BÚÉK!

Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!!
Bulizzatok, mert csak egy évben egyszer van ilyen alkalom!
Remélem mindenkinek jól fog telni a 2012-es éve.

The Rev

Ezt a képet egyik fórumos barátnőm, Christine készítette Rev emlékére, a nevek pedig a fórumosok ezzel is feltüntetve, hogy mindannyian tisztelettel emlékszünk The Reverend Tholomew Plague-re.

1981.- foREVer

foREVer

Ma két éve, hogy eltávozott közülünk egy fantasztikus ember. Jimmy nem csak egy dobos volt, hanem barát és testvér. Halálával egy csodálatos embert veszítettünk el, akire rajongók milliói néztek fel. 
Rest In Peace Jimmy Sullivan. foREVer in our hearts.

“ When you lose your best friend, you have nightmares. You can't sleep anymore. You have nightmares about everyone you love. Around the house at 3 o’clock in the morning. Everything’s dark. You’re scared of going to sleep. You have horrible dreams, horrible nightmares, and I know that’s true for all of us in the band.” - Zacky Vengeance

http://starity.hu/magazin/23290-ket-eve-hunyt-el-the-rev-/

Xmas

Sok Boldog Karácsonyt Kívánok és Boldog Új Évet!

 

15. rész

 Zaklatottan ültem fel az ágyamban. Ránéztem az órára még csak hajnali fél három, visszadőltem. Megtöröltem az arcom, csupa izzadság volt. A telefonomért nyúltam és tárcsáztam.

 - Hmm… halló?- szólt bele álmosan.
 - Szia Brian, ne haragudj, hogy felkeltettelek.
 - Hány óra?
 - Fél három.
 - Baj van?
 - Rosszat álmodtam…
 - Miért nem mész akkor anyukádhoz?- nem válaszoltam.- Ne haragudj rossz vicc volt. Mit álmodtál?- vettem egy mély levegőt.
 - Még visszagondolni is rossz rá.
 - Akkor csak beszélgessünk?
 - Ühüm.
 - Jól van. Ömm…- összehúztam magam.- Zacky mesélte, hogy tegnap elmentettek baseball-ozni.
 - Igen. Meg elvitt moziba is és étterembe is. Nagyon aranyos volt.

 - Remélem is.
 - Tegnap találkoztam Channinggel.
 - Már, mint tegnap előtt?
 - Igen- mosolyogtam.

 - És mi volt mesélj?- elképzeltem, ahogy a hátáról a hasára fordul, és úgy csinál, mint egy lány nevettem.- Na, ennyire vicces volt?
 - Csak elképzeltem, ahogy azt játszod, hogy lány vagy.
 - És vicces voltam?
 - Ohh nagyon.
 - Na, mi volt mesélj.
 - Hát… összejöttünk.
 - Az jó… és Matt-el mi van?
 - Hát találkoztam vele, vagyis, hogy inkább összefutottunk. Kimentem sétálni és egy játszótéren találkoztunk. Próbált bocsánatot kérni és megmagyarázni a dolgokat, de nem nagyon érdekelt. Aztán mikor haza jöttem bezárkóztam a fürdőbe…

 - De ugye nem csináltál semmit magaddal?            
 - Nem jesszus, de hogy is. Csak… sírtam nagyon ki voltam. És reggel a fürdőben keltem fel ennyi. Tényleg nem bántottam magam.
 - Jól van, ez megnyugtat. De, miért nem hallgattad végig?
 - Mert nem érdekelt. Nem voltam abban az állapotban, hogy tíz percnél tovább beszélni tudjak vele- sóhajtott.
 - Lehet beszélned, kéne vele.
 - Tudom, de…
 - Figyelj. Adj magadnak egy kis időt, de beszéld meg vele a dolgot.
 - Jól van. Most hagylak aludni. Majd még beszélünk. Szia.
 - Szia, szeretlek jó éjszakát.
 - Én is téged, szia.

 Letettük, visszadőltem a párnákra, de semmi kedvem nem volt visszaaludni, nem akartam újra álmodni. De végül csak elnyomott az álom.

 - Négy napja csak ezek a rohadt álmok kínoznak, nem tudok nyugodtan aludni. Ráadásul Brian-t is folyton felkeltem, de Ő azt mondja, Őt ez nem zavarja, de akkor is… nem tudom, mit tegyek, Matt-el is beszélnem kéne, de nem tudom, hogy mi sül ki belőle. Ráadásul itt van Channing is… Te nem is figyelsz rám- állítottam meg Beth az útközepén, aki a kávéját szürcsölte és szemmel láthatóan le se szarta a problémáim.
 - Dehogy nem. Rosszakat álmodsz és? Második is szoktak.
 - De hat napja folyamatosan?
 - Eddig csak négy volt.
 - Előtte is volt kettő, de azokkal nem törődtem. De folyton ugyan úgy kezdődik és mindig más a vége.
 - Menj egy pszichológushoz- vonta meg a vállát.
 - A faszt fogok pszihcomókushoz járni…
 - Pszichológus…
 - Leszarom, nem megyek agykurkászhoz. Tudod mit?
 - Hmm?- végre rám nézett.
 - Hagyjuk, a picsába az egészet látom rajtad, hogy kurvára leszarod a problémáimat. Majd talán máskor beszélünk- azzal sarkon fordultam és haza indultam.
 - Kira!
 - Hagyjál a faszba!

 Egyenesen haza mentem, magamra zártam a szobaajtóm. Előkerestem a telefonom a zsebemből és tárcsáztam Chan-t.

 - Halló?- egy kislány szólt bele.
 - Szia Veronica, Channing ott van?
 - Elment a barátaival a pályára és itthon hagyta a telefonját.
 - Ohh értem- egy könnycsepp folyt végig az arcomon, annyira szeretném most a közelségét.- És nem tudod mikor ér haza?
 - Nem… ööö… de ha szeretnéd, kiszaladhatok, hozzá most itt vannak a közelben.
 - Ohh megköszönném.
 - Rendben. Ne tedd le! Oda futok a telefonnal.
 - Oké. De vigyázz ne, hogy eless.
 - Nem fogok!
 - Oké-oké.

