2012. június 27., szerda

Prológus


1999. február, 02.

Holnap lesz az első napom az új iskolában. Igazából nem is annyira első, mert voltam már bent, de akkor csak a papírokat intéztük meg a beiratkozást. Félek. Sosem bírtam igazán az új helyeket, embereket.
Huntington Beach egész aranyos kis hely, még ugyan furcsa, de talán hamar megszokom majd. Ugyan nem az én szobám a legnagyobb, de tetszik. Anyáék engedték, hogy úgy rendezzem be, ahogyan én szeretném.
Majd még írok, de most mennem kell, anya már vagy harmadjára szól, hogy vacsora, nem akarom, hogy ideges legyen.

Lexi~


5 megjegyzés:

  1. Szia!

    Bár az epilógusból nem sok derült ki, de mégis a napló bejegyzés írójáról úgy vélem érdekes személyiség lesz.

    ui: a másik történeted olvasásának is nekiláttam, bár még nem értem a végére, de ameddig eljutottam benne addig nagyon tetszett

    VálaszTörlés
  2. Hát nem erőltetted meg magad.xd Többet szivi.

    VálaszTörlés
  3. Szia! :) Nos, maga az ismertető tetszik, de a prológus alapján még nem sokat tudtunk meg.:) Remélem ez majd a sztori során alakul, biztos vagyok benne.:) :DD Írj ha felkerül az első fejezet és jövök olvasni.:)
    Puszi: niiki

    VálaszTörlés
  4. Szia! végre én is eljutottam ide:) nagyon jó lett ez a rövidke kis kedvcsináló, de öszintén zsólva szerintem csak hergelni akartad a népet... ez nagyon kevés volt. remélem siatsz a következő fejezettel :))
    xoxo Viki

    VálaszTörlés