múlt. Egyszerűen csak fájt hallanom az igazságot ennyi az egész. De holnap haza utazom. Nem akarok tovább maradni.
 - De Kira…
 - Tony is nem sokára haza jön.
 - Tony?
 - Tony a barátom. Katona, egy bárban ismerkedtünk meg. Kábé tíz hónapja ment el, behívták. De jól van. Egy hét múlva jön haza. Szeretnék akkora már otthon lenni.
 - Értem. Jól van. Rendben.
 - Ne csináld, tudod, hogy egyszer úgy is visszamentem volna New York-ba így is tovább maradtam, mint terveztem.
 - Tudom… csak végre itt voltál- leült az asztalra,- tudod nagyon hiányoztál- rám nézett.- El sem tudod képzelni mennyire. Itt hagy a gyerek kori legjobb barátod, akivel a fél éltedet töltötted. Nem egy felemelő érzés. Ráadásul nem is hívtál, csak fél évvel később, hogy elmentél. Miért nem hívtál?- kérdőn nézett rám. Odamentem hozzá és megöleltem.
 - Iszonyatosan féltem attól, amit mondani fogsz nekem. Féltem, hogy elgyengülök és visszajövök. Muszáj volt… muszáj volt kiszakadnom. Nem akartam tovább itt maradni. Annyi minden történt és… azt hittem ez a legjobb megoldás. De te is hiányoztál nekem. Borzasztóan- kicsit eltolt magától, hogy rám nézhessen.
 - Kira a parton mikor…- kopogtak, mindketten oda fordítottuk a fejünk.
 - Brian itt vagy?- Michelle volt az.
 - Most hagyj békén Mich…
 - Brian kérlek- felállt az ajtóhoz ment és bezárta.
 - Michelle menj el- visszaindult hozzám.
 - Brian! Engedj be!- az ajtót verte.
 - Azt mondtam, hogy takarodj innen!
 Ordított magából kikelve, összerezzentem, ilyennek még sose láttam, átfogtam magam a karommal és úgy figyeltem, a teste felém fordult, de az ajtót nézte. Gyorsan vette a levegőt, ideges volt. Újra felém fordult és észrevehette rajtam az ijedtséget, mert egyből ellágyult az arca, odajött hozzám és megölelt.
 - Ne haragudj- az állát a fejemre rakta.
 - Ne tőlem kérj bocsánatot, nem engem küldtél el.
 - Azért kértem bocsánatot, mert megijesztettelek- magamhoz szorítottam.

 Végig simított a hátamon, megborzongtam. Lecsuktam a szemem és mélyen magamba szívtam az illatát. Újra eszembe jutott a part, mikor megcsókoltam. Valarynak igaza volt… gyáva mód elfutottam, de, csak mert megijedtem.
 - Kira mi a baj?- eltolt magától.
 - Mi?- felnéztem az arcába.
 - Miért sírsz?
 - Hülye voltam hét éve. És most megint elkövetem ugyan azt a hibát. Elmenekülök…
 - Kira…
 - Nem Brian, igaza van hülye voltam, hogy mindent hátra hagytam.
 - Kira- megfogta az arcom és letörölte a könnyeim,- ha tovább húzod az agyad ezzel csak rosszabb lesz. A végén megint pszichológushoz kell majd járnod.

 Hirtelen lábujjhegyre álltam és megcsókoltam. Elengedtem.
 - Ez… mi volt?- a szemembe nézett.
 - Ne… nem tudom…- újra megcsókoltam, majd elengedtem és halványan elmosolyodtam.
 Lehajolt hozzám és megcsókolt, a kezét a derekam köré fonta és magához húzott, átöleltem a nyakát és lábujjhegyre álltam. Végig húzta az oldalamon a kezét, elkezdte kigombolni a blúzom és levette rólam, majd magáról is levette a pólóját. Átfogta a combom és kicsit emelt rajtam, ellöktem magam a földtől és a csípőjén kereszteztem a lábam. Elindult velem az ágy felé, lefektetett az ágyra és felém feküdt. Végig simítottam a testén, kikapcsoltam az övét, lehúztam róla a nadrágot. Egyik kezével a mellem markolta a másikkal végig simított a combomon egészen a nadrágom száráig, kigombolta és leszedte rólam a bugyimmal együtt. Jobban szétnyitottam a lábam. Feljebb emelkedett, majd vissza. Felnyögtem és az ajkamba haraptam, megcsókolt.
 Hirtelen felültem az ágyban, sötét volt és kicsit fáztam. Körbe néztem a szobában, még mindig a hotelban voltam. Ránéztem a digitális órára, fél három volt. Szuszogást hallottam magam mellől, oda kaptam a fejem. Brian aludt mellettem, a hasára volt fordulva és nem volt rajta póló. Magamra néztem, már értettem miért fáztam, rajtam sincs ruha. A számhoz kaptam a kezem, mosolyogtam. Végre igazán mosolyogtam, és azért mert boldog voltam. Visszadőltem a párnámra, néztem egy ideig, ahogy alszik, majd hozzá bújtam és visszaaludtam.