 Percek múlva már hallottam is, ahogy Channel beszél.
 - Chan! Bátyó!
 - Igen?
 - Kira az. Keres.
 - Képes voltál eddig elfutni ezért?
 - Szomorú a hangja… na, vedd már el.
 - Jól van. Köszi. Menj haza, nem sokára megyek én is.
 - Nem hiszem, de oké…
 - Szia-, szólt bele a telefonba.
 - Szia-, elmosolyodtam.
 - Baj van?- óvatos volt a hangja.
 - Át tudnál jönni?
 - Persze már is indulok.
 - Köszönöm.
 - Egy 20 perc és ott vagyok, sietek.
 - Rendben. Szia.
 - Szia.

 Letettem a földre a telefont. Feltápászkodtam és bementem a nappaliba.

 - Anya.
 - Igen?
 - Chan egy 20 perc múlva átjön.
 - Elvigyem Emet itthonról?
 - Nekem aztán mindegy- vontam meg a vállam.
 - Oké, inkább elviszem.
 - Rendben- visszamentem a szobámba és vártam.

 Beraktam egy CDt és azt hallgattam, hallottam mikor anyu elment Emmel. Ültem csendben az ágyamon átkarolva a térdem és vártam. Vártam a csengő szóra, de sehogy se csengettek. Eltelt fél óra semmi. Felálltam, hogy kimenjek az elő szobába mikor megszólalt a csengő. Fénysebességgel rohantam az ajtóhoz. Ahogy kinyitottam egyből Chan nyakába ugrottam.

 - Minden rendben kicsim?
 - Gyere be- engedtem el.
 - Jól van- megfogta a kezem és úgy mentünk be a szobámba.- Minden rendben?- kérdezte mikor leültünk az ágyamra.
 - Még mindig az álmok.
 - Jaj, kicsim- megölelt.- Miért nem meséled el?
 - Nem akarom- megráztam a fejem- rossz visszagondolni is rájuk. Olyan jó, hogy itt vagy- hozzábújtam, nyomott egy puszit a hajamra.

 Felemeltem a fejem és megcsókoltam.

 - Anyáék nincsenek itthon- újra megcsókoltam, elmosolyodott.

 Magamra húztam és hátra dőltünk az ágyon. Végig húzta a combomon a kezét majd vissza. Levettem róla a pólóját és Ő is az enyém. Már a nadrágomat vette volna le mikor ajtócsapódást hallottunk.
 - Kira itthon vagy?- hallottam apu hangját.
 - Uram isten!- gyorsan magunkra kaptuk a ruháink és kimentem az előszobába.
 - Mit keresel itthon?- kérdeztem kicsit sem kedvesen.
 - Haza jöttem- nézett rám furcsán, keresztbe fontam a kezem a mellkasomon és összehúztam a szemöldököm.
 - Itt van Chan, anya megengedte.
 - Rendben- apa elnézett mögöttem, hátra fordultam Chan ott állt mögöttem kicsit esetlenül, még sose találkozott az apámmal.
 - Apa Ő Chan, Chan Ő apa.
 - Örvendek- ment oda Chan.
 - Úgy szintén- kezet ráztak.
 - Na, jó gyere- mondtam Channek és megfogtam a kezét.
 - Oké. Mit csináljunk?- kérdezte mikor becsuktam mögöttünk az ajtót, leültem az ágyra.
 - Nem tudom… hallgassunk zenét, beszélgessünk. Nem tudom- hátra dőltem.- Mi a fenéért jött haza?
 - Hé, nyugi- mellém feküdt és elkezdte simogatni a hasam.- Lesz még rá alkalom- szájon puszilt.
 - Persze, hogy lesz- mosolyogtam és végig simítottam az arcán.

 A délután nagy része ebből állt, beszélgettünk, zenét hallgattunk és megnéztünk valami filmet. Este haza ment.
 - Köszönöm, hogy eljöttél- megöleltem.
 - Tudod, hogy ha bármi van, mindig jövök- elmosolyodtam, lehajolt hozzám és megcsókolt.
 - Akkor, szia-, engedtem el.
 - Szia-, még egy szájra puszi és már ment is el.

 Bementem a fürdőbe és gyorsan lefürödtem. Leültem az ágyam szélére kezemben az altatós dobozzal. Levettem a tetejét és kiszórtam a tenyerem be pár szemet, meg még egy kicsit. Letettem a dobozt a szekrényre és egy pohár víz kíséretében bevettem a gyógyszert. Lefeküdtem az ágyamba, az volt a tervem, hogy reggelig fel sem kelek. Pár perc múlva már a teljes sötétség vett körül.

