3. fejezet 1/2

Egészen belefeledkeztem az újságcikkek olvasgatásába. Nevettem a rendőrségen dolgozó embereken, hogy több mint négy év alatt nem bírtak elkapni minket, sőt még csak sejtésük se volt arról, hogy nézhetünk ki. Ahogy nézelődtem a lapok között halk zenét hallottam a földszintről, ami egyre erősödött. Visszaraktam a cikkeket a dobozba és becsúsztattam az ágy alá őket. Kinyitottam az ajtót és kidugtam rajta a fejem. Felismertem apa kedvenc számát. Visszahúztam a fejem és lesiettem a földszintre. Apa a kanapén ült, egyik lába derékszögben pihent a térdén, a karfán könyökölt és a fejét támasztotta, a szeme le volt csukva úgy hallgatta a zenét. Elmosolyodtam, olyan rég nem hallgatott zenét, legalább is olyankor nem mikor mi is itt voltunk. Tényleg anyáék? Hátra fordultam és amennyire tudtam erről a helyről körbe néztem, de semmi nyoma nem volt annak, hogy anya vagy Josh itthon lenne. Lehet, apa nem is tudja, hogy én itthon vagyok? Visszafordultam és még néztem egy kis ideig, míg megszólaltam.

- Anyáék?- kinyitotta a szemét, látszólag nem ijedt meg, mintha tudta volna, hogy itt vagyok.
- Josh edzésen, anyád meg elment valahova nem tudom.
- Értem…
- Gyere ide- felém nyújtotta a karját.

Elindultam felé és leültem mellé a kanapéra, átkarolta a vállam és hozzá bújtam. Váltott a szám, a Love of My Life kezdődött el.

- Felkérhetem a hölgyet egy táncra?- mosolygott rám apu.
- Mit kis koromban?- vigyorogtam.
- Mit kis korodban- helyeselt, felálltunk és elkezdtünk lassan körözni a szobában.

- Kár, hogy már nem tudok a lábadra állni- felnevetett.
- Annyira azért nem.
- Ez a számunk- hozzá bújtam.- Mindig erre táncoltunk.
- Így van.
- Apa- felnéztem rá.
- Hmm?
- Ma suli után, elmentem egy suli társammal egy kávézóba, és ott kaptam egy dobozt, amiben egy csokornyakkendő volt, és volt belehímezve egy arany „B” betű. Azt hiszem Blake küldte. Szerintem hamarosan eljön ide, mivel nem ő küldte személyesen a dobozt, csak megkért valakit, hogy adja át.
- És ez baj? Azt hittem jóban vagytok.
- Nem, vagyis persze jóban vagyunk, csak egy ideje nem hallottam felőle, azt hittem valamelyik jachtján van éppen és a Fidzsi-szigetek felé tart. Nem gondoltam volna, hogy Kaliforniába jön.
- Biztos hiányzol neki.
- Lehet…
- Csak egyet kérek itt ne legyetek az újságok cím lapjain- mosolygott, felnevettem.
- Nem ígérek semmit.
- Ha itt a címlapon lesztek anyád biztos rá fog jönni, hogy Atlantában is ti követtétek el a csínyeket.
- A hatóság is elkönyvelte diák csínyeknek.
- Nem lehetsz biztos, hogy itt nem fognak máshogy állni ehhez a dologhoz.
- Úgysem kapnak el- megrántottam a vállam.
- Úgy érzem hibát követtem el azzal, hogy nem büntettelek meg titeket, amiért ezt csináltátok és még így is örülhetsz, hogy anyádnak nem mondtam el!
- És örülök is!- megöleltem.- Hiányzik Marco- a mellkasába fúrtam az arcom.
- Nekem is kicsim, szörnyen- sóhajtottam egyet.
- Apa, az egyik osztálytársam áthívott holnapra magukhoz, van egy együttese és nekik lesz próbájuk és elhívott, hogy nézzem meg. Elmehetek?
- Ha azt mondom, hogy nem akkor is elmész, szóval nincs sok választásom- mosolygott.
- Köszi-, mosolyogtam.
- Jaj, istenem mennyivel jobb volt mikor még azt gondoltad a fiúk undorítóak- felnevettem.
- Minden lányos apa ezt mondja?
- Csak mert tudjuk mi milyenek voltunk kamaszként és nem akarjuk, hogy a saját lányunknak bármi bántódása essék.

