BÚÉK!

Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!!
Bulizzatok, mert csak egy évben egyszer van ilyen alkalom!
Remélem mindenkinek jól fog telni a 2012-es éve.

The Rev

Ezt a képet egyik fórumos barátnőm, Christine készítette Rev emlékére, a nevek pedig a fórumosok ezzel is feltüntetve, hogy mindannyian tisztelettel emlékszünk The Reverend Tholomew Plague-re.

1981.- foREVer

foREVer

Ma két éve, hogy eltávozott közülünk egy fantasztikus ember. Jimmy nem csak egy dobos volt, hanem barát és testvér. Halálával egy csodálatos embert veszítettünk el, akire rajongók milliói néztek fel. 
Rest In Peace Jimmy Sullivan. foREVer in our hearts.

“ When you lose your best friend, you have nightmares. You can't sleep anymore. You have nightmares about everyone you love. Around the house at 3 o’clock in the morning. Everything’s dark. You’re scared of going to sleep. You have horrible dreams, horrible nightmares, and I know that’s true for all of us in the band.” - Zacky Vengeance

http://starity.hu/magazin/23290-ket-eve-hunyt-el-the-rev-/

Xmas

Sok Boldog Karácsonyt Kívánok és Boldog Új Évet!

 

15. rész

 Zaklatottan ültem fel az ágyamban. Ránéztem az órára még csak hajnali fél három, visszadőltem. Megtöröltem az arcom, csupa izzadság volt. A telefonomért nyúltam és tárcsáztam.

 - Hmm… halló?- szólt bele álmosan.
 - Szia Brian, ne haragudj, hogy felkeltettelek.
 - Hány óra?
 - Fél három.
 - Baj van?
 - Rosszat álmodtam…
 - Miért nem mész akkor anyukádhoz?- nem válaszoltam.- Ne haragudj rossz vicc volt. Mit álmodtál?- vettem egy mély levegőt.
 - Még visszagondolni is rossz rá.
 - Akkor csak beszélgessünk?
 - Ühüm.
 - Jól van. Ömm…- összehúztam magam.- Zacky mesélte, hogy tegnap elmentettek baseball-ozni.
 - Igen. Meg elvitt moziba is és étterembe is. Nagyon aranyos volt.

 - Remélem is.
 - Tegnap találkoztam Channinggel.
 - Már, mint tegnap előtt?
 - Igen- mosolyogtam.

 - És mi volt mesélj?- elképzeltem, ahogy a hátáról a hasára fordul, és úgy csinál, mint egy lány nevettem.- Na, ennyire vicces volt?
 - Csak elképzeltem, ahogy azt játszod, hogy lány vagy.
 - És vicces voltam?
 - Ohh nagyon.
 - Na, mi volt mesélj.
 - Hát… összejöttünk.
 - Az jó… és Matt-el mi van?
 - Hát találkoztam vele, vagyis, hogy inkább összefutottunk. Kimentem sétálni és egy játszótéren találkoztunk. Próbált bocsánatot kérni és megmagyarázni a dolgokat, de nem nagyon érdekelt. Aztán mikor haza jöttem bezárkóztam a fürdőbe…

 - De ugye nem csináltál semmit magaddal?            
 - Nem jesszus, de hogy is. Csak… sírtam nagyon ki voltam. És reggel a fürdőben keltem fel ennyi. Tényleg nem bántottam magam.
 - Jól van, ez megnyugtat. De, miért nem hallgattad végig?
 - Mert nem érdekelt. Nem voltam abban az állapotban, hogy tíz percnél tovább beszélni tudjak vele- sóhajtott.
 - Lehet beszélned, kéne vele.
 - Tudom, de…
 - Figyelj. Adj magadnak egy kis időt, de beszéld meg vele a dolgot.
 - Jól van. Most hagylak aludni. Majd még beszélünk. Szia.
 - Szia, szeretlek jó éjszakát.
 - Én is téged, szia.

 Letettük, visszadőltem a párnákra, de semmi kedvem nem volt visszaaludni, nem akartam újra álmodni. De végül csak elnyomott az álom.

 - Négy napja csak ezek a rohadt álmok kínoznak, nem tudok nyugodtan aludni. Ráadásul Brian-t is folyton felkeltem, de Ő azt mondja, Őt ez nem zavarja, de akkor is… nem tudom, mit tegyek, Matt-el is beszélnem kéne, de nem tudom, hogy mi sül ki belőle. Ráadásul itt van Channing is… Te nem is figyelsz rám- állítottam meg Beth az útközepén, aki a kávéját szürcsölte és szemmel láthatóan le se szarta a problémáim.
 - Dehogy nem. Rosszakat álmodsz és? Második is szoktak.
 - De hat napja folyamatosan?
 - Eddig csak négy volt.
 - Előtte is volt kettő, de azokkal nem törődtem. De folyton ugyan úgy kezdődik és mindig más a vége.
 - Menj egy pszichológushoz- vonta meg a vállát.
 - A faszt fogok pszihcomókushoz járni…
 - Pszichológus…
 - Leszarom, nem megyek agykurkászhoz. Tudod mit?
 - Hmm?- végre rám nézett.
 - Hagyjuk, a picsába az egészet látom rajtad, hogy kurvára leszarod a problémáimat. Majd talán máskor beszélünk- azzal sarkon fordultam és haza indultam.
 - Kira!
 - Hagyjál a faszba!