 Mi ez az idegesítő pityegés? Mi van a kézfejemben? Lassan kinyitottam a szemem. Mi a? Hol a fenében vagyok? A kezemre néztem egy cső állt ki belőle. Valaki feküdt a másik kezemnél. Körbe néztem a szobában. Anya aludt az egyik székben, mellette apa, fogták egymás kezét. Miért vagyok én az éjszaka közepén kórházban?! Óvatosan megsimogattam a kezemnél szuszogó fejét, egyből felébredt, Brian volt az.
 - Kira?- dörzsölte a szemét.- Kira- ölelt magához.
 - Szia Brian…- semmit nem értettem, felnézett az arca csupa könny volt.- Brian mi van már?
 - Akkora egy segg vagy tudod?
 - Mi van? Mi bajod van? Miért vagyok egyáltalán kórházban? És mióta?!
 - Shh, halkabban felkelted a szüleidet.
 - Brian válaszolj- lejjebb vettem a hangom.
 - Tegnap este bevettél egy csomó altatót, azt hittük öngyilkos akartál lenni…
 - Mi?
 - De szerencsére nem volt elég a gyógyszer ahhoz, hogy…- elcsuklott a hangja.- Kimosták a gyomrod és azt mondták rendbe jössz, csak kell egy kis idő. Kira miért vettél be gyógyszert?
 - Nem akartam, hogy megint rémálmaim legyenek.
 - Jaj, de buta vagy- ölelt magához ismét.- Soha többet ne csinálj ilyet!
 - Jó, jó…
 - Miért nem meséled el az álmaid?- ült vissza a székre.
 - Nem akarom…- anyáék felé néztem,- majd ha ketten leszünk.
 - Rendben, de ígérd meg!
 - Megígérem- mosolyogtam,- nem kéne valakinek szólni, hogy felébredtem?
 - Nem tudom… felkeltem a szüleidet.
 - Várj… többiek?
 - Egésznap bent voltak, és mindenkit haza küldtek. Nekem is csak nagy nehezen engedték meg, hogy itt maradjak, mivel nem vagyok hozzá tartozó…
 - A francokat nem vagy! Velem nőttél fel! Az életem része vagy!
 - Jól van nyugi- mosolygott, felállt és anyáékhoz ment- Linda, Peter- finoman megrázta anyukám vállát.
 - Igen?- emelte fel a fejét álmosan.
 - Kira felkelt.
 - Mi csoda?
 - Kira az előbb felkelt- anya rám nézett, egyből felállt és oda sietett hozzám.
 - Jaj Kira- magához ölelt.- Hogy lehetsz ennyire felelőtlen kicsim?
 - Nem tudom…
 - Miért csináltad ezt?
 - Aludni akartam. Mostanában nem alszom jól és… véletlenül több gyógyszert vettem be, mint kellett volna…- elnéztem anya fölött, apa zsebre tett kézzel figyelt.- Menjetek haza- újra anyára néztem,- Brian itt marad velem. Mondjátok meg Emnek, hogy jól vagyok és nagyit is nyugtassátok meg. Gondolom Ő vigyázz rá.
 - Igen, de…
 - Anya kérlek. Minden rendben lesz.
 - Jól van- homlokon puszilt és elindultak kifelé apával.
 - Vigyázz rá!- fordult vissza apa az ajtóból Brian felé.
 - Nem hagynám, hogy bármi baja is legyen.
 - Jól van. Sziasztok.
 - Helló- köszöntünk, újra leült az ágyam mellé.
 - Szóval?- kérdezte.
 - Álmos vagyok- összehúzta a szemöldökét.- Holnap elmondom- ásítottam egyet,- de most tényleg álmos vagyok.
 - Jól van- elmosolyodott, felemelkedett és nyomott egy puszit az arcomra.- Szép álmokat.

 - Neked is.

 Visszaült a székre és a fejét az ágyra hajtotta közben nézett. Lehunytam a szemem és reméltem, hogy nem jönnek vissza a rémálmok. Reggel mikor felkeltem Brian már aludt, de a folyosóról már hallottam hangokat. Kinyílt az ajtó és egy ápolónő jött be, fiatal volt, talán pálya kezdő, fényes szőke haja volt.

 - Ohh végre felébredt- mosolygott.
 - Igen- magamra erőltettem egy mosolyt.
 - Hogy van?

 - Egész jól.
 - A barátja egész végig itt volt- bökött Brian felé az állával.
 - Tudom. Már este felkeltem.
 - Értem- valamit matatott a műszereken.
 - Brian- simogattam meg a fejét.
 - Igen?- hirtelen emelte fel a fejét és elkezdte dörzsölni a szemét.
 - Szia-, mosolyogtam.
 - Szia-, mosolygott.
 - A doktor úr nem sokára jön- fordult felénk a nővér.
 - Rendben- mondtam és kiment.
 - Ohh helló- nézett utána Brian.
 - Na!- csaptam meg.- Velem kéne foglalkoznod- húztam el a szám.
 - Jól van nyugi- mosolygott, csücsörített és dobott felém egy puszit.- Mikor meséled el az álmaid?- kinyílt az ajtó és egy idősödő férfi jött be.
 - Jó napot- köszönt közben valamit jegyzetelt.
 - Jó napot- mondtam, felnézett a mappájából és összecsukta.- Hogy érzi magát?
 - Jól.
 - Szóval, miért is vett be gyógyszereket?
 - Mostanában rosszul alszom, és nem tudom miért, de több altatót vettem be. Nem volt szándékos esküszöm, sose lennék öngyilkos, ahhoz nincs elég bátorságom.

 - Rendben- megint jegyzetelt valamit.- Megkérném a barátját, hogy menjen ki, amíg elvégzek néhány vizsgálatot.
 - De…- néztem az orvosra.
 - Visszajövök Kira nyugi- rám mosolygott, megszorította a kezemet és kiment.

 Az orvos gyorsan elvégzett pár vizsgálatot közben a mappájába írogatott.

 - Nos-, mondta mikor végzett,- holnap haza mehet.
 - Rendben.
 - Pihenjen sokat- azzal kiment a szobából. Pár másodperc múlva visszajött Brian.
 - Na, mit mondott?
 - Holnap haza mehetek.
 - Akkor jó- leült mellém.- Szóval?- nézett a szemembe.
 - Igen?- játszottam a hülyét.
 - Kira, ne játszd a hülyét, tudod, mit akarok.
 - De…- szomorú fejet vágtam.
 - Hozzá szoktam ehhez az arcodhoz nem hatsz meg. Meséld, el mit álmodsz, hátha könnyebb lesz- vettem egy mély levegőt.
 - Az egész úgy kezdődik, hogy este van és egy játszó téren vagyok, ami alig van megvilágítva… ahjj muszáj?
 - Muszáj, különben is, lehet, pszichológus küldenek. Mennyivel egyszerűbb nekem elmondanod, mint egy vadidegennek.