 Arra keltem, hogy valaki simogatja az arcom, kinyitottam a szemem és egy barna szempár szegeződött rám, elmosolyodtam és kinyújtóztam. Oda hajolt hozzám és szájon csókolt.
 - Jó reggelt- mosolygott.
 - Neked is- felültem.- Hány óra?
 - Még csak hat van, nyugi nem késed le a géped-, ha akartam volna se tudtam volna figyelmen kívül hagyni az éles gúnyt a hangjában.
 - Nem azért kérdeztem…- elhúztam a szám.- Azért kérdeztem, mert érdekelt... az este- újra normális lett a hangom,- átgondoltam a dolgokat és, úgy érzem itt a helyem veletek- mosolyogtam, felkönyökölt és mosolygott.
 - Komolyan?- csak úgy ragyogott az arca.
 - Ühüm-, mosolyogtam.
 Megfogta az arcom és megcsókolt. Alig akart elengedni.
 - Na Brian- nevettem- csak a fürdőbe akarok menni.
 - Jól van.
 Végre elengedett. Bementem a fürdőbe és a zuhany alá álltam. Mikor végeztem törülközőt csavartam magam köré és a tükörképemmel szemeztem. Olyan mosoly volt az arcomon, mint soha életemben. Még akkor sem mikor Tonyval… Úristen Tony, a boldog mosolyból semmi sem maradt az arcomon. Mi lesz vele, nem hagyhatom csak így ott. Azt nem lehet… újra a tükörbe néztem. De Brian mellett végre boldog lehetnék… talán. Egyáltalán tudnék én boldog lenni bárki mellett is? Vettem egy mély levegőt és kimentem az ajtón, Brian még az ágyban feküdt. Felvettem a blúzom és a nadrágom. Leültem az ágyszélére.
 - Hé, minden rendben?- mellém ült és simogatta a hátam.
 - Igen, csak Tony. Nem tudom, mi legyen vele. Ahjj hagyjuk- felálltam.
 - Hova mész?
 - A szobámba átöltözöm- rámosolyogtam.
 - Oké- visszamosolygott.

 Becsuktam magam mögött az ajtót és elindultam a földszint felé valami reggeliért. Nem akartam most Briannel enni, gondolkodnom kellett egy kicsit. Az étkezőben egyből elfoglaltam az egyik asztalt az ablakok előtt. Egy pincér készségesen kiszolgált. Pár perccel később már csendben ettem. Rajtam kívül csak páran voltak még lent, szerencsére egy ismerős arc sem volt. Végül eldöntöttem, hogy egy-két nap múlva haza megyek, csak azért, hogy megadjam Tonynak azt a tiszteletet, hogy nem telefonon szakítok vele. Elindultam vissza a szobámba, hogy végre átöltözhessek. Hiába is, de a hasam mindig fölényben volt.
 - Kira?- megfordultam Matt jött felém.
 - Igen?
 - Beszélhetnénk?- idegesnek tűnt.
 - Persze…
 - Mi volt ez a tegnapi?
 - Már, mint arra gondolsz mikor megütöttem Valt?
 - Pontosan, mi a fasz ütött beléd? De komolyan! Hogy voltál képes megütni Valt?
 - Már ne is haragudj, de kurvára nem tudod mi volt! Ha hallottad volna…
 - Valary mindent elmondott.
 - És még az Ő pártjára állsz?! Komolyan?!
 - Miért talán a tiéden kéne?
 - Ohh, hogy kurvára mást mondott- gúnyosan nevettem.- Gratulálok igazán…
 - Talán jobb is volt, hogy hét éve itt hagytál minket és elmentél a picsába New York-ba.
 - Te most ezt… Te hallod, amit mondasz vagy csak úgy kiesnek a szavak a szádon? Úgy ítélkezel, hogy csak az egyik fél történetét ismered. De nem is érdekel, úgy is ma megyek haza- sarkon fordultam és ott hagytam.