 Egyenesen haza mentem, magamra zártam a szobaajtóm. Előkerestem a telefonom a zsebemből és tárcsáztam Chan-t.

 - Halló?- egy kislány szólt bele.
 - Szia Veronica, Channing ott van?
 - Elment a barátaival a pályára és itthon hagyta a telefonját.
 - Ohh értem- egy könnycsepp folyt végig az arcomon, annyira szeretném most a közelségét.- És nem tudod mikor ér haza?
 - Nem… ööö… de ha szeretnéd, kiszaladhatok, hozzá most itt vannak a közelben.
 - Ohh megköszönném.
 - Rendben. Ne tedd le! Oda futok a telefonnal.
 - Oké. De vigyázz ne, hogy eless.
 - Nem fogok!
 - Oké-oké.

 Percek múlva már hallottam is, ahogy Channel beszél.
 - Chan! Bátyó!
 - Igen?
 - Kira az. Keres.
 - Képes voltál eddig elfutni ezért?
 - Szomorú a hangja… na, vedd már el.
 - Jól van. Köszi. Menj haza, nem sokára megyek én is.
 - Nem hiszem, de oké…
 - Szia-, szólt bele a telefonba.
 - Szia-, elmosolyodtam.
 - Baj van?- óvatos volt a hangja.
 - Át tudnál jönni?
 - Persze már is indulok.
 - Köszönöm.
 - Egy 20 perc és ott vagyok, sietek.
 - Rendben. Szia.
 - Szia.

 Letettem a földre a telefont. Feltápászkodtam és bementem a nappaliba.

 - Anya.
 - Igen?
 - Chan egy 20 perc múlva átjön.
 - Elvigyem Emet itthonról?
 - Nekem aztán mindegy- vontam meg a vállam.
 - Oké, inkább elviszem.
 - Rendben- visszamentem a szobámba és vártam.

 Beraktam egy CDt és azt hallgattam, hallottam mikor anyu elment Emmel. Ültem csendben az ágyamon átkarolva a térdem és vártam. Vártam a csengő szóra, de sehogy se csengettek. Eltelt fél óra semmi. Felálltam, hogy kimenjek az elő szobába mikor megszólalt a csengő. Fénysebességgel rohantam az ajtóhoz. Ahogy kinyitottam egyből Chan nyakába ugrottam.

 - Minden rendben kicsim?
 - Gyere be- engedtem el.
 - Jól van- megfogta a kezem és úgy mentünk be a szobámba.- Minden rendben?- kérdezte mikor leültünk az ágyamra.
 - Még mindig az álmok.
 - Jaj, kicsim- megölelt.- Miért nem meséled el?
 - Nem akarom- megráztam a fejem- rossz visszagondolni is rájuk. Olyan jó, hogy itt vagy- hozzábújtam, nyomott egy puszit a hajamra.

 Felemeltem a fejem és megcsókoltam.

 - Anyáék nincsenek itthon- újra megcsókoltam, elmosolyodott.

 Magamra húztam és hátra dőltünk az ágyon. Végig húzta a combomon a kezét majd vissza. Levettem róla a pólóját és Ő is az enyém. Már a nadrágomat vette volna le mikor ajtócsapódást hallottunk.
 - Kira itthon vagy?- hallottam apu hangját.
 - Uram isten!- gyorsan magunkra kaptuk a ruháink és kimentem az előszobába.
 - Mit keresel itthon?- kérdeztem kicsit sem kedvesen.
 - Haza jöttem- nézett rám furcsán, keresztbe fontam a kezem a mellkasomon és összehúztam a szemöldököm.
 - Itt van Chan, anya megengedte.
 - Rendben- apa elnézett mögöttem, hátra fordultam Chan ott állt mögöttem kicsit esetlenül, még sose találkozott az apámmal.
 - Apa Ő Chan, Chan Ő apa.
 - Örvendek- ment oda Chan.
 - Úgy szintén- kezet ráztak.
 - Na, jó gyere- mondtam Channek és megfogtam a kezét.
 - Oké. Mit csináljunk?- kérdezte mikor becsuktam mögöttünk az ajtót, leültem az ágyra.
 - Nem tudom… hallgassunk zenét, beszélgessünk. Nem tudom- hátra dőltem.- Mi a fenéért jött haza?
 - Hé, nyugi- mellém feküdt és elkezdte simogatni a hasam.- Lesz még rá alkalom- szájon puszilt.
 - Persze, hogy lesz- mosolyogtam és végig simítottam az arcán.

 A délután nagy része ebből állt, beszélgettünk, zenét hallgattunk és megnéztünk valami filmet. Este haza ment.
 - Köszönöm, hogy eljöttél- megöleltem.
 - Tudod, hogy ha bármi van, mindig jövök- elmosolyodtam, lehajolt hozzám és megcsókolt.
 - Akkor, szia-, engedtem el.
 - Szia-, még egy szájra puszi és már ment is el.

 Bementem a fürdőbe és gyorsan lefürödtem. Leültem az ágyam szélére kezemben az altatós dobozzal. Levettem a tetejét és kiszórtam a tenyerem be pár szemet, meg még egy kicsit. Letettem a dobozt a szekrényre és egy pohár víz kíséretében bevettem a gyógyszert. Lefeküdtem az ágyamba, az volt a tervem, hogy reggelig fel sem kelek. Pár perc múlva már a teljes sötétség vett körül.