 - Istenem…- forgattam a szemem.- Mindig hallom a nevem, vagyis inkább azóta, hogy Zackyvel elmentem baseball-ozni mert előtte is álmodtam már ilyet, mindegy. Szóval mindig hallom, hogy valaki a nevemen szólít. Aztán megfordulok, és ott van Channing és felém nyújtja a kezét, de nem Ő mondja a nevem. És innen mindig más az álmom. De mindig jön Matt is és az után, hogy Ő ott áll Channing mellett mindig más a szituáció, volt, hogy Channing mellém állt és megfogta a kezem Matt pedig, elfordul és látok egy könnycseppet az arcán. Volt, hogy Channing a kezemért nyúl, de én elhúzom, és inkább elfutok, de olyan is volt már, hogy Matthez mentem.
 - De hát… ezek nem is rossz álmok…
 - Amíg nem éled át őket nem tűnnek annak, de engem nagyon megrémisztenek.
 - Értem.
 - Chan hogy van?
 - Gondolom jól.
 - Tudja egyáltalán, hogy bent vagyok?
 - Hát… tudod, nem akartam, hogy Matt-el találkozzanak…
 - Mi a? Te komolyan inkább elmondtad Mattnek, hogy kórházban vagyok, mint a pasimnak?!
 - Nyugi Kira.
 - Nem nyugi! Te akkora hülye vagy! Nem hiszem el…
 - De Kira…
 - Te mit szólnál ahhoz, hogy ha mi összevesznénk és lenne egy csajod és Zackyék nekem szólnának és a csajodnak meg nem? De most komolyan! Hogy lehetsz ekkora egy barom? Szerinted, hogy fog esni Channek, hogy neki nem szóltatok? Mattet meg leszarom! Egyszer úgy is megismerték volna egy mást! Hívd fel!
 - Kira…
 - MOST!
 - Jól van… mi a száma?
 - Add ide a telefonom- a kis szekrényhez nyúlt és odaadta a telefonom, kikerestem a számot és Brian kezébe nyomtam a telefont.- Tessék-, megnyomta a hívás gombot és várt.
 - Szia, Brian vagyok Kira barátja…- vett egy mély levegőt.- Kira kórházban van… Még tegnap este hozták be… Több altatott vett be, mint kellett volna és azt hitték öngyilkos akart lenni… Rendben, szia…- letette.- Nem sokára itt van most indult.
 - Köszönöm- rámosolyogtam, letette a telefonom a szekrényre.- Gyere ide- nyújtottam felé a karom, megölelt.- Bocsi, hogy kiabáltam veled.
 - Te ne haragudj, hogy nem szóltam Channingnek.
 - Most már mindegy, már úgy is tudja.
 - Az ikrek, azt mondták, hogy ma délután minden képen bejönnek, tegnap nem tudtak, mert nem voltak itthon.
 - Oké. Már úgy is hiányoztak.

 Beszélgettünk, majd megérkezett Chan.
 - Akkor én kimegyek- mondta Brian, homlokon puszilt és kiment.
 - Szia-, mosolyogtam Chanre.
 - Hogy vagy?- ült le az ágy mellé, ahol eddig Brian ült.
 - Jól vagyok- megfogta a kezem.
 - Az álmok?
 - Ühüm, Brian azt mondta, hogy lehet pszichológushoz fognak küldeni. De nem akarok menni, fölöslegesnek tartom ezek csak álmok…
 - Még sem tudsz aludni tőlük.
 - Majd elmúlnak egyszer… remélem.
 - Biztosan- megsimogatta az arcom.

 Beszélgettünk, majd nem sokkal később újra elaludtam. Mikor felkeltem más is volt a szobában. Halk beszélgetést hallottam, kinyitottam a szemem és oldalra néztem Joelék voltak a szobában, felém néztek és egyből elmosolyodtak.
 - Kira! Örülünk, hogy jól vagy- mondták egyszerre és mindketten megöleltek.
 - Én is örülök.
 - Brian elmondta miért vetted, be a gyógyszereket. Komolyan… nem vagy normális…
 - Csak aludni akartam.
 - Ahjj buta lány! Többet ilyet ne csinálj!
 - Nem lesz több ilyen ígérem!
 - Jól van- mosolyogtak.

 Egésznap bent voltak, közben a többiek is bejöttek. Este megint csak Brian maradhatott bent velem. Sokáig beszélgettünk majd mindketten elaludtunk. Reggel nagy boldogsággal pakoltam össze a cuccaimat. Jó volt végre a saját ruháimban lenni. Mikor haza értem egyből a saját ágyamba vetettem magam. És ott is maradtam egy ideig, amíg meg nem szólalt a telefonom.

BIRTHDAY!!

Boldogságos 30.ik Születésnapot Zacky-nek!! ♥

14. rész

 Reggel úgy keltem, mint akit fejbe vertek. Hasogatott a fejem. Levettem a pizsama fölsőm, úgy sincs itthon senki és majd meg fulladok, benne olyan meleg van. Kimentem a konyhába egy életmentő aszpirinért és valami kajáért. Csak törtettem előre a gyógyszeres szekrényhez, már ágaskodtam fel mikor valaki megköszörülte mögöttem a torkát. Ijedten fordultam hátra és takartam el magam a kezemmel.
 - Jaj, csak te vagy Zacky…- engedtem le a kezem megkönnyebbülve.

 - Aha…- kicsit mintha elpirult volna.- Ömm… Kira?
 - Ohh, hogy te még nem láttál meztelenül… el is felejtettem bocsi, mindjárt jövök, felveszek egy pólót.
 - Engem igazából nem zavar- vigyorgott,- csak furcsa volt így hirtelen.
 - Akkor jó- mosolyogtam.

 Azért bementem a szobámba és felkaptam magamra egy rövid pólót. Visszamentem a konyhába a szekrényhez és kivettem a gyógyszeres dobozt. Öntöttem magamnak kávét és elővettem egy müzlis tálat öntöttem bele csokis müzlit és leültem Zackyvel szemben.