 Eszeveszettem nyomogattam a lifthívó gombot és küszködtem a könnyeimmel. Ahogy kinyílt a liftajtó már bent is voltam és újra elkezdtem nyomogatni a gombot. Mély levegőket vettem, hogy ne sírjak. Ahogy felért a lift, bementem a szobámba, kivettem a bőröndömből a szaggatott fekete farmerom és egy hosszú fekete pólót. Gyorsan átöltöztem és az elől lévő dolgokat bevágtam a bőröndömbe. Összehúztam a zipzárt és kimentem a szobából. Újra a lifthez mentem. Ugyan azt játszottam el, mint mikor felmentem. Kimentem a szálloda elé és kerestem egy taxit.

 Hatalmas volt a csarnok a reptéren. Kerestem egy kis csendes kávézót és leültem, rendeltem egy jó erős kávét és bámultam az asztalt. A gépem tízkor indult, és még csak nyolc óra volt. Szerencsémre még előre megvettem a jegyem, az este óta nem zavart volna, ha inkább a kukában köt ki, de amit Matt mondott. Nem bírtam muszáj volt elmennem. Nem akartam így élni, egész életemben Valary és Michelle gyilkos pillantásait élvezve. Egy órát ültem a kávézóban, majd jobbnak láttam inkább átcuccolni egy padra. Előkerestem az mp3-mamat, nyomkodtam a bekapcs gombot akár egy őrült, de nem akart bekapcsolni. Fantasztikus lemerült… ráadásul egész nap úgy nyomkodom a gombokat, mint egy fél őrült. Jót nevettem magamon.

 Csak ültem a padon bámultam ki a fejemből, az emberek jöttek-mentek mellettem. Zajlott az élet én pedig ott ültem egyedül és a padlót bámultam. Megszólalt a hangos bemondó, fel lehet szállni a gépemre.

 - Kira?- ismerős hang volt, felkaptam a fejem, Brian állt pár méterre tőlem.
 - Brian- könnybe lábadt a szemem.
 - Azt mondtad maradsz…- elcsuklott a hangja.
 - Tudom...
 - Akkor miért… miért vagyunk egy repülőtéren?- felálltam és elindultam felé, de pár lépéssel előtte megálltam, nem mertem közelebb menni hozzá.
 - Reggel találkoztam Mattel… nem mondhatnám, hogy kedves volt. És rájöttem, hogy nem akarok úgy élni, hogy Valary és Michelle folyton azt tervezgetik, mikor tesznek el láb alól.
 - Tudom… én is találkoztam vele. Elmondta mi volt, kibaszott… dühös vagyok rá, hogy elbaszta ezt az egészet.
 - Sajnálom… igazán maradni akarok… de ezek után…
 - De Kira…- mintha megcsillant volna valami a szemében, nem az nem lehet, Synyster Gates nem sírhat egy lány miatt.
 - Most legalább rendesen elköszönök, nem úgy, mint hét éve- halványan elmosolyodtam, de éreztem, hogy én sem bírom tovább sírás nélkül.

 Odaléptem hozzá és megcsókoltam. Próbáltam olyan hosszúra nyújtani a pillanatot amennyire csak tudtam. Végül csak elengedtem. A homlokát a homlokomnak támasztotta.
 - Azért most ne hét évet kelljen várnom arra, hogy újra lássalak- halványan elmosolyodott.
 - Ígérem, de most mennem kell- eltávolodtam tőle és a bőröndöm felé mentem.
 - Várj egy kicsit- visszafordultam.- Ezt azért vidd magaddal- felém tartott egy rózsaszín dobozt, rózsaszín szalaggal körül tekerve.
 - Mi ez?- elvettem tőle.
 - Afféle ajándék tőlem, meg a fiúktól… de csak a gépen nyithatod ki- mosolygott, lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.
 - Viszlát Synyster Gates.
 - Viszlát Kira Natalie Scot.

