20. rész

 Istenem mennyire utálom a sulit, a padon feküdtem és firkálgattam a füzetembe mikor oldalba bökött a padtársam, felnéztem.
 - Ms. Scot tudja a választ?- nézett rám mérgesen az őszülő történelem tanár.
 - Nem figyeltem…
 - Jobban tenné, ha oda figyelne, mit fog csinálni az érettségin?- nem válaszoltam.

 Elfordult én meg visszafeküdtem a padra és tovább firkálgattam. Felnéztem az órára már csak öt perc és kicsöngetnek, még jó, hogy végre péntek van és utolsó óra. Unottan és türelmetlenül vártam, hogy elteljen az az öt perc. Az utolsó percben összepakoltam a táskámba és indulásra készen voltam. Amint megszólalt a csengő felpattantam, az egyik vállamra raktam a táskám és elindultam ki a teremből, az egész osztály egy emberként hagyta el a termet és mindenki elindult a dolgára. Én a jól megszokott haza vezető út helyett egy másikon mentem. Volt egy kis dolgom, amit el akartam intézni. Rágyújtottam egy cigire és az orrom elé bámultam. Siettem, hogy minél hamarabb oda érjek most még volt bennem elég erő ahhoz, hogy ki tudjam faggatni Matt-et a hétvégén történtekről. Megálltam a ház előtt, eldobtam a cigit és becsöngettem. Amy nyitott ajtót, ahogy elnéztem kicsit meglepődött, hogy én állok az ajtóban biztos várt valakit.
 - Kira? Szia-, elmosolyodott,- rég láttalak.
 - Hello, hát igen nem sokat jártam erre. Matt itthon van?
 - A szobájában van- félre állt az ajtóból, hogy be tudjak menni.
 - Köszi.

 Felmentem az emeletre, óvatosan nyitottam be a szobájába, nem volt bent senki. Bementem ledobtam a földre a táskám és a bőrdzsekim, amit nem is nagyon értettem miért vettem fel mikor nem is volt olyan hideg kint. Ráfeküdtem az ágyára és a szobájában lévő képeket és posztereket nézegettem. Kinyílt az ajtó és Matt döbbent arccal bámult rám.
 - Hát te?- állt az ajtóban.
 - Átjöttem- felültem törökülésbe.- De miért állsz az ajtóban? Ez a te szobád gyere már be, ne állj ott- intettem magam felé a kezemmel és mosolyogtam, becsukta maga mögött az ajtót és leült velem szemben az ágyra.
 - Na, mi van?- nézett a szemembe.
 - Érdekelne mi is történt a hétvégén közted és Chan között- megfeszítette az álkapcsát.
 - Nem fontos- morogta végül.
 - De nekem az! Matt mond már el!
 - Ha ennyire érdekel, kérdezd meg a barátodat.
 - De Ő nem mondja el, még harapófogóval se tudom ki húzni belőle.
 - Akkor ez van.
 - Matt ne már! Tudom, hogy rajtam volt a vita, azt elmondta, de könyörgöm, mond már el!
 - Miért érdekel ennyire?
 - Téged nem érdekelne, hogy két szeretted miért verekszik össze miattad?
 - Ha semmi áron nem akarnák elmondani, hagynám a fenébe.
 - De én nem ilyen vagyok. Matt mond el! Vagy esküszöm nem szólók hozzád többet!
 - Ohh már a fenyegetésnél tartunk?- gúnyosan elmosolyodott.
 - Matt légy szíves mond el mi volt!
 - Kibasszottul haragudni fogsz, rám előre mondom!
 - Akkor haragudni fogok rád- vontam vállat.- Csak mond már el!- felé hajoltam és a térdére tettem a kezem.
  - Oké…- vett egy mély levegőt és belekezdett a mondókájába.

„Matt bement a konyhába Channing után.