 - Anyu engedett be?- kérdeztem miután lenyeltem a gyógyszert.
 - Aham. Reggelit is adott- mutatta felém vigyorogva a tálkáját.
 - Jut eszembe- pattantam fel és a hűtőhöz mentem.- Hoztam neked csokis sütit- mutattam felé a tányérom.
 - Uhh! Add ide!- csillant fel a szeme.

 - Tessék-, leültem vele szemben, nézegette.
 - Ez csak fél.
 - Igen, mert tegnap elmentem Channel egy kávézóba és sok volt a süti, és gondoltam elhozom neked.
 - Édes vagy, köszi-, mosolygott és már el is kezdte falni.

 Én csak piszkálgattam a müzlim és bámultam az asztalt. A kezemre tette a kezét, felnéztem.
 - Minden rendben?
 - Hát… olyasmi… összejöttem Channinggel- mosolyogtam, elmosolyodott.
 - És ez neked jó?
 - Hát örülök neki, mert kedves srác. És egy kicsit se hasonlít Mattre- elfordítottam a fejem.
 - Ne foglalkozz vele- elkezdte simogatni a kezem.- A barátom, de néha nagy segg tud lenni, főleg ha egy ilyen lányt, mint te képes hülyére venni- rámosolyogtam.
 - Tudod mit?- álltam fel.
 - Mit?
 - Nézzünk meg valamit és aztán menjünk baseball-ozni, na?- mosolyogtam.
 - Oké- Zacky is felállt.- Mi csodát?- elvigyorodtam és bementem a nappaliba.- Na?- jött utánam, kivettem egy videót és felé tartottam.
 - Ezt- vigyorogtam,- olyan rég láttam.
 - Oroszlán Király?- jött közelebb.
 - Aha, lécci- pislogtam.
 - Felőlem- vonta meg a vállát,- nekem nincs bajom vele.
 - De jó- vigyorogtam.

 Beraktam és leültünk a tv elé. Együtt énekeltük a főcímdalt. Mikor Mufasa meghalt nagyon sírtam egészen addig amíg Simba-t megtalálják Timonék, akkor elfeküdtem és Zacky ölébe hajtottam a fejem. Simogatta a karom, hallottam, ahogy nyílik az ajtó.

 - Kira!- apa hangja volt, felültem, Zacky rám nézett.
 - Itt vagyok- álltam fel és elindultam az elő szoba felé.- Igen?- álltam meg az ajtóban.
 - Van itt más is?
 - Zacky átjött reggel. Nem sokára megyünk baseball-ozni.
 - Értem- levette a cipőjét, a táskájához nyúlt.- Hoztam neked valamit.
 - Megint?- dőltem neki az ajtófélfának keresztbe tett karokkal.
 - Igen megint…- kicsit hűvös volt a hangja.- De ha nem kell, megint a kukába dobhatod úgy, mint múltkor- forgattam a szemem.
 - Apa. Nem vagyok kis gyerek, nem kell folyton ajándékokkal elhalmoznod. Nem vagyok 12 éves, hogy ennyivel elérd, hogy szeresselek. Már akkor se sikerült.
 - Tudom nem voltam jó apa, de…
 - Apa… nem, nem voltál. Nem vagy jó apa. De ezt ne most beszéljük meg kérlek. Zacky itt van, nem akarok előtte drámát.
 - Rendben- bólintott,- de azért ezt kérlek, ne dobd ki- felém nyújtotta a kis hosszúkás bársony dobozt.
 - Rendben- halványan elmosolyodtam és visszamentem a nappaliba.- Gyere be a szobámba- lekapcsoltam a tv-t.
 - Oké- felállt, elindultunk a szobámba,- Jó napot- köszönt mikor elhaladtunk apa mellett.
 - Szia-, válaszolt

 Becsuktam mögöttünk az ajtót és a szekrényemhez mentem. Előkerestem a régi baseball-os ruhám, közben Zacky az asztalomnál ült és nézegette a képeket. Gyorsan átöltöztem és összefontam a hajam. Bedobáltam pár cuccot egy táskába és indulásra készen voltam. Elköszöntünk apától és elindultunk kocsival a pálya felé. Voltak egy páran, de Zacky a legtávolabbi gyakorló pályát választotta. Hagyta, hogy én kezdjek. Teljes erőből ütöttem a labdákat, ahogy csak bírtam, minden dühömet ki akartam adni magamból. Élveztem, ahogy az izmok megfeszülnek a karomban, mikor lendítem ütőt, élveztem az éles csattanás hangját mikor a felém száguldó labda találkozott az ütővel. Élveztem, hogy bánthatok valamit, még ha élettelen tárgy is, de jól esett.

 Ahogy vége lett a labdák sorozatának a térdemre rogytam és éreztem, hogy könnyezik a szemem és egyre nedvesebb lesz az arcom, vagy már régóta az nem tudom. Valaki átkarolta a vállam, és magához ölelt. Jó érzés volt, megnyugtató.

 - Mióta sírok?- kérdeztem felnézve a földről.
 - Egy öt perce- válaszolta csendesen.
 - Jól van- felálltam és leporoltam magam, vettem egy mély levegőt.- Te jössz- tartottam felé az ütőt, de ügyet se vetett rá.
 - Channing hívott.
 - Felvetted? Mit mondott?- soha nem zavart, ha a fiúk vették fel a telefonom én is mindig felvettem az övéket.
 - Hogy találkoztok-e. Mondtam neki, hogy most nem érsz rá és, hogy majd visszahívod.
 - Köszi-, nyomtam egy puszit az arcára és odaadtam neki az ütőt.- Visszahívom, addig ütögess- mosolyogtam.
 - Jól van.