 Elindultam hátra hagyva megint mindent, amit szeretek. Leültem a gépen és kibámultam az ablakon, az ölemben volt a kis rózsaszín csomag, de még nem volt merszem kinyitni, még nem volt hozzá elég erőm. Felszállt a gép és én egyre jobban éreztem, hogy nem bírom, mellettem egy öreg néni ült. Utáltam ilyenkor cseverészni szóval reméltem, hogy nincs beszédes hangulatában. Brian-re gondoltam közben szorongattam a dobozt. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, gyorsan letöröltem. A dobozra néztem, ki kéne nyitni. Igazából semmit nem kell de… Szépen lassan elkezdtem leszedni a rózsaszín szalagot. Magam mellé raktam az ülésre, finoman leemeltem a doboz fedelét, fél szemmel láttam, hogy a mellettem ülő időshölgy érdeklődve figyeli, mi lehet a dobozban, talán még jobban is érdekelte, mint engem. Egy fehér csomagolópapír volt a doboz teteje alatt. Felemeltem a csomagolópapírt és egy fekete bőrkabát volt alatta. Óvatosan kiemeltem a dobozból a kabátot és megfordítottam.
 - Nem hiszem el- mondtam szinte suttogva.

 Éreztem, hogy az arcom egyre jobban nedvesedik és hallottam, ahogy a papír megzörren, ahogy ráesnek a könnycseppek. A bőrkabát hátulján ott virított a banda neve és a Deathbat. Pont olyan volt, mint ami a fiúknak van és csak nekik, senki másnak. Kivéve most már engem, mondtam magamban.
 - Hát ezért mondta, hogy csak a gépen nyithatom ki, tudta, hogy egyből visszafordulnék. De hát nem épp ezt akarta, hogy ott maradjak vele?- észre se vettem, hogy félhangosan beszélek, mind addig, míg meg nem szólalt a néni mellettem.
 - Azt mondják, ha szereted, enged el- ránéztem, kedvesen mosolygott.
 Igaza lehet, istenem. Brian igazán szeret, és én képes vagyok csak azért ott hagyni, mert Matt köcsög volt. Hátra dőltem és ismét kibámultam az ablakon.
 Ahogy kiértem a reptérről megcsapott a hideg New York-i levegő, felvettem a bőrdzsekit és kerestem egy taxit. Egész úton kibámultam az ablakon és figyeltem az elszáguldó hatalmas tömb házakat. Annyira más itt minden, mint Huntington Beach-en. Sose mondanám New York-ra, hogy ez az otthonom, ez csak egy hely ahol lakom.

 Ledobtam a bőröndöket az előszobában és bementem a nappaliba, ledőltem a kanapéra, a kabát még mindig rajtam volt, de eszem ágában sem volt levenni magamról. Lehunytam a szemem és próbáltam elaludni, de akárhogy is próbáltam mindig Brian arca volt előttem és az az érzés mikor megcsókolt. Benyúltam a zsebembe és kivettem a cigim. Épp, hogy csak szívtam belőle egyet mikor megcsörrent a telefonom. Kikaptam a zsebemből és a képernyőre néztem. Matt. Felvegyem? Nem tudom… Végül megnyomta a fogadás gombot és fülemhez emeltem a telefont.

 - Kira, ne haragudj én… hülye voltam tudom és sajnálom és… ne haragudj… beszéltem Synnel és mindent elmondott és… sajnálom komolyan. Nem akartam, hogy elmenj, tényleg és sajnálom, amit mondtam tudod, hogy nem gondoltam komolyan csak úgy kicsúszott a számon és… tényleg szörnyen, borzalmasan sajnálom. Bocsáss meg Kira. Nagyon sajnálom.
 - Nincs semmi baj- halványan elmosolyodtam.- Amúgy is haza jöttem volna ez csak egy…- sóhajtottam,- egy jó indok volt azért, hogy haza jöhessek.
 - Hogy érted? Itt hagytad volna Briant megint?
 - Nem megint, csak haza kellett volna jönnöm azért, hogy szakítsak Tonyval.
 - Ki az a Tony?
 - Ööö hát- megköszörültem a torkom.- A barátom… és jövő héten jön haza.
 - Miért hol van?
 - Irakban…
 - Mit keres ott?
 - Katona és behívták.
 - Ohh értem… De hát… azt mondtad, hogy két hónapja lett vége az egy éves kapcsolatodnak…
 - Hazudtam… nem tudom miért. De akkor ez tűnt a legésszerűbb dolognak. Tony is keveset tud a múltamról úgy gondoltam, hogy úgy fair, ha ti is keveset tudtok a New York-i életemről.
 - Ez mekkora egy faszság!
 - Miért lenne az?
 - Addig oké, hogy a csávód keveset tud a múltadról, mert hát lássuk, be nem épp vannak fényes részei ráadásul, ahogy elmentél… Mindegy ez lényegtelen, de az, hogy mi, akik szinte veled nőttünk fel főleg Brian, Joel és Benji. Nem érdemeljük meg szerintem, hogy ne tudjuk milyen a mostani életed, hisz gondolj bele a legviharosabb időszakban is veled voltunk…