 Mi ez az idegesítő pityegés? Mi van a kézfejemben? Lassan kinyitottam a szemem. Mi a? Hol a fenében vagyok? A kezemre néztem egy cső állt ki belőle. Valaki feküdt a másik kezemnél. Körbe néztem a szobában. Anya aludt az egyik székben, mellette apa, fogták egymás kezét. Miért vagyok én az éjszaka közepén kórházban?! Óvatosan megsimogattam a kezemnél szuszogó fejét, egyből felébredt, Brian volt az.
 - Kira?- dörzsölte a szemét.- Kira- ölelt magához.
 - Szia Brian…- semmit nem értettem, felnézett az arca csupa könny volt.- Brian mi van már?
 - Akkora egy segg vagy tudod?
 - Mi van? Mi bajod van? Miért vagyok egyáltalán kórházban? És mióta?!
 - Shh, halkabban felkelted a szüleidet.
 - Brian válaszolj- lejjebb vettem a hangom.
 - Tegnap este bevettél egy csomó altatót, azt hittük öngyilkos akartál lenni…
 - Mi?
 - De szerencsére nem volt elég a gyógyszer ahhoz, hogy…- elcsuklott a hangja.- Kimosták a gyomrod és azt mondták rendbe jössz, csak kell egy kis idő. Kira miért vettél be gyógyszert?
 - Nem akartam, hogy megint rémálmaim legyenek.
 - Jaj, de buta vagy- ölelt magához ismét.- Soha többet ne csinálj ilyet!
 - Jó, jó…
 - Miért nem meséled el az álmaid?- ült vissza a székre.
 - Nem akarom…- anyáék felé néztem,- majd ha ketten leszünk.
 - Rendben, de ígérd meg!
 - Megígérem- mosolyogtam,- nem kéne valakinek szólni, hogy felébredtem?
 - Nem tudom… felkeltem a szüleidet.
 - Várj… többiek?
 - Egésznap bent voltak, és mindenkit haza küldtek. Nekem is csak nagy nehezen engedték meg, hogy itt maradjak, mivel nem vagyok hozzá tartozó…
 - A francokat nem vagy! Velem nőttél fel! Az életem része vagy!
 - Jól van nyugi- mosolygott, felállt és anyáékhoz ment- Linda, Peter- finoman megrázta anyukám vállát.
 - Igen?- emelte fel a fejét álmosan.
 - Kira felkelt.
 - Mi csoda?
 - Kira az előbb felkelt- anya rám nézett, egyből felállt és oda sietett hozzám.
 - Jaj Kira- magához ölelt.- Hogy lehetsz ennyire felelőtlen kicsim?
 - Nem tudom…
 - Miért csináltad ezt?
 - Aludni akartam. Mostanában nem alszom jól és… véletlenül több gyógyszert vettem be, mint kellett volna…- elnéztem anya fölött, apa zsebre tett kézzel figyelt.- Menjetek haza- újra anyára néztem,- Brian itt marad velem. Mondjátok meg Emnek, hogy jól vagyok és nagyit is nyugtassátok meg. Gondolom Ő vigyázz rá.
 - Igen, de…
 - Anya kérlek. Minden rendben lesz.
 - Jól van- homlokon puszilt és elindultak kifelé apával.
 - Vigyázz rá!- fordult vissza apa az ajtóból Brian felé.
 - Nem hagynám, hogy bármi baja is legyen.
 - Jól van. Sziasztok.
 - Helló- köszöntünk, újra leült az ágyam mellé.
 - Szóval?- kérdezte.
 - Álmos vagyok- összehúzta a szemöldökét.- Holnap elmondom- ásítottam egyet,- de most tényleg álmos vagyok.
 - Jól van- elmosolyodott, felemelkedett és nyomott egy puszit az arcomra.- Szép álmokat.

 - Neked is.

 Visszaült a székre és a fejét az ágyra hajtotta közben nézett. Lehunytam a szemem és reméltem, hogy nem jönnek vissza a rémálmok. Reggel mikor felkeltem Brian már aludt, de a folyosóról már hallottam hangokat. Kinyílt az ajtó és egy ápolónő jött be, fiatal volt, talán pálya kezdő, fényes szőke haja volt.

 - Ohh végre felébredt- mosolygott.
 - Igen- magamra erőltettem egy mosolyt.
 - Hogy van?

 - Egész jól.
 - A barátja egész végig itt volt- bökött Brian felé az állával.
 - Tudom. Már este felkeltem.
 - Értem- valamit matatott a műszereken.
 - Brian- simogattam meg a fejét.
 - Igen?- hirtelen emelte fel a fejét és elkezdte dörzsölni a szemét.
 - Szia-, mosolyogtam.
 - Szia-, mosolygott.
 - A doktor úr nem sokára jön- fordult felénk a nővér.
 - Rendben- mondtam és kiment.
 - Ohh helló- nézett utána Brian.
 - Na!- csaptam meg.- Velem kéne foglalkoznod- húztam el a szám.
 - Jól van nyugi- mosolygott, csücsörített és dobott felém egy puszit.- Mikor meséled el az álmaid?- kinyílt az ajtó és egy idősödő férfi jött be.
 - Jó napot- köszönt közben valamit jegyzetelt.
 - Jó napot- mondtam, felnézett a mappájából és összecsukta.- Hogy érzi magát?
 - Jól.
 - Szóval, miért is vett be gyógyszereket?
 - Mostanában rosszul alszom, és nem tudom miért, de több altatót vettem be. Nem volt szándékos esküszöm, sose lennék öngyilkos, ahhoz nincs elég bátorságom.

 - Rendben- megint jegyzetelt valamit.- Megkérném a barátját, hogy menjen ki, amíg elvégzek néhány vizsgálatot.
 - De…- néztem az orvosra.
 - Visszajövök Kira nyugi- rám mosolygott, megszorította a kezemet és kiment.

 Az orvos gyorsan elvégzett pár vizsgálatot közben a mappájába írogatott.

 - Nos-, mondta mikor végzett,- holnap haza mehet.
 - Rendben.
 - Pihenjen sokat- azzal kiment a szobából. Pár másodperc múlva visszajött Brian.
 - Na, mit mondott?
 - Holnap haza mehetek.
 - Akkor jó- leült mellém.- Szóval?- nézett a szemembe.
 - Igen?- játszottam a hülyét.
 - Kira, ne játszd a hülyét, tudod, mit akarok.
 - De…- szomorú fejet vágtam.
 - Hozzá szoktam ehhez az arcodhoz nem hatsz meg. Meséld, el mit álmodsz, hátha könnyebb lesz- vettem egy mély levegőt.
 - Az egész úgy kezdődik, hogy este van és egy játszó téren vagyok, ami alig van megvilágítva… ahjj muszáj?
 - Muszáj, különben is, lehet, pszichológus küldenek. Mennyivel egyszerűbb nekem elmondanod, mint egy vadidegennek.

 - Istenem…- forgattam a szemem.- Mindig hallom a nevem, vagyis inkább azóta, hogy Zackyvel elmentem baseball-ozni mert előtte is álmodtam már ilyet, mindegy. Szóval mindig hallom, hogy valaki a nevemen szólít. Aztán megfordulok, és ott van Channing és felém nyújtja a kezét, de nem Ő mondja a nevem. És innen mindig más az álmom. De mindig jön Matt is és az után, hogy Ő ott áll Channing mellett mindig más a szituáció, volt, hogy Channing mellém állt és megfogta a kezem Matt pedig, elfordul és látok egy könnycseppet az arcán. Volt, hogy Channing a kezemért nyúl, de én elhúzom, és inkább elfutok, de olyan is volt már, hogy Matthez mentem.
 - De hát… ezek nem is rossz álmok…
 - Amíg nem éled át őket nem tűnnek annak, de engem nagyon megrémisztenek.
 - Értem.
 - Chan hogy van?
 - Gondolom jól.
 - Tudja egyáltalán, hogy bent vagyok?
 - Hát… tudod, nem akartam, hogy Matt-el találkozzanak…
 - Mi a? Te komolyan inkább elmondtad Mattnek, hogy kórházban vagyok, mint a pasimnak?!
 - Nyugi Kira.
 - Nem nyugi! Te akkora hülye vagy! Nem hiszem el…
 - De Kira…
 - Te mit szólnál ahhoz, hogy ha mi összevesznénk és lenne egy csajod és Zackyék nekem szólnának és a csajodnak meg nem? De most komolyan! Hogy lehetsz ekkora egy barom? Szerinted, hogy fog esni Channek, hogy neki nem szóltatok? Mattet meg leszarom! Egyszer úgy is megismerték volna egy mást! Hívd fel!
 - Kira…
 - MOST!
 - Jól van… mi a száma?
 - Add ide a telefonom- a kis szekrényhez nyúlt és odaadta a telefonom, kikerestem a számot és Brian kezébe nyomtam a telefont.- Tessék-, megnyomta a hívás gombot és várt.
 - Szia, Brian vagyok Kira barátja…- vett egy mély levegőt.- Kira kórházban van… Még tegnap este hozták be… Több altatott vett be, mint kellett volna és azt hitték öngyilkos akart lenni… Rendben, szia…- letette.- Nem sokára itt van most indult.
 - Köszönöm- rámosolyogtam, letette a telefonom a szekrényre.- Gyere ide- nyújtottam felé a karom, megölelt.- Bocsi, hogy kiabáltam veled.
 - Te ne haragudj, hogy nem szóltam Channingnek.
 - Most már mindegy, már úgy is tudja.
 - Az ikrek, azt mondták, hogy ma délután minden képen bejönnek, tegnap nem tudtak, mert nem voltak itthon.
 - Oké. Már úgy is hiányoztak.

 Beszélgettünk, majd megérkezett Chan.
 - Akkor én kimegyek- mondta Brian, homlokon puszilt és kiment.
 - Szia-, mosolyogtam Chanre.
 - Hogy vagy?- ült le az ágy mellé, ahol eddig Brian ült.
 - Jól vagyok- megfogta a kezem.
 - Az álmok?
 - Ühüm, Brian azt mondta, hogy lehet pszichológushoz fognak küldeni. De nem akarok menni, fölöslegesnek tartom ezek csak álmok…
 - Még sem tudsz aludni tőlük.
 - Majd elmúlnak egyszer… remélem.
 - Biztosan- megsimogatta az arcom.

 Beszélgettünk, majd nem sokkal később újra elaludtam. Mikor felkeltem más is volt a szobában. Halk beszélgetést hallottam, kinyitottam a szemem és oldalra néztem Joelék voltak a szobában, felém néztek és egyből elmosolyodtak.
 - Kira! Örülünk, hogy jól vagy- mondták egyszerre és mindketten megöleltek.
 - Én is örülök.
 - Brian elmondta miért vetted, be a gyógyszereket. Komolyan… nem vagy normális…
 - Csak aludni akartam.
 - Ahjj buta lány! Többet ilyet ne csinálj!
 - Nem lesz több ilyen ígérem!
 - Jól van- mosolyogtak.

 Egésznap bent voltak, közben a többiek is bejöttek. Este megint csak Brian maradhatott bent velem. Sokáig beszélgettünk majd mindketten elaludtunk. Reggel nagy boldogsággal pakoltam össze a cuccaimat. Jó volt végre a saját ruháimban lenni. Mikor haza értem egyből a saját ágyamba vetettem magam. És ott is maradtam egy ideig, amíg meg nem szólalt a telefonom.

BIRTHDAY!!

Boldogságos 30.ik Születésnapot Zacky-nek!! ♥

14. rész

 Reggel úgy keltem, mint akit fejbe vertek. Hasogatott a fejem. Levettem a pizsama fölsőm, úgy sincs itthon senki és majd meg fulladok, benne olyan meleg van. Kimentem a konyhába egy életmentő aszpirinért és valami kajáért. Csak törtettem előre a gyógyszeres szekrényhez, már ágaskodtam fel mikor valaki megköszörülte mögöttem a torkát. Ijedten fordultam hátra és takartam el magam a kezemmel.
 - Jaj, csak te vagy Zacky…- engedtem le a kezem megkönnyebbülve.

 - Aha…- kicsit mintha elpirult volna.- Ömm… Kira?
 - Ohh, hogy te még nem láttál meztelenül… el is felejtettem bocsi, mindjárt jövök, felveszek egy pólót.
 - Engem igazából nem zavar- vigyorgott,- csak furcsa volt így hirtelen.
 - Akkor jó- mosolyogtam.

 Azért bementem a szobámba és felkaptam magamra egy rövid pólót. Visszamentem a konyhába a szekrényhez és kivettem a gyógyszeres dobozt. Öntöttem magamnak kávét és elővettem egy müzlis tálat öntöttem bele csokis müzlit és leültem Zackyvel szemben.

 - Anyu engedett be?- kérdeztem miután lenyeltem a gyógyszert.
 - Aham. Reggelit is adott- mutatta felém vigyorogva a tálkáját.
 - Jut eszembe- pattantam fel és a hűtőhöz mentem.- Hoztam neked csokis sütit- mutattam felé a tányérom.
 - Uhh! Add ide!- csillant fel a szeme.

 - Tessék-, leültem vele szemben, nézegette.
 - Ez csak fél.
 - Igen, mert tegnap elmentem Channel egy kávézóba és sok volt a süti, és gondoltam elhozom neked.
 - Édes vagy, köszi-, mosolygott és már el is kezdte falni.

 Én csak piszkálgattam a müzlim és bámultam az asztalt. A kezemre tette a kezét, felnéztem.
 - Minden rendben?
 - Hát… olyasmi… összejöttem Channinggel- mosolyogtam, elmosolyodott.
 - És ez neked jó?
 - Hát örülök neki, mert kedves srác. És egy kicsit se hasonlít Mattre- elfordítottam a fejem.
 - Ne foglalkozz vele- elkezdte simogatni a kezem.- A barátom, de néha nagy segg tud lenni, főleg ha egy ilyen lányt, mint te képes hülyére venni- rámosolyogtam.
 - Tudod mit?- álltam fel.
 - Mit?
 - Nézzünk meg valamit és aztán menjünk baseball-ozni, na?- mosolyogtam.
 - Oké- Zacky is felállt.- Mi csodát?- elvigyorodtam és bementem a nappaliba.- Na?- jött utánam, kivettem egy videót és felé tartottam.
 - Ezt- vigyorogtam,- olyan rég láttam.
 - Oroszlán Király?- jött közelebb.
 - Aha, lécci- pislogtam.
 - Felőlem- vonta meg a vállát,- nekem nincs bajom vele.
 - De jó- vigyorogtam.

 Beraktam és leültünk a tv elé. Együtt énekeltük a főcímdalt. Mikor Mufasa meghalt nagyon sírtam egészen addig amíg Simba-t megtalálják Timonék, akkor elfeküdtem és Zacky ölébe hajtottam a fejem. Simogatta a karom, hallottam, ahogy nyílik az ajtó.

 - Kira!- apa hangja volt, felültem, Zacky rám nézett.
 - Itt vagyok- álltam fel és elindultam az elő szoba felé.- Igen?- álltam meg az ajtóban.
 - Van itt más is?
 - Zacky átjött reggel. Nem sokára megyünk baseball-ozni.
 - Értem- levette a cipőjét, a táskájához nyúlt.- Hoztam neked valamit.
 - Megint?- dőltem neki az ajtófélfának keresztbe tett karokkal.
 - Igen megint…- kicsit hűvös volt a hangja.- De ha nem kell, megint a kukába dobhatod úgy, mint múltkor- forgattam a szemem.
 - Apa. Nem vagyok kis gyerek, nem kell folyton ajándékokkal elhalmoznod. Nem vagyok 12 éves, hogy ennyivel elérd, hogy szeresselek. Már akkor se sikerült.
 - Tudom nem voltam jó apa, de…
 - Apa… nem, nem voltál. Nem vagy jó apa. De ezt ne most beszéljük meg kérlek. Zacky itt van, nem akarok előtte drámát.
 - Rendben- bólintott,- de azért ezt kérlek, ne dobd ki- felém nyújtotta a kis hosszúkás bársony dobozt.
 - Rendben- halványan elmosolyodtam és visszamentem a nappaliba.- Gyere be a szobámba- lekapcsoltam a tv-t.
 - Oké- felállt, elindultunk a szobámba,- Jó napot- köszönt mikor elhaladtunk apa mellett.
 - Szia-, válaszolt

 Becsuktam mögöttünk az ajtót és a szekrényemhez mentem. Előkerestem a régi baseball-os ruhám, közben Zacky az asztalomnál ült és nézegette a képeket. Gyorsan átöltöztem és összefontam a hajam. Bedobáltam pár cuccot egy táskába és indulásra készen voltam. Elköszöntünk apától és elindultunk kocsival a pálya felé. Voltak egy páran, de Zacky a legtávolabbi gyakorló pályát választotta. Hagyta, hogy én kezdjek. Teljes erőből ütöttem a labdákat, ahogy csak bírtam, minden dühömet ki akartam adni magamból. Élveztem, ahogy az izmok megfeszülnek a karomban, mikor lendítem ütőt, élveztem az éles csattanás hangját mikor a felém száguldó labda találkozott az ütővel. Élveztem, hogy bánthatok valamit, még ha élettelen tárgy is, de jól esett.

 Ahogy vége lett a labdák sorozatának a térdemre rogytam és éreztem, hogy könnyezik a szemem és egyre nedvesebb lesz az arcom, vagy már régóta az nem tudom. Valaki átkarolta a vállam, és magához ölelt. Jó érzés volt, megnyugtató.

 - Mióta sírok?- kérdeztem felnézve a földről.
 - Egy öt perce- válaszolta csendesen.
 - Jól van- felálltam és leporoltam magam, vettem egy mély levegőt.- Te jössz- tartottam felé az ütőt, de ügyet se vetett rá.
 - Channing hívott.
 - Felvetted? Mit mondott?- soha nem zavart, ha a fiúk vették fel a telefonom én is mindig felvettem az övéket.
 - Hogy találkoztok-e. Mondtam neki, hogy most nem érsz rá és, hogy majd visszahívod.
 - Köszi-, nyomtam egy puszit az arcára és odaadtam neki az ütőt.- Visszahívom, addig ütögess- mosolyogtam.
 - Jól van.

 Kimentem a pályáról és tárcsáztam Chan-t. Közben hallottam, ahogy csattannak a labdák. Néhány kicsengés után fel is vette.
 - Szia-, köszönt.
 - Szia, Zacky mondta, hogy kerestél.
 - Igen. Csak annyit akartam megkérdezni, hogy találkozunk-e ma?
 - Hát úgy terveztem, hogy Zackyvel leszek. Rég volt közös programunk, szóval… ne haragudj.
 - Nincs semmi baj. Megértem- hallottam a hangján, hogy mosolyog.- Akkor majd máskor.
 - Igen.
 - Szia, vigyázz magadra.
 - Rendben- mosolyogtam,- te is.
 - Akkor, szia.
 - Szia,- letettem és leültem az egyik székre.

 Figyeltem, ahogy Zacky ütöget. Hihetetlenül jól csinálta, ha emellett dönt és nem a zenélés mellett hihetetlen jó baseball játékos lett volna belőle, bár akkor nem ismertem volna meg. Elmosolyodtam. Lecsuktam a szemem és az éles hangokra összpontosítottam. Egyre jobban tompultak a hangok, olyan volt mintha egyre távolabb kerülnék, majd minden elhalkult.

 Kinyitottam a szemem megint a játszótéren voltam. Sötét volt és fáztam, csak egy halványan pislákoló lámpa világította meg a kis játszóteret. Léptek zaját hallottam mögülem, megfordultam, de nem volt senki mögöttem, visszafordultam és elindultam a hinták felé, ahogy közeledtem elkezdett fújni a szél. Nyikorogtak a hinták, de kitartóan mentem feléjük, egyre erősödött a szél. Elkezdte mozgatni a hintákat. „Kira!” Távoli volt a hang, tovább mentem, de egyre távolabb kerültek, ahogy közeledtem. A szél már szinte ellökött. „Kira!” Újra hallottam a hangot kicsit közelebbről. Megbotlottam valamiben. Egy teljesen szétütött baseball labda hevert előttem. Lehajoltam érte és, ahogy megfogtam a szél hírtelen elhalt. „Kira!” Megint. Megfordultam a labdával a kezemben és Chan állt előttem, mosolygott. „Kira!” Channing mögül jött a hang, elnéztem a válla felett, egy közeledő alakot láttam. Chan felém nyújtotta a kezét, rá néztem. Az alak Chan mellé ért. Matt volt az, nem mosolygott csak nézett. „Matt…” hallottam a saját hangom, de a szám nem mozgott. Egy kicsi mosoly került a szája sarkába. „Matt” mondtam újra. Channing felém lépett és megfogta a kezem. Matt ránk nézett. Elfogadóan bólintott egyet és elfordult, láttam, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcán.
 - KIRA!
 - Úristen!- emeltem fel a fejem, újra a baseball pályán voltam Zacky guggolt előttem és aggodalmasan nézett.
 - Jól vagy?
 - Igen… ömm asszem csak álmodtam.
 - Beszéltél álmodban- mondta Zacky.
 - Mit mondtam?
 - Hogy Matt, kétszer is- összehúzta a szemöldökét.- Biztos, hogy jól vagy?
 - Igen- álltam fel.- Hány óra?
 - Még csak fél négy van.
 - Nem megyünk valahova? Mondjuk moziba? Vagy nem tudom.
 - De mehetünk, ha akarod.
 - Köszi.

 Gyorsan átöltöztem az öltőzőben és elindultunk a pláza felé. Zacky kinézett valami vígjátékot, nyilván azért hátha jobb kedvem lesz, mert az álmom óta elég nyomott volt a hangulatom. Kicsit segített a film főleg, hogy közben Zacky is mondta a hülyeségét. Mozi után meghívott vacsorázni és próbált vidítgatni és elvonni a figyelmemet. Sikerült is neki, aminek nagyon örültem. Haza kísért, megöleltem és megköszöntem neki a mai napot. Majd elindult haza én pedig be a házba. Bezárkóztam a szobámba, lezuhanyoztam és bebújtam az ágyamba. Hamar elaludtam, de nem volt olyan kellemes, mint terveztem.

Felhívás

Nem sokára hozom az új részt, de addig is készülget egy fanmade videó Jimmy emlékére amire lehet jelentkezni.
Részletek itt. Remélem jelentkeztek rá.
Puszi.

13. rész

Egy kis játszótérhez értem, alig pár lámpa működött, így az egész olyan kísérteties volt. Olyan ismerős volt mintha jártam volna már itt. Elfordítottam a fejem és megláttam a hintákat. Minden beugrott. Az álmom, ezt álmodtam. Itt voltam, ugyan így egyedül, sötétben, és olyan furcsa volt minden. Megráztam a fejem, hogy a gondolatát is elfelejtsem az álmomnak. Szívtam egy utolsót a cigiből és eltapostam.

 - Kira?- félénk hang volt, megfordultam.
 - Matt…- halk volt a hangom.- Te?
 - Téged kerestelek- közelebb jött hozzám,- kérlek, beszéljük meg ezt.
 - Matt, láttam, amit láttam. Nem érdekelsz.
 - Csak kérlek hallgass végig- elfordítottam a fejem közben vettem egy mély levegőt.
 - Matt semmi nem változtat azon, amit láttam. Kimagyarázhatod, de ettől még nem tudod meg nem történté tenni.
 - De Kira…
 - Matt kérlek, felejtsük el ezt az egészet, felejtsük el egymást…
 - Ne csináld legalább hadd mondjam el…
 - Matt- közelebb létem hozzá és az egyik kezem a mellkasára tettem, de nem néztem a szemébe.- Felejtsük el… én…- leejtettem a kezem, elfordultam és elindultam.
 - Kira- határozott volt a hangja, a kezem után kapott.

 Keményen magához húzott, a kezei közé vette az arcom és megcsókolt. Eltoltam magam, vagyis próbáltam, mert olyan erővel tartott, hogy ez szinte lehetetlen volt, így csak elfordítottam a fejem.
 - Ne csináld, kérlek- valahogy sikerült elérnem, hogy már ne szorítson magához.- Matt nekem ez így nem fog menni...

 Elfordultam és elfutottam, még hallottam, hogy utánam kiabál. Egészen hazáig futottam, éreztem, hogy folynak a könnyeim, de nem érdekelt. Bezárkóztam a fürdőbe és sírtam. Sírtam, mint egy kisgyerek. Reggel a fürdő padlóján keltem. Feltápászkodtam és megmostam az arcom, nem mertem a tükörbe nézni, nem érdekeltek a ki sírt szemeim. Felvettem valami régi pólót és egy sortot. Leültem a tv elé és egész nap néztem a valóság show-kat. Csöngettek.

 - Kira kinyitod lécci? Épp csinálom az ebédet- szólt ki anyu a konyhából.
 - Persze…- felálltam és az ajtóhoz mentem. Kinyítottam- Chan?- döbbentem le.
 - Szia, zavarok?
 - Öhh… nem dehogy is, csak épp nem vagyok a legjobb állapotomban…
 - Zaaaaacky?!- rohant ki Em és megállt mellettem.- Te nyem isz Zacky vagy.
 - Hát nem- mosolygott Chan.
 - Akkor ki?
 - Em…
 - Channing vagyok- guggolt le a húgomhoz.
 - Örülök- vigyorgott a húgom,- ény Emma vagyok.
 - Örülök Emma.
 - Kira ki az?- jött ki anya.
 - Anya, Ő Channing, Chan Ő az anyukám.
 - Örülök, Linda vagyok- mosolygott anyu.
 - Én is örvendek.
 - Kira miért nem hívod be? Itt ebédelhetne.
 - Persze… gyere be- félre álltam az ajtóból.
 - Jaj, igazán nem kell, nem rég ettem.
 - Ugyan már…
 - Inkább fogadd el, nem szereti, ha visszautasítják az ebéd meghívását- súgtam oda.
 - Kira- anyu csúnyán nézett.
 - Elmegyek, rendbe szedem magam…
 - Addig meg mutatom Channignnek a szobám- mosolygott Em és megfogta Chan kezét.
 - Jól van Pöttyi- összekócoltam a haját.
 - Nya- ütötte meg a kezem finoman.
 Bementem a szobámba és elővettem a Guns ’n’ Roses-os pólóm amit Beth-el vágtunk szét. Szerencsémre anya kimosta, felvettem hozzá a világos rövid farmerom. Kifésültem a hajam és lazán összefontam. Kisminkeltem magam majd kimentem a fürdőből és egyenesen Em szobájához mentem.

 - És Ő Tiffany, Ő a kedvencem- hallottam Em hangját.
 - Nagyon szép- benyitottam.
 - Halihó-, mosolyogtam, Chan hátra nézett és elmosolyodott.
 - Épp a babáimat mutattam Channingnek.
 - Ebéd!- kiabált anyu.
 - EBÉD!- pattant fel Em és már rohant is ki.

 Chan felállt és együtt mentünk ki a konyhába. Anyu folyton kérdezgette a végén már nekem volt kínos az a sok kérdés. Megcsörrent az otthoni telefon.
 - Majd én felveszem- mondtam és már álltam is fel. A telefonhoz siettem.- Igen?
 - Szia Zacky vagyok. Hogy vagy?
 - Hát… jobban asszem…
 - Nincs kedved kimenni, ütögetni egy kicsit a pályára?
 - Most?
 - Később is lehet, ha neked nem jó. Gondoltam talán jót tenne neked egy kis mozgás meg én is rég játszottam már.
 - Holnap nem lenne jó?
 - De persze.
 - Akkor holnap, most mennem kell.
 - Rendben, majd még beszélünk.
 - Szia.
 - Szia.

 Visszamentem az ebédlőbe. Gyorsan befejeztem a kaját közben hallgattam, amit anyu és Channing beszélnek. Mikor mindenki végzett Channel elmentünk otthonról. Nem akartam, hogy anyu tovább faggassa.
 - És merre?- kérdezte zsebre dugott kezekkel.
 - Nem tudom, csak előre amerre a lábunk visz- mosolyogtam magam elé.
 - Sokszor csinálod ezt?
 - Mit?- néztem rá.
 - Hogy céltalanul sétálgatsz- mosolygott.
 - Szokásom. Szeretem ezt a várost…
 - És néha csak úgy jó kiszelőztetni a fejed- fejezte be helyettem.
 - Igen- mosolyogtam.

 Estig sétálgattunk az utcákon végül beültünk a tengerpart mellett egy kávézóba. Megrendeltem a szokásos hosszú kávémat és csokis sütimet, Chan csak egy sima kávét kért. Beszélgettünk, közben néztük az emberkéket a teraszról. Kitaláltunk nekik mindenféle élettörténetet.

 - Ahh nem bírom meg enni- kb. a süti feléig jutottam el mikor teljesen tele lettem.- Kéred?
 - Nem vagyok éhes, köszi-, mosolygott.
 - Akkor elcsomagoltatom, és holnap oda adom Zacky-nek- ásítottam egyet.- Bocsánat.
 - Fáradt vagy?
 - Nem, dehogy is. Csak a kávétól mindig ásítok, nem sokára elmúlik- mosolyogtam.- Nem megyünk sétálni?- néztem a sötét part felé, olyan csábítónak tűnt.
 - Persze mehetünk, ha akarod- mosolygott.
 - Akarom- vigyorogtam.
 - Oké- nevetett.

 Elővette a pénztárcáját és az asztalra rakta a pénzt. Elindultunk a part felé. Néha-néha összeütközött a kezünk, ahogy mentünk. Sétáltunk a part mentén és néztük a tájat. Megálltunk és néztük a tengert. Valahonnan a Queen-től a Who Want To Live Forever szólt. Megfogta kezem, felnéztem rá és elmosolyodtam. Közelebb jött hozzám, kicsit lábujjhegyre álltam, lehajolt hozzám és megcsókolt. Valami meglökött hátulról.
 - Jesszus- ijedtem meg és hátra fordultam. Egy fekete kutyus szimatolt nagy hévvel.- Szia kutyi- megsimogattam.
 - Dante!- egy férfi kiabált, a kutya egyből elfutott a hang irányába. Nevettem.
 - Azt hiszem jobb lesz, ha indulunk, mi előtt visszajön a kutya.
 - Rendben- mosolygott.

 Haza kísért, a kapuban még egyszer hosszan megcsókolt, majd bementem a házba. Csönd volt így én is csöndesen mozogtam. Elővettem a cuccokat holnapra és bepakoltam Őket egy sporttáskába. Lefürödtem és bebújtam az ágyba. Mosolyogva aludtam el.