 Kimentem a pályáról és tárcsáztam Chan-t. Közben hallottam, ahogy csattannak a labdák. Néhány kicsengés után fel is vette.
 - Szia-, köszönt.
 - Szia, Zacky mondta, hogy kerestél.
 - Igen. Csak annyit akartam megkérdezni, hogy találkozunk-e ma?
 - Hát úgy terveztem, hogy Zackyvel leszek. Rég volt közös programunk, szóval… ne haragudj.
 - Nincs semmi baj. Megértem- hallottam a hangján, hogy mosolyog.- Akkor majd máskor.
 - Igen.
 - Szia, vigyázz magadra.
 - Rendben- mosolyogtam,- te is.
 - Akkor, szia.
 - Szia,- letettem és leültem az egyik székre.

 Figyeltem, ahogy Zacky ütöget. Hihetetlenül jól csinálta, ha emellett dönt és nem a zenélés mellett hihetetlen jó baseball játékos lett volna belőle, bár akkor nem ismertem volna meg. Elmosolyodtam. Lecsuktam a szemem és az éles hangokra összpontosítottam. Egyre jobban tompultak a hangok, olyan volt mintha egyre távolabb kerülnék, majd minden elhalkult.

 Kinyitottam a szemem megint a játszótéren voltam. Sötét volt és fáztam, csak egy halványan pislákoló lámpa világította meg a kis játszóteret. Léptek zaját hallottam mögülem, megfordultam, de nem volt senki mögöttem, visszafordultam és elindultam a hinták felé, ahogy közeledtem elkezdett fújni a szél. Nyikorogtak a hinták, de kitartóan mentem feléjük, egyre erősödött a szél. Elkezdte mozgatni a hintákat. „Kira!” Távoli volt a hang, tovább mentem, de egyre távolabb kerültek, ahogy közeledtem. A szél már szinte ellökött. „Kira!” Újra hallottam a hangot kicsit közelebbről. Megbotlottam valamiben. Egy teljesen szétütött baseball labda hevert előttem. Lehajoltam érte és, ahogy megfogtam a szél hírtelen elhalt. „Kira!” Megint. Megfordultam a labdával a kezemben és Chan állt előttem, mosolygott. „Kira!” Channing mögül jött a hang, elnéztem a válla felett, egy közeledő alakot láttam. Chan felém nyújtotta a kezét, rá néztem. Az alak Chan mellé ért. Matt volt az, nem mosolygott csak nézett. „Matt…” hallottam a saját hangom, de a szám nem mozgott. Egy kicsi mosoly került a szája sarkába. „Matt” mondtam újra. Channing felém lépett és megfogta a kezem. Matt ránk nézett. Elfogadóan bólintott egyet és elfordult, láttam, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcán.
 - KIRA!
 - Úristen!- emeltem fel a fejem, újra a baseball pályán voltam Zacky guggolt előttem és aggodalmasan nézett.
 - Jól vagy?
 - Igen… ömm asszem csak álmodtam.
 - Beszéltél álmodban- mondta Zacky.
 - Mit mondtam?
 - Hogy Matt, kétszer is- összehúzta a szemöldökét.- Biztos, hogy jól vagy?
 - Igen- álltam fel.- Hány óra?
 - Még csak fél négy van.
 - Nem megyünk valahova? Mondjuk moziba? Vagy nem tudom.
 - De mehetünk, ha akarod.
 - Köszi.

 Gyorsan átöltöztem az öltőzőben és elindultunk a pláza felé. Zacky kinézett valami vígjátékot, nyilván azért hátha jobb kedvem lesz, mert az álmom óta elég nyomott volt a hangulatom. Kicsit segített a film főleg, hogy közben Zacky is mondta a hülyeségét. Mozi után meghívott vacsorázni és próbált vidítgatni és elvonni a figyelmemet. Sikerült is neki, aminek nagyon örültem. Haza kísért, megöleltem és megköszöntem neki a mai napot. Majd elindult haza én pedig be a házba. Bezárkóztam a szobámba, lezuhanyoztam és bebújtam az ágyamba. Hamar elaludtam, de nem volt olyan kellemes, mint terveztem.

Felhívás

Nem sokára hozom az új részt, de addig is készülget egy fanmade videó Jimmy emlékére amire lehet jelentkezni.
Részletek itt. Remélem jelentkeztek rá.
Puszi.

13. rész

Egy kis játszótérhez értem, alig pár lámpa működött, így az egész olyan kísérteties volt. Olyan ismerős volt mintha jártam volna már itt. Elfordítottam a fejem és megláttam a hintákat. Minden beugrott. Az álmom, ezt álmodtam. Itt voltam, ugyan így egyedül, sötétben, és olyan furcsa volt minden. Megráztam a fejem, hogy a gondolatát is elfelejtsem az álmomnak. Szívtam egy utolsót a cigiből és eltapostam.

 - Kira?- félénk hang volt, megfordultam.
 - Matt…- halk volt a hangom.- Te?
 - Téged kerestelek- közelebb jött hozzám,- kérlek, beszéljük meg ezt.
 - Matt, láttam, amit láttam. Nem érdekelsz.
 - Csak kérlek hallgass végig- elfordítottam a fejem közben vettem egy mély levegőt.
 - Matt semmi nem változtat azon, amit láttam. Kimagyarázhatod, de ettől még nem tudod meg nem történté tenni.
 - De Kira…
 - Matt kérlek, felejtsük el ezt az egészet, felejtsük el egymást…
 - Ne csináld legalább hadd mondjam el…
 - Matt- közelebb létem hozzá és az egyik kezem a mellkasára tettem, de nem néztem a szemébe.- Felejtsük el… én…- leejtettem a kezem, elfordultam és elindultam.
 - Kira- határozott volt a hangja, a kezem után kapott.

 Keményen magához húzott, a kezei közé vette az arcom és megcsókolt. Eltoltam magam, vagyis próbáltam, mert olyan erővel tartott, hogy ez szinte lehetetlen volt, így csak elfordítottam a fejem.
 - Ne csináld, kérlek- valahogy sikerült elérnem, hogy már ne szorítson magához.- Matt nekem ez így nem fog menni...