 - Tudom, tudom és sajnálom, de ez van, már nem tudok mit csinálni…
 - Néha annyira nem értelek komolyan mondom.
 - Hidd el én se értem magam…- beleszívtam a cigimbe, lent tartottam egy kis ideig, majd kifújtam.
 - Nem is értem miért- nevetett, én is elnevettem magam, vett egy mély levegőt- Brian nincs jól… Nem csinál semmit igazából, csak bezárkózott a szobájába és azt mondta, hagyjuk békén a koncertig.
 - Nem akartam megint ott hagyni tudod- könnybe lábadt a szemem.- Tényleg nem akartam…
 - Tudom- kicsit elmosolyodtam.- Ne haragudj, de mennem kell. Még van pár dolgom a koncert előtt.
 - Rendben.
 - Várunk vissza nagyon! És most ne hét év múlva mutasd meg nekünk magad- hallottam, hogy mosolyog.
 - Ígérem, előbb benézek, mint hogy letelne hét év- elmosolyodtam.
 - Jól van, vigyázz magadra Kira, szeretünk.
 - Én is titeket.

 Kinyomtam és visszadőltem a kanapéra, csak bámultam a plafont és gondolkodtam.

~~~~~

 Feszülten álltam a reptéren, néztem az embereket hátha meglátom végre. Mivel elég hűvös volt így felvettem a bőrdzsekit, amit a fiúktól kaptam, viszont a hajamat felfogtam. Idegesen topogtam a lábammal, a szívem nagyot dobbant, mikor megláttam az első katona ruhás férfit. Lassú léptekkel elindultam feléjük és mikor megláttam Tony-t elkezdtem szaladni, ahogy észrevett eldobta a cuccait, ráugrottam és a derekán összekulcsoltam a lábam, megcsókolt.

 - Hiányoztál- mondta.
 - Te is nekem- mosolyogtam.

 Árulónak éreztem magam, annyira nem tudom, ki iránt mit érzek. Talán jobb lenne, ha békén hagynám Tony-t, mert így se neki se nekem nem lesz jó. Lehet azért még kéne egy kis időt adni ennek a dolognak, lehet, ha most még vele maradok, akkor végre tudni fogom mit is érzek úgy igazán.

-  Clay már nem is hiányzott?- hallottam magam mögül a mosolygós hangot, lemásztam Tonyról és megfordultam.
 - Szia Clay- magamhoz öleltem.- Hogy vagytok?- néztem rájuk.
 - Meg vagyunk- mosolyogtak.
 - Mi ez a kabát?- kérdezte Clay.
 - Mi bajod vele?- néztem rá.
 - Semmi, eskü, csak furcsa. Ismerős ez a név.
 - Egy metál együttes- megrántottam a vállam.- Mikor Kaliforniában voltam, kaptam a barátaimtól.
 - Aha…
 - Na, jó inkább menjünk- mondta mosolyogva Tony.
 - Szerintem is- megfogtam Tony kezét és elindultunk.

~~~~~

 Tony ritkán vitt el étterembe, nem a pénz miatt, egyszerűen csak nem szerette őket, és igen különleges alkalomnak kellett lennie, ha elvitt egybe. Egész úton azon gondolkoztam, hogy vajon milyen ötlettől vezérelve döntött úgy, hogy elvisz egybe. Nem hiszem, hogy azt akarta megünnepelni, hogy végre elkezdtünk beköltözködni a közös lakásunkba. Furcsán viselkedett ráadásul Clay se akart elmondani semmit.

 - Hé, figyelsz?- Tony hangjára eszméltem fel.
 - Jaj, ne haragudj elkalandoztam- mosolyogtam.
 - Minden rendben?- fürkészve figyelte az arcom.
 - Persze, csak elgondolkoztam.
 - Szeretnék kérdezni valamit.
 - Mi csodát?- elmosolyodott.
 - Nem is te lennél, ha nem kérdeznél rá egyből- elmosolyodtam.
 - Szóval?- elkezdett keresni valamit az egyik zsebében, érdeklődve figyeltem.
 - Már egy ideje meg akartam kérdezni, csak eddig nem találtam a megfelelő alkalmat egészen mostanáig- egy kicsi négyszögletes fekete dobozt vett ki a zsebéből, kikerekedtek a szemeim, ahogy a dobozra néztem.- Kira Scot, hozzám jössz feleségül?- a szám elé kaptam a kezem, ahogy felnyitotta a dobozt és megláttam a kis ezüst karikát közepén egy kicsi ékkővel.

