2012. június 30., szombat

1. fejezet


Elraktam a lapot a cipős dobozba és betoltam az ágyam alá. Felegyenesedtem, vettem egy mély levegőt és lementem az ebédlőbe. Megint kezdődik, előröl minden. Josh folyton pofázik valamiről, üvöltve. Apa próbálja nézni a meccset a tv-ben, anya sürög, forog, mintha csak a régi házunkban lennénk. Szépen csöndben amilyen gyorsan csak tudtam megettem a vacsorám. Felmentem a szobámba, lefürödtem és befeküdtem az ágyba. Csak feküdtem és nem tudtam elaludni. Pár óra forgolódás után valahogy csak sikerült.
Reggel az idegesítő ébresztő órámra keltem. Kimásztam az ágyamból és az első ruhadarabokat vettem ki a szekrényemből, ami a kezembe akadt. Bementem a fürdőbe és elkészültem. Mikor megnéztem magam a tükörben, elfogadhatónak találtam magam. Az átalakított Slayer-es pólóm volt rajtam és egy fekete, kilyukasztott fekete farmer. Nem volt hideg, de meleg se így felvettem egy bőrkabátot. A hajam, mint mindig kibontva, kis smink, a kihagyhatatlan ékszerek. Karkötők, nyaklánc, gyűrűk. Volt egy „karkötőm” ami annyiból állt, hogy egy fekete cipőfűzőt tekertem a csuklóm köré, ezt néha hajgumi gyanánt i használtam.
A vállamra dobtam a táskám. Lementem a földszintre elköszöntem anyáéktól és elindultam a suliba. Ahogy közeledtem a sulihoz egyre több tini vett körül. Elértem a kapuhoz, vettem egy mély levegőt és beléptem. Hatalmas volt a nyüzsgés. Próbáltam utat törni magamnak, kisebb-nagyobb sikerrel. Még múlt héten elküldték nekem az órarendet és terem beosztást. Próbáltam eligazodni valahogy, végül megtaláltam a termet. Izgultam, vert a szívem és kicsit remegett a kezem.
Vettem egy mély levegőt és beléptem, próbáltam minél kisebb feltűnést kelteni, gyorsan felmértem a termet és elindultam az egyetlen üres pad felé. Szerencsémre a hátsó sorban volt. Elmentem három srác között, akik épp nevettek valamin. Egy halk „bocsánat” szóval siklottam át közöttük. Alább hagyott a nevetésük, ahogy elmentem köztük. Bevágódtam a padba, a táskámat asztal tetejére tettem és elkezdtem babrálni a zipzárral, közben a számat rágtam.
A csengő idegesítően éles hangjára figyeltem fel. Csend lett a teremben és mindenki leült a helyére. Egy nagyon magas, nagyon szőke férfi jött be a terembe.

- Jó napot diákok!- rakta le a cuccát az asztalra.
- Jó napot tanár úr!- köszönt mindenki egyszerre.
- Idén jött hozzánk egy új diák- mindenki elkezdett forgolódni én meg csak lehajtottam a fejem.- Alexis kérlek, állj fel- megsemmisülve álltam fel a helyemről, a tanár felé emeltem a fejem.- Mutatkozz be, kérlek.
- Ömm…- idegesen álltam az egyik lábamról a másikra- Alexis Adams vagyok, de a Lexi-t jobban szeretem…
- Értem… és honnan jöttél?
- Atalnából.
- Még valami, amit esetleg el szeretnél nekünk mondani?- megráztam a fejem.- Osztály valami kérdés?- néma csend.- Rendben. Leülhetsz… Lexi- megkönnyebbülve ültem le.- A mai órán az angol irodalommal fogunk foglalkozni. Lexi próbálj felzárkózni.
- Mi ezt tavaly már tanultuk- éreztem, hogy kicsit elpirulok.
- Rendben, akkor csak figyelj.