 Elfordultam és elfutottam, még hallottam, hogy utánam kiabál. Egészen hazáig futottam, éreztem, hogy folynak a könnyeim, de nem érdekelt. Bezárkóztam a fürdőbe és sírtam. Sírtam, mint egy kisgyerek. Reggel a fürdő padlóján keltem. Feltápászkodtam és megmostam az arcom, nem mertem a tükörbe nézni, nem érdekeltek a ki sírt szemeim. Felvettem valami régi pólót és egy sortot. Leültem a tv elé és egész nap néztem a valóság show-kat. Csöngettek.

 - Kira kinyitod lécci? Épp csinálom az ebédet- szólt ki anyu a konyhából.
 - Persze…- felálltam és az ajtóhoz mentem. Kinyítottam- Chan?- döbbentem le.
 - Szia, zavarok?
 - Öhh… nem dehogy is, csak épp nem vagyok a legjobb állapotomban…
 - Zaaaaacky?!- rohant ki Em és megállt mellettem.- Te nyem isz Zacky vagy.
 - Hát nem- mosolygott Chan.
 - Akkor ki?
 - Em…
 - Channing vagyok- guggolt le a húgomhoz.
 - Örülök- vigyorgott a húgom,- ény Emma vagyok.
 - Örülök Emma.
 - Kira ki az?- jött ki anya.
 - Anya, Ő Channing, Chan Ő az anyukám.
 - Örülök, Linda vagyok- mosolygott anyu.
 - Én is örvendek.
 - Kira miért nem hívod be? Itt ebédelhetne.
 - Persze… gyere be- félre álltam az ajtóból.
 - Jaj, igazán nem kell, nem rég ettem.
 - Ugyan már…
 - Inkább fogadd el, nem szereti, ha visszautasítják az ebéd meghívását- súgtam oda.
 - Kira- anyu csúnyán nézett.
 - Elmegyek, rendbe szedem magam…
 - Addig meg mutatom Channignnek a szobám- mosolygott Em és megfogta Chan kezét.
 - Jól van Pöttyi- összekócoltam a haját.
 - Nya- ütötte meg a kezem finoman.
 Bementem a szobámba és elővettem a Guns ’n’ Roses-os pólóm amit Beth-el vágtunk szét. Szerencsémre anya kimosta, felvettem hozzá a világos rövid farmerom. Kifésültem a hajam és lazán összefontam. Kisminkeltem magam majd kimentem a fürdőből és egyenesen Em szobájához mentem.

 - És Ő Tiffany, Ő a kedvencem- hallottam Em hangját.
 - Nagyon szép- benyitottam.
 - Halihó-, mosolyogtam, Chan hátra nézett és elmosolyodott.
 - Épp a babáimat mutattam Channingnek.
 - Ebéd!- kiabált anyu.
 - EBÉD!- pattant fel Em és már rohant is ki.

 Chan felállt és együtt mentünk ki a konyhába. Anyu folyton kérdezgette a végén már nekem volt kínos az a sok kérdés. Megcsörrent az otthoni telefon.
 - Majd én felveszem- mondtam és már álltam is fel. A telefonhoz siettem.- Igen?
 - Szia Zacky vagyok. Hogy vagy?
 - Hát… jobban asszem…
 - Nincs kedved kimenni, ütögetni egy kicsit a pályára?
 - Most?
 - Később is lehet, ha neked nem jó. Gondoltam talán jót tenne neked egy kis mozgás meg én is rég játszottam már.
 - Holnap nem lenne jó?
 - De persze.
 - Akkor holnap, most mennem kell.
 - Rendben, majd még beszélünk.
 - Szia.
 - Szia.

 Visszamentem az ebédlőbe. Gyorsan befejeztem a kaját közben hallgattam, amit anyu és Channing beszélnek. Mikor mindenki végzett Channel elmentünk otthonról. Nem akartam, hogy anyu tovább faggassa.
 - És merre?- kérdezte zsebre dugott kezekkel.
 - Nem tudom, csak előre amerre a lábunk visz- mosolyogtam magam elé.
 - Sokszor csinálod ezt?
 - Mit?- néztem rá.
 - Hogy céltalanul sétálgatsz- mosolygott.
 - Szokásom. Szeretem ezt a várost…
 - És néha csak úgy jó kiszelőztetni a fejed- fejezte be helyettem.
 - Igen- mosolyogtam.

 Estig sétálgattunk az utcákon végül beültünk a tengerpart mellett egy kávézóba. Megrendeltem a szokásos hosszú kávémat és csokis sütimet, Chan csak egy sima kávét kért. Beszélgettünk, közben néztük az emberkéket a teraszról. Kitaláltunk nekik mindenféle élettörténetet.

 - Ahh nem bírom meg enni- kb. a süti feléig jutottam el mikor teljesen tele lettem.- Kéred?
 - Nem vagyok éhes, köszi-, mosolygott.
 - Akkor elcsomagoltatom, és holnap oda adom Zacky-nek- ásítottam egyet.- Bocsánat.
 - Fáradt vagy?
 - Nem, dehogy is. Csak a kávétól mindig ásítok, nem sokára elmúlik- mosolyogtam.- Nem megyünk sétálni?- néztem a sötét part felé, olyan csábítónak tűnt.
 - Persze mehetünk, ha akarod- mosolygott.
 - Akarom- vigyorogtam.
 - Oké- nevetett.

 Elővette a pénztárcáját és az asztalra rakta a pénzt. Elindultunk a part felé. Néha-néha összeütközött a kezünk, ahogy mentünk. Sétáltunk a part mentén és néztük a tájat. Megálltunk és néztük a tengert. Valahonnan a Queen-től a Who Want To Live Forever szólt. Megfogta kezem, felnéztem rá és elmosolyodtam. Közelebb jött hozzám, kicsit lábujjhegyre álltam, lehajolt hozzám és megcsókolt. Valami meglökött hátulról.
 - Jesszus- ijedtem meg és hátra fordultam. Egy fekete kutyus szimatolt nagy hévvel.- Szia kutyi- megsimogattam.
 - Dante!- egy férfi kiabált, a kutya egyből elfutott a hang irányába. Nevettem.
 - Azt hiszem jobb lesz, ha indulunk, mi előtt visszajön a kutya.
 - Rendben- mosolygott.