 - Tudod gondolkodtam- mondta miközben elő vett egy poharat.
 - Min?- kérdezte Chan.
 - Nem értem Kira mit eszik rajtad. Már, mint ismerem és egyáltalán nem olyan csávó vagy, aki mindent meg tudna adni neki.
 - Miért te talán olyan vagy?
 - Hát jobban illek hozzá, mint te.
 - Ebben kételkednék… nem én dugtam meg másnap reggel egy másik csajt, ahogy megcsókoltam…
 - Az teljesen más volt!
 - Nem hiszem, hogy csak azért kurtál meg egy másik csajt, mert az bedrogozott téged…

 Matt karja hírtelen megindult és találkozott Chan arc csontjával, a fiú neki esett a pultnak és leverte a poharat, ami csörömpölve széttört és a fiúk egymásnak ugrottak.”

 Csak figyeltem csendben Matt arcát, nem szóltam semmit, mélyen vettem a levegőt, hogy megelőzzem a feltörő dühöt. Összeszorítottam az álkapcsom, elvettem a kezem Matt térdéről, még mindig az arcát figyeltem, ahogy Ő is az enyémet.
 - Kira…
 Bátortalan volt a hangja, de ennyi is ép elég volt, ahhoz, hogy a kezem meginduljon, és visszakézből pofon vágjam. Hatalmasat csattant az arcán a kezem, a feje oldalra fordult, de nem szólt semmit, pár pillanatig még így tartotta a fejét, majd visszanézett rám.
 - Még is miért akarod megmondani, hogy mi a jó nekem?- halk volt a hangom, most nem tudtam kiabálni.
 - Én csak…
 - Tudom Matt…- megtámasztottam a homlokom a kezemen, vettem egy mély levegőt.- Több ilyen ne legyen oké?- néztem rá, némán bólintott.

 Nem csak rá haragudtam, Channingre is mérges voltam, hogy volt képes ilyet mondani Mattnek? Pont ezt ellene fordítani, szemétség volt, akár hogy is igaza volt, gerinctelenség volt ezt mondania neki. Belerúgtam egy kőbe az úton és figyeltem, ahogy távolabb gurul, majd újra bele rúgtam és ezt folytattam egészen hazáig.

Nem volt otthon senki és én egyedül feküdtem a szobámban. Találkozni akartam Briannel, de mostanában folyton azzal a Michellel van. Nagyon felbassz, kábé három hete nem is találkoztunk. Átfordultam a másik oldalamra és a telefonomért nyúltam, tárcsáztam és vártam.
 - Igen?- szólt bele.
 - Szia Kira vagyok.
 - Szia-, meglepődött volt a hangja, ez kicsit fájt.
 - Van ma időd rám?
 - Hát…
 - Jól van akkor, szia…- kinyomtam.
 Faszom ki van már! Az ágyhoz vágtam a telefonom, ami lepattant és a földön landolt. Rádőltem a párnákra és csak bámultam ki a fejemből. Megszólalt a telefonom, érte nyúltam és megnéztem a kijelzőt, visszadobtam a földre. Ha azt hiszi, hogy ezek után még felveszem neki a telefont, nagyon téved. Végre abba hagyta a csöngést, de pár másodperc múlva újra megszólalt és ez így folytatódott egészen addig, míg meg nem szólalt a csengő. Felültem az ágyamban és vártam, újra megszólalt a csengő, nem mozdultam, hallottam, hogy nyílik az ajtó, baszki nem zártam volna be? Léptek jöttek az ajtóm felé és megálltak előtte. Feszültem figyeltem és szívem a torkomban dobogott, lenyomódott a kilincs és kinyílt az ajtó, Brian állt előttem. Szaporán vette a levegőt, szóval egészen idáig futott. Nem szóltam semmit csak néztem, ahogy Ő is csak állt az ajtóban a kilincset fogva és figyelte az arcom. Hirtelen felkaptam az egyik párnám és hozzá vágtam. Hátrébb lépett egyet, újra rám nézett. Felhúztam a térdem, átkaroltam és elfordítottam a fejem. Hallottam, ahogy becsukódik a szobaajtóm, feljebb emelkedett az ágy alattam, az ágyvégére pillantottam, Brian ült ott és figyelt. Elengedtem a térdem és megtámasztottam magam a hátam mögött. Nem szóltunk semmit csak csendben ültünk az ágyamon. Egy idő után kényelmetlen lett az ülés ezért elfeküdtem az ágyamon és a fejem alá tettem a kezem. Hallottam, hogy Brian megmozdul, de nem néztem oda, éreztem, hogy besüpped mögöttem az ágy, majd pillanatok múlva egy kar fonódott körém és Brian simult a hátamnak. Lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt.

 - Miért jöttél át?- kérdeztem.
 - Ezt úgy mondod, mintha hatalmas baj lenne.
 - Most, hogy így mondod…
 - Mi bajod van?- felültem és ránéztem.
 - Hogy mi bajom van? Komolyan? Három hete felém se nézel! Szerinted ez, hogy esik nekem?
 - Feléd se nézek?- ő is felült.- Már meg bocsáss, de ha hívlak sose érsz rá.
 - Mintha te kurvára ráérnél, ha hívlak. Folyton azzal a kis ribanccal vagy.
 - Ohh, hogy féltékeny vagy- gúnyosan elmosolyodott.
 - Kibasszottul nem vagyok féltékeny arra a nőre! Sőt… de akkor is! Kurvára hiányzol és sose vagy itt mostanában! És ha öngyilkos akarok lenni?
 - Szerinted mi a francért futottam idáig? Basszottul meg ijedtem mikor csak úgy letetted a telefont és nem voltál hajlandó felvenni a telefont és még az ajtót se nyitottad ki! Még jó, hogy tudom, hogy hol tartjátok a pótkulcsot különben már hívtam volna a mentőket! Normális vagy egyáltalán?
 - Normális? Pszichológushoz járok te fasz! Mióta lennék normális? És most amúgy sem erről van szó. Miért nem vagy képes csak egy fél órácskát is rám száni?
 - Mintha te szánnál rám! Komolyan Kira! Ne hogy én legyek a bűnbak mikor te ugyan úgy hibás vagy benne!
 - Hibás én? Mert?
 - Mikor hívlak nem jössz olyan kis fogásokkal, hogy „Tanulnom kell.” „Channinggel találkozom.”?
 - Iskolába járok, basszam a szád! Végzős vagyok még hozzá, de kurvára nem zavarjon! És igen Channiggel is találkozom mivel a pasim és vele is akarok lenni.
 - Hát én is szeretnék Michellel lenni.
 - Ohh, hogy már gratulálni is kell? Mióta vagytok együtt?- gúnyos volt a hangom.
 - Nem járunk!- csattant fel.
 - Akkor meg nem kötelező találkoznod vele! Simán lemondhatnád azért, hogy találkozz velem.
 - Miért veled talán kötelező találkoznom? Tudtommal mi sem járunk, akkor ez ugyan úgy vonatkozik rád is, hogy nem kell veled találkoznom!
 - Takarodj ki a házamból!- felálltam.- Most!- felállt és elindult az ajtó felé.- Soha többé nem akarlak látni! Tűnj innen!
 - Szíves örömest!- becsaptam a szobaajtót.

 Álltam a szoba közepén és átkaroltam magam, hallottam becsapódni a bejárati ajtót, összerezzentem és térdre rogytam, zokogtam. Hajrá Kira csak így tovább, taszítsd el magadtól a legjobb barátod! Nem tudom meddig voltam így, de hallottam, ahogy nyílik a szobaajtóm.
 - Kira?- abba maradt a zokogás, Brian? Nem néztem fel.
 - Azt mondtam takarodj innen! Látni sem bírlak- tovább sírtam.
 - Kira!- felnéztem, az ikrek álltak előttem.- Minden rendben?- felhorkantam.
 - Úgy nézek ki?- elfordítottam a fejem.
 - Mi történt?- elém guggoltak.
 - Az, hogy egy fasz vagyok, de persze Brian is az, szóval…- megtöröltem az arcom.
 - De mi történt?
 - Miért vagytok itt?- néztem rájuk, leültek a földre.
 - Gondoltuk átjövünk hozzád egy kicsit- felnevettem.
 - Erre persze ő nem képes… csak úgy átjönni hozzám, mert mért ne.
 - Kira mi van?
 - Észrevettétek, hogy mostanában sose vagyok Briannel?- nem válaszoltak.- Ezt igennek veszem. Ma felhívtam, hogy találkozzunk, de azt mondta nem ér rá, így hát letettem és nem vettem fel mikor hívott. Aztán átjött, egy ideig nem szóltunk egymáshoz, csak ültünk. Aztán lefeküdtem és mögém jött. Megkérdeztem, hogy miért jött át és aztán elszabadult a pokol. Üvöltöttünk egymással. Aztán elküldtem és most itt vagyok- már nem sírtam, pedig legszívesebben azt tettem volna.
 Nem mondtak semmit, megfogták a kezem, de nem szóltak semmit és ez sokkal jobban esett. Itt voltak velem, nem úgy, mint Brian. Legszívesebben utána mentem volna és képen töröltem volna, de féltem tőle, hogy nem lennék rá képes. Szörnyen hiányzik. Az ikrek estig maradtak, majd haza mentek. Anyáék elutaztak a nagyihoz, apa pedig megint bent maradt. Mondjuk nem is csodálom, nem sokára költözik el. Feküdtem az ágyamban és gondolkodtam, már éjfélre járhatott mikor felültem és az asztalomhoz mentem. Felkapcsoltam a villanyt, elővettem a fényképeket az egyik fiókból és elkezdtem nézegetni őket, mosolyogva sírtam, ahogy néztem őket. Megtöröltem a szemem és elővettem a naplóm és egy tollat.

Kedves Naplóm...

Nem mondhatnám, hogy minden rendben van, ma összevesztem Briannel. Elég érdekesen. Borzalmasan hiányzik, és a legrosszabb az, hogy el akarom neki mesélni, hogy mekkora egy fasz volt, hogy aztán megvigasztaljon, és azt mondja, hogy ne törődjek ilyen hülyékkel, de nem tehetem. Annyira… még sose vesztünk így össze ez vajon rosszat jelent? Kibékülünk még valaha? Iszonyatosan hiányzik, és ha kell, még százszor leírom, hogy mennyire hiányzik. Nem érdekel, ha bárki hülyének néz. A legjobb barátom természetes, hogy hiányzik… egyáltalán még a legjobb barátom? Utálom ezt a ribancot, elveszi tőlem Brian-t és ezt ő maga nem is veszi észre. Azt mondta féltékeny vagyok Michelle-re. Lehetséges, de csak azért mert Brian többet foglalkozik vele mint velem. Miért van vele többet, mint velem? Miért van egyáltalán bárkivel többet, mint velem? Kis korunk óta együtt vagyunk még az sem választhatott szét minket mikor apám el akart tiltani tőle, mert összevesztek az apjával. Akkor most még is miért érzem úgy, hogy elveszítem? Szeretem Briant annyira szeretem, és most elveszítem, hogy fogom ezt túlélni? Brian Elwin Haner Jr. Ha valaha is olvasod majd ezt, szeretlek és sajnálok mindent…
Azt mondják a barátság egy életre szóló kötelék két ember között, akár egy kötél, ami ha elszakad, össze lehet kötni újra, de a csomó örökre ott marad.
Annyi mindent írnék még, de most csak ezen kattog az agyam. Kell egy cigi… kell egy füves cigi.

Kira*

2000. Október 25. Péntek

 Kivettem két képet az albumból. Az egyik egy nagyon régi kép volt kb. három és négy évesek voltunk a képen, a parton voltunk és éppen egy homokvár mellett ültünk, Brian egy puszit nyomott az arcomra én pedig vigyorogtam, mint egy hülye. A másik egy pár hónapos kép volt. Ugyan úgy a parton voltunk, csak nem volt homokvár, hanem csak álltunk egymás mellett, mindketten mosolyogtunk, Brian a vállamat karolta én pedig a derekát és a másik kezem a mellkasán volt. Előkerestem a ragasztót és beleragasztottam a naplóba a két képet egymás alá. Visszaolvastam, amit írtam és észrevettem pár vízfoltot a papíron. Megtöröltem az arcom, becsuktam a naplót és visszaraktam a fiókba a képekkel együtt. Felvettem egy farmert és a Pantera-s pólómat meg egy bőrdzsekit. Bezártam a házat és elindultam a park felé. Nagyon reméltem, hogy ott van az a srác, akitől a fiúk szokták venni a füvet. Amint a parkhoz értem meg is pillantottam, egy fa alatt gubbasztott. Odamentem hozzá, érdekes állapotban volt, de mást nem is vártam. Vettem tőle füvet és távolabb leültem az egyik asztalhoz. Megcsináltam a cigit, elindultam ki a parkból közben meggyújtottam és nagyokat szívtam belőle. Éreztem, ahogy szétárad a testemben a kellemes érzés. Miután elszívtam elindultam hazafelé. Most minden teljesen más volt. Nem a szokásos módon, de valamennyire sikerült elvonnia a figyelmem Brianről. Az egyik sarkon láttam befordulni egy alakot aki kíséretiesen hasonlított rá. A fűre fogtam így haladtam tovább. Újra megláttam a srácot, de most közelebb volt, háttal haladt nekem, zsebre dugott kézzel ment előre és a földet fixírozta. Belerúgott egy üres sörös dobozba, összerezzentem a hírtelen hangtól. Megálltam a sarkon ahol be kellett fordulnom és figyeltem a távolodó alakot. Ahogy eltűnt a szemem elől én is tovább mentem.

 Mikor reggel felkeltem furcsa érzés fogott el. Hírtelen minden bevillant a tegnapi napról és újra könnyekben törtem ki, de nem foglalkoztam velük, elmentem fürödni, mert este már nem volt erőm hozzá. Csak most vettem észre, hogy még mindig ruhában vagyok. A fürdésből nem lett végül semmi, nem volt kedvem levetkőzni. Levettem a bőrdzsekit és bedobtam a sarokba, beültem a nappaliban a fotelba és bekapcsoltam a tv-t. Összegombócozódva ültem és kapcsolgattam a csatornákat. Délben kimentem a konyhába és kerestem valami kaját, majd visszaültem a tv elé. Nem sokkal, hogy befejeztem a kaját megszólalt a csengő, lehalkítottam a tv-t és vártam. Újra megszólalt a csengő a szívem ezerrel vert, add, hogy Ő legyen, kérlek. De nem nyílt ki a bejárati ajtó helyette a telefonom csörrent meg. Érte nyúltam és tágra nyílt szemekkel néztem meg a kijelzőt, Channing. Elgondolkodtam, hogy felvegyem-e, végül megnyomtam a gombot és a fülemhez emeletem a telefont.
 - Igen?- szóltam bele.
 - Szia, hol vagy?
 - Itthon, miért?
 - Nem hallottad a csengőt?- döbbent volt a hangja.
 - De… hallottam. Csak… nem tudom miért nem nyitottam ki- francokat nem tudtam, Brian-t vártam és nem téged!
 - És beengedsz?
 - Persze, mindjárt kinyitom- kinyomtam és szépen lassan az ajtóhoz mentem, vettem egy mély levegőt és kinyitottam az ajtót.
 - Szia-, mosolygott.
 - Helló- fél kézzel megöleltem.
 - Minden rendben?- jött be.
 - Fogjuk rá…- becsuktam az ajtót.

 Kikapcsoltam a tv-t és bementünk a szobámba, eddig nem is vettem észre milyen állapotban van. Minden szanaszét volt dobálva, pár fénykép a földön hevert, a punk macim is mellettük volt ez a rész teljesen kiesett az estéből. Felvettem és visszaraktam az ágyamra.
 - Bocsi a kupiért… nem volt jó estém.
 - Hát azt látom… Mi történt?- elkezdtem összeszedegetni a fényképeket.
 - Összevesztem Briannel- sóhajtottam.
 - Biztos kibékültök- vigasztalt.
 - Nem tudod mit vágtunk egymás fejéhez.
 - Ez igaz. De annyira jó barátok vagytok, nem hiszem, hogy ennyi miatt vége lenne a barátságotoknak- leültem a földre a fényképekkel a kezemben.
 - Remélem…- szinte suttogtam, mellém ült és átölet.
 - Minden rendben lesz- nyomott egy puszit az arcomra.
 - Köszi-, halványan elmosolyodtam és neki dőltem.