Próbáltam koncentrálni az órára, de nem kerülhette el a figyelmem, hogy az egyik srác folyton bámul. Felé pillantottam, de egyből el is kaptam a fejem. Az egyik srác volt az, akik között elmentem mikor megrohamoztam az egyetlen üres helyet.
Kicsöngetéskor megvártam, míg mindenki kimegy a teremből csak az után indultam el én is. Ebédig egészen jól telt a napom. De az a srác minden órán nézett, szünetekben pedig a haverjaival volt. Az ebédszünetben kerestem egy asztalt ahol nem ültek. Egy szemetes mellett találtam is egy ilyet. Leültem és elvoltam a saját kis gondolataimmal és a kajámmal.

- Tetszik a pólód- zavarta meg a gondolataimat egy mély hang. Felnéztem, az a srác vigyorgott rám aki egésznap nézett.
- Kösz.
- Leülhetek?
- Hát, ha akarsz…- letette a tálcáját és leült
- Lexi igaz?
- Ühüm.
- Én Matt vagyok- mosolygott.- Matt Sanders.
- Örülök- nyeltem le a számban lévő falatot.
- Hogy tetszik eddig nálunk?- még mindig mosolygott, nem tudtam figyelmen kívül hagyni a mosoly gödröcskéit.
- Hát…- lesütöttem a szemem.
- Tudom milyen most- ránéztem.- Nekem ez már vagy a hetedik sulim.
- Ennyit költöztettek?- csodálkoztam.
- Dehogy is- nevetett.- Nem éppen a legjobb a magatartásom, főleg ha Jimmyvel vagyok.
- Aha…
- Jimmy az egyik haverom láthattad is mikor elmentél köztünk.
- Akkor csak a padra összpontosítottam bocs.
- Értem- mosolygott.- Biztos felismered, majd. Kábé két méter magas, fekete hajú.
- Aha…- hátra fordult és elnézett a válla felett.
- Ott jönnek- fordult vissza és a hüvelykujjával hátra bökött, közben elkezdett enni.

Elnéztem a válla felett és egyből kiszúrtam… Jimmyt? Volt vele egy alacsonyabb srác, fekete volt a haja és egy kis szakáll volt az álla alján. Maga biztosan jöttek az asztalok között. Elértek hozzánk, a fekete hajú srác leült Matt mellé, Jimmy pedig mellém.

- Helló!- köszöntek.
- Hali…
- Én Brian vagyok, vagy Syn, ahogy szimpatikusabb- nyújtott kezet.
- Lexi- kezet ráztunk.
- Én Jimmy vagyok- mosolygott a mellettem ülő.
- Matt már mondta- picit elmosolyodtam.
- Megelőzött a hírnevem?- még mindig mosolygott.
- Valami olyasmi- újra a kajámat kezdtem el rágcsálni, közben kitartóan a tálcát bámultam.
- És, hogy kerültél ide?- kérdezte Brian, felkaptam a fejem.
- Tessék?- néztem rá.
- Hogy kerültél ide?- ismételte meg.
- Ne legyél már hülye!- szólalt meg Jimmy- Első órán mondta, hogy most költöztek ide.
- Tudod, hogy az első órákon alszom.
- Igaz…
- És milyen suliba jártál, hogy te már mindent tanultál tavaly?
- Elitbe- nevettek- komolyan. Anyámék olyan iskolába írattak be ahova már ovis koromban járnom kellett. Igazából annyi az egész, hogy már négy évesen írtam, olvastam.
- Szuperagyad van?- kérdezte furcsa hangon Jimmy.
- Igazából annyi az egész, hogy megtanítottak minket arra, hogyan kell tanulni- értetlenül néztek.- Megtanították nekünk, hogy hogyan kell tanulni- próbálkoztam újra.- Na, jó a lényeg annyi, hogy ötödikes korunkra már magunk jegyzeteltünk és a tanár csak magyarázott, ha valamit nem értettünk, vagy ha nehezebb volt az anyag.
- Azta… kezdek félni. Egy okos csaj- viccelődött Syn.
- És nem zavar, hogy itt más a környezet?- kérdezte Matt.
- Inkább tetszik. Ott sok sznob vett körül és elégé kitűntem a rocker stílusommal, de nekem volt az egyik legjobb átlagom…- hihetetlen késztetés tört rám, hogy rágyújtsak.- Öhh… itt lehet valahol cigizni?
- Cigizel?- csodálkoztak.
- Ühüm.
- Hát, ha megettük, akkor megmutatjuk, hol lehet- mondta Matt.
- Köszi.
- Gondolom a régi sulidban nem lehetett cigizni- vigyorgott Brian.
- Külön hely volt a diákoknak és tanároknak- vontam meg a vállam.
- Anyád!- kikerekedett a szemük.
- De csak a tizenhét év felettieknek lehetet.
- És szüleid tudják?
- Amíg jók a jegyeim és nem hozok rájuk szégyent. Azt csinálok, amit akarok.
- Ahh… jó kis életem lenne, ha nekem is így lenne, bár így is tudják, hogy dohányzok…- elgondolkodott.- Ez kurva hülyén hangzott.
- Az biztos- röhögtek a többiek, én közben befejeztem az ebédem.
- Na, jó menjünk, mert már nagyon pang a tüdőm!
- Oké.

Felálltunk az asztaltól és elindultunk kifelé. Követtem őket a folyosókon keresztül. Végül elértünk egy régi ajtóhoz. Kinyitották, megcsapott a hideg levegő. Kimentünk, Matt becsukta mögöttünk az ajtót.

- Ez ilyen titkos hely?- ültem le a lépcsőre és elkezdtem keresgélni a cigim a táskámban.
- Afféle, ja- válaszolt Jimmy.
- Nem igaz… Kikészülők, most ez komoly?- tovább keresgéltem hátha meg lesz a cigim valahol, a többiek közben már rég rágyújtottak.
- Mi az?- kérdezte Brian.
- Otthon hagytam a cigim- fogtam a fejem.
- Adjak?- felnéztem rá.
- Megköszönném- elővette a Marlboro-s dobozt és kivett egy szállat.- Köszönöm- elvettem tőle.

Rágyújtottam, szívtam egy nagyot és élveztem, hogy a tüdőm már nem viszket. Elszívtuk a cigit és elindultunk vissza a teremhez. Pont időben érkeztünk biológiára. Én megint beültem a hátsó padba, igaz Matt megkérdezte nem ülök-e mellé mivel úgy is mindig páratlanul ülnek, de mondtam, hogy most még inkább egyedül ülnék. Bejött egy ősz hajú tanár. Levágta a cuccait a tanári asztalra.

- Mivel mindannyian elérték már azt a kort, hogy tudják mi is az a sex, gondolom senkit nem fog kellemetlenül érinteni ez a téma- csönd.- Gondolom, ezek után sejtik mivel fogunk mostantól foglalkozni. A férfi-női kapcsolatokról- elkezdtem firkálgatni a füzetembe.- A mai órán kiosztom a párokat, és mivel ez egy szerencsés osztály pont fele-fele a társaság. Jól van, akkor kezdjük is. Próbáltam úgy osztani a párokat, hogy minél kevésbé ismerjék egymást- elkezdte sorolni a párokat, én továbbra is kitartóan rajzolgattam a szemet a füzetembe- Alexis- felnéztem a füzetemből- Te Matt-el leszel párban- Matt felé néztem, teljes testtel felém fordult és vigyorgott, mint egy tök,- ülj mellé kérlek.

Megfogtam a füzetem és a táskám. Elindultam a pad felé. Levágódtam a székre, és tovább folytattam a firkálgatást.

- Na, csak mellém kerültél- mosolygott, ránéztem és én is elmosolyodtam.- Szépen rajzolsz- nézett a füzetemben lévő szemre.
- Elbasztam…
- Szerintem jó.
- Köszi.
- Az lesz a feladatotok, hogy minél jobban meg kell ismernetek egymást. Próbáljatok minél több időt együtt tölteni és minél többet megtudni a másikról- ne már! Már tavaly is utáltam ezt a feladatot.- Erre van egy hónapotok.
- És hogy tetszik osztályozni?- kérdezte egy lány, elmosolyodott a tanár.
- Ha összejöttök csillagos ötös- mindenki nevetett még én is elmosolyodtam.- A lényeg, hogy minél jobban megismerjétek egymást. Közben persze tanulni fogjuk a nemi érintkezés szokásait és satöbbi. Kezdjetek neki- mindenki hatalmas beszélgetésekbe kezdett, csak én maradtam csöndben.
- Így érdekes lesz- mosolygott Matt, ránéztem.
- Gyűlölöm az ilyen feladatokat, ránk erőltetik, hogy olyanokat ismerjünk, meg akit rohadtul nem is akartunk.
- Pont ez a lényege, hogy ne csak azokat ismerd, meg akik olyanok, mint te.
- Tudom, de tavaly megkaptam a legrosszabb párt, akit csak el lehet képzelni.
- Miért?
- Nem tudott másról beszélni csak a tanulásról… Próbáltam kérdezni milyen zenét hallgat erre a képembe vágta, hogy a zene az érzelmileg gyenge embereknek való. Meg is ütöttem, szerencsémre ez nem suliban volt- elmosolyodott.
- És te milyen zenét szeretsz?
- Hmm lássuk csak, Slayer-es pólóm van, rockosan öltözködöm… szerintem fiú bandákat hallgatok- mosolyogtam, nevetett.
- Jogos. De tényleg szépen rajzolsz. Van egy barátom, Zackynek hívják Ő is nagyon jól rajzol.
- Mi van Zackyvel?- a semmiből termett ott Jimmy.
- Jesszus! Megijesztettél.
- Bocsi, nem akartam. A párom nem épp a legszórakoztatóbb lény a világon…
- Sok sikert- nevetett Matt.
- Kösz…- elhúzta a száját.- Neked és Briannek legalább szerencsétek van- lenéztem a füzetemre és elkezdtem átrajzolni a szemet.- Szóval mi van Zackkel?
- Csak mondtam Lexinek, hogy Zacky is jól rajzol.
- Muti- húzta ki a kezem alól a füzetem.- Tényleg nagyon jó- mosolygott és visszatolta felém.
- Köszi.
- Mr. Sullivan!- Jimmy felegyenesedet és megfordult.
- Igen?
- A párjával kéne beszélgetnie, nem a barátaival.
- Tudom tanár úr. Csak meg kellett kérdeznem valamit Matt-től.
- Rendben, de most üljön vissza a helyére.
- Már is- felénk fordult,- akkor cső. Sok sikert- rákacsintott Mattre.
- Neked is egy kalappal- nevetet, Jimmy bemutatott neki és leült a helyére, visszafordultam a rajzomhoz.- Nem tudom te, hogy vagy vele, de én nem szeretnék megbukni- teljes testtel felém fordult, felpillantottam rá, vigyorgott, mint egy tejbe tök, rávillantottam egy csábos mosolyt és ismét a lapot bámultam.- Te mindig ilyen kis antiszociális vagy?- vettem egy mély levegőt és felé fordultam.
- Nem vagyok antiszociális. Egyszerűen bekerültem egy új tökéletesen ismeretlen helyre, nem mondanám, hogy tök jól érzem magam itt mert nem. Minden idegen, kell egy kis idő, míg beilleszkedek, de ha folyton cseszegetsz, bámulsz sose fog menni- szóra nyitotta a száját, de nem hagytam megszólalni,- igen tudom, hogy egésznap néztél és nem, nem érdekel, hogy miért, hogy azért mert új vagyok vagy egyszerűen, csak mert bejövök neked. Nem érdekel. Én sem akarok megbukni, de ha egyből nekem esel, a kérdéseiddel sose fogok, rendesen megnyílni előtted szóval lassíts magadon és hagyd, hogy rajzoljak.
- Ö… oké…- előre fordult és az asztalt bámulta.
- Ahjjj… megbántottalak…
- Nem…
- Akkora segg vagyok, ne haragudj, csak tényleg furcsa ez az új hely még nekem… ahjj- teljes testtel felé fordultam, ami furcsa volt tőlem.- Kezdjük elölről- mosolyogtam.- Lexi Adams vagyok.
- Matt Sanders- mosolygott.
- Nem rég költöztünk ide Atlantából, családi okok miatt, amiről nem igazán szeretnék beszélni. Szóval, mesélj magadról valamit Matt Sanders.
- Nos hát. Itt születtem itt élem életem. Van egy nővérem. A barátaimmal van egy együttesünk.
- Igen? Milyen?
- Egy metál együttes. Jimmy dobol benne, Zacky meg akiről már meséltem Ő gitározik.
- És te?
- Én éneklek.
- Ohh az jó.
- Igen… te játszol valamin?
- Zongorázok, de a festészetet jobban szeretem.
- Én régen basszus gitároztam, meg tudok orgonán játszani meg zongorázni.
- Ohh egy multifunkcionális pasi- mosolyogtam.
- Az inkább Zacky- mindketten a hang irányába néztünk.
- Jimmy az előbb küldtek vissza…- mondta Matt.
- Igen, de már csak egy perc van csengőig.
- Oké…- alig, hogy Matt kimondta már csöngettek is.

Felkaptam a táskám és már mentem is kifelé.

- Hova sietsz ennyire?- jött utánam Matt.
- Pisilnem kell…
- Ja, bocs, azt hittem menekülsz.
- Kitől? Tőled?- mosolyogtam közben már le is hagytam és bementem a wc-re.

Gyorsan elvégeztem a dolgom és már mentem is tovább az utolsó órámra. Matematika… ez az egyetlen, amihez legalább magamtól is értek és nem az elit suli miatt. Megint beültem a hátsó padba, Matték később jöttek be, mint én. Megint mondta, hogy üljek mellé, de újból visszautasítottam. A biológia óra után kellett egy kis tér. Szerencsére hamar vége volt az órának, egyből viharoztam is ki a teremből, de a fiúk még így is utolértek együtt mentünk ki a suliból. Ott gyorsan leváltam tőlük és szaporábban vettem a lépteim hazafelé.

- Azért ne ilyen gyorsan- oldalra néztem, Brian jött mellém.- Jó, hogy más is lakik erre, nem kell végre egyedül haza caplatnom- mosolygott.
- Aha…
- Hallottam szeretsz rajzolni.
- Öm… ja.
- Szívesen megnézném néhány rajzod.
- Nem szeretem mutogatni Őket.
- Hogyhogy?
- Csak akkor mutatom meg bárkinek is, ha készen vannak. Eddig öt képem lett kész, szóval…
- Értem, ettől függetlenül szívesen megnézném őket.
- Oké…

Elővette a cigis dobozát, kivett két szállat és mindkettőt meggyújtotta, az egyiket szó nélkül tartotta felém. Elvettem tőle és beleszívtam.

- Köszi-, mondtam a füstöt kifújva.
- És, hogyhogy ide költöztettek?
- Ömm- beleszívtam a cigimbe.- Családi okok… hosszú történet meg beszélni se szeretek róla szóval…
- Értem ne kérdezősködjek- mosolygott, elmosolyodtam.
- Valahogy úgy- beleszívtam a cigibe.

Csöndben sétálgattunk tovább, megállt mellettünk egy kocsi, Brian is megállt vele együtt és felé fordult. Én párlépéssel Brian előtt álltam meg. Lehúzódott a kocsi ablaka, egy idősebb férfi szólt ki rajta.

- Elmegyünk vásárolni.
- Mit?- kérdezett vissza.
- Gitárt, mi mást?
- Ahjj apa…- ohh, ezek szerint az apja.
- Jövőre zenei egyetemre mész gyakorolnod kell.
- És nem elég az a három gitár arra, hogy gyakoroljak?
- Csak gyere már- türelmetlenkedett.
- Jól van- sóhajtott, felém fordult.- Ne haragudj- elmosolyodott,- majd holnap suliban beszélünk.
- Oké- bólintottam.
- Szia-, azzal beszállt a kocsiba.
- Hali- még ki se mondtam már ott se voltak.

Tovább mentem és igyekeztem minél gyorsabban haza jutni. Elhajtott mellettem egy motoros, egy pillanatra megtorpantam. Pont olyan motor volt, mint amilyen a bátyámnak volt. Vettem egy mély levegőt, hogy lenyugodjak és tovább mentem. Otthon felszaladtam a szobámba, levágtam a táskám és a két még kicsomagolatlan dobozomhoz mentem. Az egyikből elő kerestem a fotóalbumomat, kivettem egy képet, leraktam az asztalra az albummal együtt és kerestem egy celluxot. Bementem a képpel és a celluxszal a vendégszobába, halkan benyitottam és becsuktam magam mögött az ajtót. Megfogtam az ágyat a támlájánál és arrébb húztam, hogy a falhoz férhessek. Letéptem egy kis csíkot a celluxból, a kép tetejére ragasztottam, majd a falhoz. Pár percig néztem a képet, majd felálltam, visszatoltam az ágyat. Kimentem az ajtón, de még visszafordultam, neki dőltem az ajtófélfának és jó alaposan megnéztem a szobát. Egy karfonódott a vállam köré.

- Ennek a szobának nem így kéne kinéznie- mondtam halkan.
- Tudom kicsim- anyu is halkan beszélt.
- Tele kéne lennie az egész szobának poszterekkel, a falaknak már rég csupa graffitinek kéne lennie- vettem egy mély levegőt és élesen kifújtam.- Szörnyen hiányzik.
- Nekem is kicsim, de nem tehetünk semmit, elment.

Megfordultam és visszamentem a szobámba, magamra zártam az ajtót és lefeküdtem az ágyamra. A plafont bámultam percekig, a magnómhoz hajoltam és bekapcsoltam, keserűen elmosolyodtam, ahogy meghallottam milyen zene megy.

- Persze mi más is mehetne ilyenkor, ha nem a Nothing Else Matters- mondtam magamnak.

Elkezdtem dúdolni a bátyám kedvenc számát, közben lehunytam a szemem.

„- Lex!- kinyitottam az egyik szememet és a bátyámra sandítottam, majd vissza is csúktam.- Na, kelj fel!- ráugrott az ágyamra.
- Hagyj- átfordultam a hasamra.
- Neee csináld!- elkezdte ráncigálni a kezem.
- Könyörgöm csak még egy órát!
- Egy órát?- felháborodott volt a hangja.
- Egyet- helyeseltem.
- Fél óránk van az indulásig!
- Még is hova?- félig kinyitottam a szemem és ránéztem.
- A koncertre te észlény!- mosolygott.
- De én nem is akarok menni- a párnába fúrtam az arcom.
- De megígérted! És én is elmentem veled egyre, amire nem akartam elmenni!
- Jaj, de…
- Semmi de! Na, gyere, kelj fel- állt fel az ágyról, megfogta a karom és lehúzott a földre.
- Utállak- felálltam és a szekrényemhez mentem.- Tiszta kóma vagyok!
- Nem csodálom- keresztbe tette a kezét a mellkasán.- Mikor is értél haza tegnap este?- mosolygott.
- Reggel fél hétkor- sóhajtottam és kivettem egy pólót meg egy nadrágot.
- A kis elit sulis rossz kislány- vigyorgott.
- Mintha te nem oda járnál, és nem csinálnád ugyan ezt- ráöltöttem a nyelvem.
- De nem is hisztizek, mint most te.
- Jól van… inkább menj ki, amíg elkészülök.
- Köszi-, arcon puszilt és kiment a szobámból.”

Kipattantak a szemeim, megtöröltem az arcom, vettem pár mély levegőt, hogy lenyugodjak. A szekrényemhez mentem, felvettem a festék foltos fehér pólóm és a zöld plüss nadrágomat. A másik dobozból kivettem a festékes dobozomat és felmentem a padlásra ahol ideiglenesen helyezkedik el a „műtermem”. Lehet a végén még itt is marad, jó kis hely és senki nem jön fel ide. Bezártam az ajtót, leszedtem a fehér lepedőt az egyik festőállványról, leraktam magam mellé a festékes dobozt, összekötöttem a hajam a karomon lévő cipőfűzővel, felvettem az egyik ecsetet és csak álltam a félig kész kép előtt.


10 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik. Kíváncsi leszek, hogy alakulnak, ezek a barátságok. Ez a néha kicsit bunkó, néha meg kedves stílus tetszik Lexiben. És ez az elit suliba járok, de nem is vagyok annyira jó feeling pedig tökéletes, szerintem.
    Várom a következő fejezetet.
    Shadow

    VálaszTörlés
  2. szia! nagyon jó lett a fejezet:) matt elég szépen rástartolt lexire:) várom a következő fejezetet
    Puszi Viki:*

    VálaszTörlés
  3. Hello!!
    Hű, nagyon jól kezdődik :D A hosszúság is megfelelő, a fogalmazásban talán két hibát, ha láttam, de azok is csak hajszálnyiak voltak, nem zavaróak :)
    Akkor ez most egy Matt - es fanfiction lesz? Mármint, úgy értve, hogy Matt lesz az egyik főszereplő?? :)
    Na majd úgy is kiderül. :)
    Kíváncsi vagyok a folytatásra, nagyon jó lett. :)

    Beth

    VálaszTörlés
  4. Szia!!
    Ááááááh, imádom(L)
    Nagyon szimpatikus Lexi,meg persze a fiúk is*-*
    Remélem ki fog derülni, miért költöztek el..:)
    Várom a következő fejezetet!!
    Puszi:
    Áfonya

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Remek kis fejezet volt és szerintem is a terjedelme most rendben volt :)
    Lexi és Matt, meg ezek a párok a biológia órára. Kíváncsi vagyok mi sül ki belőlük.
    Várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jóóóó lett!
    Kíváncsi vagyok, hogy hogyan alakul majd, na meg hogy mi lesz, ha Zacky is bejön a képbe.. :)
    Siess!
    xoxo, Lilimooo

    VálaszTörlés
  7. Szióó!^^
    Wáháhá, nagyon jó lett!*>*
    Várom már, hogy Zacky is előbukkanjon.:P
    Kíváncsi vagyok, mi történt Lexi bátyjával...
    Puszszii
    Bonnnie

    VálaszTörlés
  8. Halika:)
    Megint jöttem, hogy megmondjam az őszinte véleményem, ahogy azt te szereted.:DD
    Bocsi. Az eleje szerintem picit uncsi volt. Pont azok történtek amikre gondoltam és picit talán sablonos volt.
    Igazából onnantól kezdett igazán érdekes lenni a történet, mikor együtt mentek haza Syn-el. Onnantól már nagyon is tetszett.
    Várom a fojtatást:)

    VálaszTörlés
  9. Sziia :))
    Nagyon jó lesz a történet, nekem rettentően tetszik :)
    Számomra nem volt unalmas, hiszen az elején kell egy kis nyugodtság :) Nagyon jól írsz, minden megfogalmazás élethű és elképzelhető :)
    A karaktereket is jól alakítod, kezd érdekes lenni és nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra *-*
    Siess nekem hamar ^^
    U.I.: Ha lesz időd benéznél a Dark future blogomra?:) Kíváncsi vagyok a véleményedre *-* Előre is hálásan köszönöm:)
    Puszillak(LLL)

    VálaszTörlés
  10. Sziaa! :D Imádom Lexi flegma stílusát, talán ezért került közel hozzám már most :DD Teljesen elképzeltem magam előtt a szereplőket, tökéletesen leírtad a karaktereket. :DD Siess a folytatással :D És szerintem sem volt unalmas, különben is, ez csak az első fejezet, bőven lesz még itt izgalom, legalább is remélem :$(L) A vége felé pedig kezdett izgalmas lenni ^^ Szóval szuper volt.
    UI: kész a 2. fejezet az oldalamon:$ Remélem jössz komizni. www.filia-lunacy.blogspot.com
    Puszaa: niiki

    VálaszTörlés