Második óra után a szekrényemhez mentem, amióta ide járok, még nem volt kedvem bepakolni cuccokat, szóval most megtettem. Néhány könyvet raktam csak be, amit felesleges volt haza cipelnem, de órákra kellettek. Ma hála égnek nem volt biológia, viszont testnevelés igen. Még mikor jöttem a beiratkozásra elmondták mit kell felvenni tesire. Sötét nadrág, lehet hosszú vagy rövid nekik mindegy, de sötét legyen és fehér felső, mintha nem ez lenne a tesi „egyenruha” minden iskolában. Bár a régi sulimban szoknya volt és nem nadrág, istenem, de utáltam szoknyában tesizni.

A szekrényajtó belsejébe ragasztottam egy képet. Összezipzáraztam a táskámat a vállamra dobtam és becsuktam a szekrényemet. Oldalra fordultam, hogy elindulok, de egyből meg is torpantam.

- Jézusom, megijesztettél- szaporán vettem a levegőt.
- Bocs nem akartalak- elmosolyodott.- Brendon vagyok.
- Igen tudom, Zoé tegnap mesélt rólad- furcsa arcot vágott.- Meggyőződése, hogy feltűnő jelenség vagyok az iskolában, és, hogy neked is feltűntem.
- Hát ez igaz- újra elmosolyodott, féloldalasan elmosolyodtam.
- Lexi vagyok.

- Tudom- kicsit előre hajolt és úgy mosolygott.- Ráérsz ma délután?
- Ma? Ohh, már elígérkeztem, ne haragudj.
- És holnap?
- Holnap péntek igaz?- bólintott.- Nem igazán a péntek az mindig ilyen családi nap féleség nálunk, és anyukám nem szereti, ha péntekenként elígérkezem.
- Ohh értem- szomorú arcot vágott.- Akkor majd talán legközelebb.
- Igen- rá mosolyogtam.
- Lexi!- hátra fordultam, Matt jött felénk.
- Most megyek, szia-, mosolyogtam.- Még beszélünk.
- Rendben, szia.

Megfordultam és elindultam Matt felé.

- Többiek?- elindultunk a tornaterem felé.

- Később jönnek, még cigiznek.

- Az most nekem is jól esne… de azt hiszem, még kibírom ebédig. Jaj, jut eszembe- rá néztem.- Ha még áll az ajánlat, hogy menjek el megnézni a próbátok, akkor a válaszom igen.
- Persze, hogy áll- mosolygott.
- Okés, akkor mikor és hol?
- Suli után. Közös az utolsó óránk?
- Öhm, francia az utolsó órám.
- Akkor nem. Akkor suli előtt.
- Okés- bólintottam.- Annyira örülök, hogy itt nem szoknyát kell hordani tesin- magam elé bámultam és úgy követtem Mattet.
- Szoknyát?
- Aham, ilyen kis rövid, szar szoknyát kellett viselni. Itt meg hála égnek nadrág van.

- Hát szerintem itt örülnének néhányan, ha a lányoknak szoknyát kéne hordaniuk tesi közben- felnevettem.
- Azt meghiszem

- Örülök, hogy jobban vagy- rá néztem.

- Tessék?
- Tegnap nem voltál jó hangulatban, és örülök, hogy jobban vagy.
- Ja, hát beszéltem apukámmal, szóval kicsit rendeződtek a dolgok.
- Örülök neki.

A tornateremnél külön váltunk és mindketten bementünk az öltözőkbe. Az osztályomból már minden lány bent volt és beszélgettek öltözés közben.  Csöndben elkezdtem öltözködni és reméltem, hogy nem akarnak engem is bevonni a beszélgetésbe. Gyorsan átöltöztem és már mentem is be a tornaterembe. Útközben összefutottam Jimmyékkel, Brian rám kacsintott majd mentek is tovább. Leültem az egyik padra és összefogtam a hajam. De jól esne most, ha úszhatnék egy kicsit…

„- Gyerünk már Lex! El fogunk késni- sürgetett Marco.
- Nyugi már nélkülünk nem kezdik el- felnevetett.
- Örülök, hogy ennyire el vagy telve magunktól, de ez nem a mi meccsünk lesz. Lex komolyan!
- Jól van, na! Egy perc csak… Oké mehetünk!- felkaptam a bőrdzsekim és már trappoltunk is le a lépcsőn.
- Lassabban!- szólt ránk anyu a konyhaajtóban állva, Marco már ki is rontott a bejárati ajtón, anyu viszont engem elkapott.
- Anya lécci, le fogjuk késni Blake polo meccsét!- kétségbe esett arcot vágtam.
- Meddig lesztek kint?
- Fogalmam sincs anya…
- LEX!- ordított Marco.
- Jól van, menjél- mosolygott anyu.- Sok sikert Blake-nek.
- Átadom.

Kiszaladtam az ajtón, gyorsan felkaptam a bőrdzsekim és a bukósisakom, és már fel is pattantam Marco mögé a motorra. Egyből elindult és végig száguldottunk az úton. Épp hogy leültünk a helyünkre már jöttek is be a csapatok. Ez Blake utolsó mérkőzése, ha nyernek, ha nem abba hagyja a vízilabdát, amit nagyon sajnálok, mert nagyon jó benne.

Egész meccs alatt idegesen markolásztam bátyám kezét, és minden egyes gólnál, amit a mi csapatunk szerzett én üvöltöttem a leghangosabban. Az utolsó negyedben már alig bírtam ülve maradni annyira izgultam. Marco fogott le, hogy ne pattogjak folyton. Végül az utolsó másodpercekben dobták be a nyerő gólt. Az egész stadion üvöltött, végre Marco hagyta, hogy felálljak, sőt ő is velem együtt pattant fel a székről.

A bejárat előtt vártuk a fiúkat, voltak még mellettünk páran, de leginkább csak családtagok. Nem értem, hogy csinálják, hogy 14-en vannak a csapatban, de alig van párnak barátnője. Kinyílt az ajtó, hatalmas zsivajjal jöttek ki rajta, amit nem csodálok. Blake egyből oda jött hozzánk.

- Gratulálok!- megöleltem.
- Köszi-, egy puszit nyomott az arcomra.
- Jók voltatok- lepacsizott a bátyámmal.
- Köszi-, mondta újra mosolyogva.- Megint késtetek- összehúzott szemekkel csóválta a fejét.
- Lex hibája- kezdte egyből Marco, megcsaptam.
- Hé, ne kend rám! Én mondtam, hogy ne várjuk, meg míg a néni átér az úton, hanem kerüljük ki!
- Ugyan már- mosolygott.- A lényeg, hogy itt vagyunk nem?- fordult Blake felé.
- De- helyeselt.- Páran beülünk ünnepelni egy kávézó-étteremféleségbe, van kedvetek jönni?
- Még szép- mondtuk egyszerre.
- Komolyan simán elmennétek ikreknek is- vigyorgott.
- Hé-hé!- pár srác jött oda hozzánk.- Akkor indulhatunk?- az egyik csapattársa, Paul átkarolta a vállát.
- Persze-, ránk nézett- mehetünk?- bólintottam.

Paul elengedte Blake vállát és oda jött hozzám.

- Leszel ma este a csajom?- vigyorgott.
- Na-, Blake félre tolta,- ma este az én csajom.
- Maradjunk annyiban- felemeltem a kezem,- hogy ma este nem vagyok senki csaja, vagy ha még is a bátyám letépi a tökét- Marcora mutattam és mindketten felnevettünk.”

Éles sípszó hasított a levegőbe, mindenki felpattant a helyéről. Csak most vettem észre, hogy a fiúk már ott vannak mellettem. Jimmyre néztem, aki rám kacsintott, majd előre bökött a fejével, hogy figyeljek. Egy őszülő félben lévő pocakos férfi állt a teremközepén kezében egy röplabdával.