 Haza kísért, a kapuban még egyszer hosszan megcsókolt, majd bementem a házba. Csönd volt így én is csöndesen mozogtam. Elővettem a cuccokat holnapra és bepakoltam Őket egy sporttáskába. Lefürödtem és bebújtam az ágyba. Mosolyogva aludtam el.

12. rész

Messziről láttam, hogy vannak a pályán, de még túl messze voltam, ahhoz, hogy bárkit felismerjek. A kezemmel átfésültem a hajam és megigazítottam a pólóm. Ahogy közeledtem egyre tisztábban, láttam a kosarazó alakokat és pár méter után, megláttam Chan hátát, most már biztosabb léptekkel elindultam feléjük. Még mindig háttal volt nekem, az egyik haverja rám nézett és szólt Channingnek, hogy feléjük tartok. Ő mosolyogva, de kicsit lepetten fordult hátra, integettem neki, ő meg elindult felém ki a pályáról. Megálltam az úton.

 - Szia-, köszönt mikor oda ért hozzám.
 - Szia-, átöleltem a nyakát, meglepődött, hogy megöleltem, de viszonozta.
 - Mi újság?- kérdezte.
 - Semmi különös- engedtem el.- Veled?
 - Velem sincs semmi. Hogyhogy itt vagy? És, hogyhogy arról jöttél?- hátra néztem.
 - Ja, hát Briannél aludtam és most jövök tőle és reméltem, hogy itt leszel és eljössz velem valahova, persze, ha nem baj, hogy itt hagyod a haverjaidat.
 - Dehogy is!- mosolygott.- Nem bánják. Mindjárt mehetünk, csak hozom a cuccom.
 - Oké- mosolyogtam.

 Odamentünk a pályához a fiúk köszöntek, visszaköszöntem közben Chan átvett egy másik trikót, istenem az a felsőtest! Felkapta a vállára a táskáját és elindultunk. Egymás mellett sétáltunk, nem nézelődtem féltem attól, hogy valaki olyat látok meg akit nem kéne.
 - Oké?- hallottam Chan hangját, jesszus ennyire nem figyeltem?
 - Mi? Bocsi nem figyeltem ne haragudj.
 - Csak annyit mondtam, hogy ugorjunk be hozzám egy percre, amíg lerakom a táskám- mosolygott.
 - Oké- visszamosolyogtam.

 Tovább mentünk felé. Egy hatalmas kertes házban lakott. A padlást leszámítva háromemeletes volt. Amint beléptünk a házba két kisgyerek rohant felénk egy kisfiú és egy valamivel idősebb kislány.
 - Chan!- rohant hozzá a kisfiú, Chan felkapta.
 - Szia, öcskös- a kislány átölelte a lábát.- Szia Veronica- simogatta meg a kislány fejét. A konyhából egy fekete hajú nő jött ki kezében egy konyharuhával.
 - Hogyhogy ilyen korán?- nézett a fiára majd meglátott és elmosolyodott.- Szia, én Lisa vagyok.
 - Jó napot, én Kira vagyok- oda jött hozzám és kezet nyújtott.
 - Ohh te vagy az, akiről Channing annyit mesél?- mosolygott.
 - Anya…- elmosolyodtam.
 - Ezek szerint- mondtam.
 - Maradj itt ebédre, nem sokára kész.
 - Jaj nem akarok zavarni.
 - Dehogy zavarsz- mosolygott.
 - Hát rendben, köszönöm.
 - Gyere addig „körbe” vezetlek.
 - Oké- mosolyogtam.

 Elindultunk az emeletre a kishúga, Veronica kicsit furcsán nézett rám és követett minket. Mikor felértünk az első emeletre az egyik ajtón kiszaladt egy tíz éves fiú mögötte, pedig egy idősebb lány.
 - Josh! A rohadt életbe add ide!
 - Vedd el, ha tudod!
 - Josh!...- rám nézett a lány.- Ohh szia-, kicsit elpirult.
 - Te vagy Kira?- kérdezte Josh.
 - Igen- mosolyogtam.
 - Josh- nyújtott kezet, aminek az lett a következménye, hogy a lány kitépte a kezéből a pólót.
 - Én Elizabeth vagyok- mosolygott és Ő is kezet nyújtott.
 - Na, jó gyere-, mondta Channing és tovább indultunk.

 Fölmentünk még egy emeletet. Ott csak az egyik szobából hallatszódott ki köhögés.
 - Csak az öcsém, meg van fázva-, mondta.
 - Hány testvéred van?
 - Hét- elkerekedett a szemem.
 - Aszta!- mosolyogtam.
 - És én vagyok a legidősebb- mosolygott, közben bementünk a szobájába.
 Teljesen más volt, mint amihez hozzá szoktam. A fiúk szobájából a zene áradt felém, de ebből a sport. Kosarasok, focisták képei, egy csomó foci és kosárlabda, kicsit rendetlen volt, de az én szobám se volt mindig épp a rend minta képe.
 - Bocsi a kupiért.
 - Ugyan, az én szobám néha rosszabb állapotban van, mint a tiéd- mosolyogtam. Leültem az ágyára.- Apukád hol van?- kinézett az ablakon.
 - Kint van a kertben- odamentem mellé az ablakhoz és én is kinéztem.

 Épp a füvet nyírta, volt ott más is egy tíz év körüli kis fiú volt lent a hinta ágyban és játszott valamivel. Megcsörrent a telefonom. Kivettem a zsebemből, Benji. Felvettem.
 - Szia.
 - Szia Kira- