14. rész

 Reggel úgy keltem, mint akit fejbe vertek. Hasogatott a fejem. Levettem a pizsama fölsőm, úgy sincs itthon senki és majd meg fulladok, benne olyan meleg van. Kimentem a konyhába egy életmentő aszpirinért és valami kajáért. Csak törtettem előre a gyógyszeres szekrényhez, már ágaskodtam fel mikor valaki megköszörülte mögöttem a torkát. Ijedten fordultam hátra és takartam el magam a kezemmel.
 - Jaj, csak te vagy Zacky…- engedtem le a kezem megkönnyebbülve.

 - Aha…- kicsit mintha elpirult volna.- Ömm… Kira?
 - Ohh, hogy te még nem láttál meztelenül… el is felejtettem bocsi, mindjárt jövök, felveszek egy pólót.
 - Engem igazából nem zavar- vigyorgott,- csak furcsa volt így hirtelen.
 - Akkor jó- mosolyogtam.

 Azért bementem a szobámba és felkaptam magamra egy rövid pólót. Visszamentem a konyhába a szekrényhez és kivettem a gyógyszeres dobozt. Öntöttem magamnak kávét és elővettem egy müzlis tálat öntöttem bele csokis müzlit és leültem Zackyvel szemben.

 - Anyu engedett be?- kérdeztem miután lenyeltem a gyógyszert.
 - Aham. Reggelit is adott- mutatta felém vigyorogva a tálkáját.
 - Jut eszembe- pattantam fel és a hűtőhöz mentem.- Hoztam neked csokis sütit- mutattam felé a tányérom.
 - Uhh! Add ide!- csillant fel a szeme.

 - Tessék-, leültem vele szemben, nézegette.
 - Ez csak fél.
 - Igen, mert tegnap elmentem Channel egy kávézóba és sok volt a süti, és gondoltam elhozom neked.
 - Édes vagy, köszi-, mosolygott és már el is kezdte falni.

 Én csak piszkálgattam a müzlim és bámultam az asztalt. A kezemre tette a kezét, felnéztem.
 - Minden rendben?
 - Hát… olyasmi… összejöttem Channinggel- mosolyogtam, elmosolyodott.
 - És ez neked jó?
 - Hát örülök neki, mert kedves srác. És egy kicsit se hasonlít Mattre- elfordítottam a fejem.
 - Ne foglalkozz vele- elkezdte simogatni a kezem.- A barátom, de néha nagy segg tud lenni, főleg ha egy ilyen lányt, mint te képes hülyére venni- rámosolyogtam.
 - Tudod mit?- álltam fel.
 - Mit?
 - Nézzünk meg valamit és aztán menjünk baseball-ozni, na?- mosolyogtam.
 - Oké- Zacky is felállt.- Mi csodát?- elvigyorodtam és bementem a nappaliba.- Na?- jött utánam, kivettem egy videót és felé tartottam.
 - Ezt- vigyorogtam,- olyan rég láttam.
 - Oroszlán Király?- jött közelebb.
 - Aha, lécci- pislogtam.
 - Felőlem- vonta meg a vállát,- nekem nincs bajom vele.
 - De jó- vigyorogtam.

 Beraktam és leültünk a tv elé. Együtt énekeltük a főcímdalt. Mikor Mufasa meghalt nagyon sírtam egészen addig amíg Simba-t megtalálják Timonék, akkor elfeküdtem és Zacky ölébe hajtottam a fejem. Simogatta a karom, hallottam, ahogy nyílik az ajtó.

 - Kira!- apa hangja volt, felültem, Zacky rám nézett.
 - Itt vagyok- álltam fel és elindultam az elő szoba felé.- Igen?- álltam meg az ajtóban.
 - Van itt más is?
 - Zacky átjött reggel. Nem sokára megyünk baseball-ozni.
 - Értem- levette a cipőjét, a táskájához nyúlt.- Hoztam neked valamit.
 - Megint?- dőltem neki az ajtófélfának keresztbe tett karokkal.
 - Igen megint…- kicsit hűvös volt a hangja.- De ha nem kell, megint a kukába dobhatod úgy, mint múltkor- forgattam a szemem.
 - Apa. Nem vagyok kis gyerek, nem kell folyton ajándékokkal elhalmoznod. Nem vagyok 12 éves, hogy ennyivel elérd, hogy szeresselek. Már akkor se sikerült.
 - Tudom nem voltam jó apa, de…
 - Apa… nem, nem voltál. Nem vagy jó apa. De ezt ne most beszéljük meg kérlek. Zacky itt van, nem akarok előtte drámát.
 - Rendben- bólintott,- de azért ezt kérlek, ne dobd ki- felém nyújtotta a kis hosszúkás bársony dobozt.
 - Rendben- halványan elmosolyodtam és visszamentem a nappaliba.- Gyere be a szobámba- lekapcsoltam a tv-t.
 - Oké- felállt, elindultunk a szobámba,- Jó napot- köszönt mikor elhaladtunk apa mellett.
 - Szia-, válaszolt

 Becsuktam mögöttünk az ajtót és a szekrényemhez mentem. Előkerestem a régi baseball-os ruhám, közben Zacky az asztalomnál ült és nézegette a képeket. Gyorsan átöltöztem és összefontam a hajam. Bedobáltam pár cuccot egy táskába és indulásra készen voltam. Elköszöntünk apától és elindultunk kocsival a pálya felé. Voltak egy páran, de Zacky a legtávolabbi gyakorló pályát választotta. Hagyta, hogy én kezdjek. Teljes erőből ütöttem a labdákat, ahogy csak bírtam, minden dühömet ki akartam adni magamból. Élveztem, ahogy az izmok megfeszülnek a karomban, mikor lendítem ütőt, élveztem az éles csattanás hangját mikor a felém száguldó labda találkozott az ütővel. Élveztem, hogy bánthatok valamit, még ha élettelen tárgy is, de jól esett.

 Ahogy vége lett a labdák sorozatának a térdemre rogytam és éreztem, hogy könnyezik a szemem és egyre nedvesebb lesz az arcom, vagy már régóta az nem tudom. Valaki átkarolta a vállam, és magához ölelt. Jó érzés volt, megnyugtató.

 - Mióta sírok?- kérdeztem felnézve a földről.
 - Egy öt perce- válaszolta csendesen.
 - Jól van- felálltam és leporoltam magam, vettem egy mély levegőt.- Te jössz- tartottam felé az ütőt, de ügyet se vetett rá.
 - Channing hívott.
 - Felvetted? Mit mondott?- soha nem zavart, ha a fiúk vették fel a telefonom én is mindig felvettem az övéket.
 - Hogy találkoztok-e. Mondtam neki, hogy most nem érsz rá és, hogy majd visszahívod.
 - Köszi-, nyomtam egy puszit az arcára és odaadtam neki az ütőt.- Visszahívom, addig ütögess- mosolyogtam.
 - Jól van.

 Kimentem a pályáról és tárcsáztam Chan-t. Közben hallottam, ahogy csattannak a labdák. Néhány kicsengés után fel is vette.
 - Szia-, köszönt.
 - Szia, Zacky mondta, hogy kerestél.
 - Igen. Csak annyit akartam megkérdezni, hogy találkozunk-e ma?
 - Hát úgy terveztem, hogy Zackyvel leszek. Rég volt közös programunk, szóval… ne haragudj.
 - Nincs semmi baj. Megértem- hallottam a hangján, hogy mosolyog.- Akkor majd máskor.
 - Igen.
 - Szia, vigyázz magadra.
 - Rendben- mosolyogtam,- te is.
 - Akkor, szia.
 - Szia,- letettem és leültem az egyik székre.

 Figyeltem, ahogy Zacky ütöget. Hihetetlenül jól csinálta, ha emellett dönt és nem a zenélés mellett hihetetlen jó baseball játékos lett volna belőle, bár akkor nem ismertem volna meg. Elmosolyodtam. Lecsuktam a szemem és az éles hangokra összpontosítottam. Egyre jobban tompultak a hangok, olyan volt mintha egyre távolabb kerülnék, majd minden elhalkult.

 Kinyitottam a szemem megint a játszótéren voltam. Sötét volt és fáztam, csak egy halványan pislákoló lámpa világította meg a kis játszóteret. Léptek zaját hallottam mögülem, megfordultam, de nem volt senki mögöttem, visszafordultam és elindultam a hinták felé, ahogy közeledtem elkezdett fújni a szél. Nyikorogtak a hinták, de kitartóan mentem feléjük, egyre erősödött a szél. Elkezdte mozgatni a hintákat. „Kira!” Távoli volt a hang, tovább mentem, de egyre távolabb kerültek, ahogy közeledtem. A szél már szinte ellökött. „Kira!” Újra hallottam a hangot kicsit közelebbről. Megbotlottam valamiben. Egy teljesen szétütött baseball labda hevert előttem. Lehajoltam érte és, ahogy megfogtam a szél hírtelen elhalt. „Kira!” Megint. Megfordultam a labdával a kezemben és Chan állt előttem, mosolygott. „Kira!” Channing mögül jött a hang, elnéztem a válla felett, egy közeledő alakot láttam. Chan felém nyújtotta a kezét, rá néztem. Az alak Chan mellé ért. Matt volt az, nem mosolygott csak nézett. „Matt…” hallottam a saját hangom, de a szám nem mozgott. Egy kicsi mosoly került a szája sarkába. „Matt” mondtam újra. Channing felém lépett és megfogta a kezem. Matt ránk nézett. Elfogadóan bólintott egyet és elfordult, láttam, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcán.
 - KIRA!
 - Úristen!- emeltem fel a fejem, újra a baseball pályán voltam Zacky guggolt előttem és aggodalmasan nézett.
 - Jól vagy?
 - Igen… ömm asszem csak álmodtam.
 - Beszéltél álmodban- mondta Zacky.
 - Mit mondtam?
 - Hogy Matt, kétszer is- összehúzta a szemöldökét.- Biztos, hogy jól vagy?
 - Igen- álltam fel.- Hány óra?
 - Még csak fél négy van.
 - Nem megyünk valahova? Mondjuk moziba? Vagy nem tudom.
 - De mehetünk, ha akarod.
 - Köszi.

 Gyorsan átöltöztem az öltőzőben és elindultunk a pláza felé. Zacky kinézett valami vígjátékot, nyilván azért hátha jobb kedvem lesz, mert az álmom óta elég nyomott volt a hangulatom. Kicsit segített a film főleg, hogy közben Zacky is mondta a hülyeségét. Mozi után meghívott vacsorázni és próbált vidítgatni és elvonni a figyelmemet. Sikerült is neki, aminek nagyon örültem. Haza kísért, megöleltem és megköszöntem neki a mai napot. Majd elindult haza én pedig be a házba. Bezárkóztam a szobámba, lezuhanyoztam és bebújtam az ágyamba. Hamar elaludtam, de nem volt olyan kellemes, mint terveztem.