 Reggel átfordultam a másik oldalamra és neki ütköztem valakinek, kinyitottam a szemem és Channinggel találtam szembe magam. Békésen aludt, felültem az ágyban és körbe néztem a szobában. A képek még mindig a földön voltak ahol hagytam őket, de most nem voltak szét szórva. Felálltam és felvettem őket a földről, leraktam az asztalra őket és felvettem a ruhákat a székemről. Belebújtam a Pantera-s pólóba és a nadrágba, magamra kaptam a bőrdzsekim és hagytam egy levelet Channingnek. Fogtam a cigim és telefonom és elindultam a part felé. Közben felhívtam Jimmy-t muszáj volt beszélnem valakivel és most Jimmy-re volt szükségem, hamar felvette és egyből el is indult a parthoz amint megkértem. Leültem a homokba és vártam, közben rágyújtottam és figyeltem a hullámzó vizet. Érzékeltem, hogy valaki leül mellém, de valahogy eltompult a világ és nem láttam semmit csak a végtelen vizet magam előtt. Másodperceknek tűnt minden, hírtelen feleszméltem és oldalra néztem. Jimmy ült mellettem Ő is bámulta a tengert és cigizett. Nem nézett rám és úgy szólalt meg.
 - Syn elmesélte, hogy összevesztettek- felemelte a kezét és finoman tarkón ütött.
 - Hé! Ezt miért kaptam?
 - Ne aggódj Syn is kapott, csak Ő sokkal erősebbet. Annyira hülyék vagytok- nevetett, visszanéztem a tengerre.
 - Hiányzik- egy könnycsepp folyt végig az arcomon.
 - Hogy lehet két ember ennyire vak?- úgy éreztem magában beszél ezért inkább nem is szólaltam meg.- Ott van az orruk előtt és nem vesznek észre semmit, hihetetlen- mosolyogva ingatta a fejét, beleszívott a cigijébe.
 - Miről beszélsz?- néztem rá.
 - Reméljük, hogy magadtól rájössz- mosolygott és összekócolta a hajam.
 - De mire?- az ujjaimmal fésültem a hajam.
 - Ha még ezt se tudod, nehéz dolgod lesz- elkomorodott.- Jól vagy?- teljesen értelmetlen kérdés lett volna, ha nem Ő kérdezi, hisz látja rajtam, tudja, hogy kurvára nem.
 - Nem- megingattam a fejem és újra a víz felé néztem.
 - Minden rendben lesz- átkarolta a vállam és nyomott egy puszit a hajamra.
 - Ígéred?
 - Ígérem- mosolygott.

 Más esettben ilyen ígéretet sose kértem volna senkitől, de Jimmy más volt. Ha Ő azt mondta úgy lesz, az úgy is volt. Fejemet a vállára hajtottam, csöndben voltunk mind a ketten, figyeltem a lélegzetét, ami megnyugtatott. Pár óra ücsörgés után mind a ketten elindultunk a dolgunkra, én haza fele vettem az irányt, szinte éreztem, hogy nem lesz, senki otthon mikor haza érek, de tévedtem. Apa otthon volt és éppen pakolta össze a cuccait. Épp jött le a lépcsőn egy dobozzal a kezében, mikor benyitottam a házba. Megállt a lépcső alján és rám nézett.
 - Minden rendben?- kérdezte összehúzott szemöldökkel.
 - Aha…- bementem a szobámba és magamra zártam az ajtót.

 Az asztalomhoz mentem, a levelem alatt ott volt Chan kéz írása, felvettem és elolvastam.

„Rendben, remélem jól leszel, később találkozunk.
Szeretlek, Chan.”

 Összegyűrtem és kidobtam a kukába. Az ékszeres dobozomhoz mentem és kivettem a nyakláncot amit Brian-től kaptam a születésnapomra.