 Egyszerűen nem tudtam megszólalni, az első gondolatom az volt, hogy igen aztán hirtelen a szemem elé furakodott Brian arca, lehunytam a szemem, majd újra kinyitottam és kimondtam.
 - Igen- elmosolyodott, ahogy én is bár nem tudtam mennyire őszinte is a mosolyom. Felhúzta a gyűrűt az ujjamra és megcsókolt.

 Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, nem tudtam, hogy a boldogságtól, vagy a kétségbe eséstől, hogy most már végleg elveszítettem Briant. Magamban az ő nevét kiáltottam, hátha meghalja és értem jön, úgy, mint hét éve, hogy csak mi ketten elfuthassunk a világ elől. De nem jött és én egyedül maradtam a mardosó fájdalommal.

~~~~~

Végre az utolsó dobozokat is kicsomagoltuk. A nappali közepén álltam és néztem a hatalmas ablakot. Óriási toronyházak takarták el a szép kék eget. Egy kar fonódott körém.

 - Tetszik?- kérdezte Tony.

 - Ühüm-, bólintottam.

 - Baj van édesem?

 - Nincs- megsimogattam az arcát, de még mindig az ablakot néztem.

 - Jól van akkor- nyomott egy puszit az arcomra,- csinálok valami kaját.

 - Addig hoznál nekem egy sört?- néztem hátra, rám mosolygott.

 - Persze.

 - Köszi-, pár perccel később már hozta is.- Köszi-, elvettem tőle és visszament a konyhába.

 Felvettem a dohányzó asztalról a cigis dobozom és kimentem az erkélyre. Leültem az egyik székbe, kicsit hideg volt így összehúztam magam. Rágyújtottam. Néztem az épületeket, hallgattam az utcák zaját. Olyan furcsa volt minden, olyan idegen, pedig már hét éve itt élek. Még is azóta, hogy visszajöttem Los Angeles-ből olyan idegen itt minden. Újra visszatért, azaz üresség, ami akkor volt mikor eljöttem Huntington Beachről. Hiányoznak a srácok, főleg Brian, hátra döntöttem a fejem. Miért csinálom ezt? Tony hangja zavart fel.

 - Szívem kész a vacsora.

 - Hmm?- néztem fel.

 - Kész a vacsora.

 - Ohh rendben, már is megyek.

 - Jól van- elmosolyodott és bement.

 Körbe néztem, a söröm elfogyott és vagy öt szál cigit elszívtam. Vajon látja rajtam, hogy én magam se tudom mit is akarok tőle? Felálltam és lassú léptekkel elindultam befelé. Az egésznapom ilyen volt, olyan voltam akár egy zombi, csak voltam és kész. Vacsora után megnéztük a kedvenc filmemet, de még ez sem tudott változtatni a kedvemen. Nem tudtam este aludni. Tony ölelt én meg csak a plafont bámultam. Olyan hajnali kettő fele kibontakoztam az öleléséből, felvettem a telefonom az éjjeli szekrényről és kimentem az erkélyre. Neki támaszkodtam a korlátnak és percekig csak néztem a képet, ami elém tárult. Leültem a fal és a korlát közötti sarokba. Kikerestem a telefonból a számot és megnyomtam a hívás gombot. Remegő kézzel emeltem a fülemhez a telefont és vártam, hogy felvegye.

 - Igen?- szólt bele álmosan a negyedik csengés után.

 - Szia, Brian, Kira vagyok.

 - Szia, baj van?- megmarkoltam a rácsot és a holdfényben megcsillant a kisékkő a gyűrűsujjamon.

 - Tony megkérte a kezem és igent mondtam.

 - Ez jó hír- hallottam, hogy mosolyog, bár nem tudtam, hogy mennyire őszinte is az a mosoly,- de… miért vagy akkor szomorú?

 - Brian?

 - Igen?- egy könnycsepp folyt végig az arcomon.

 - Szeretlek…

VÉGE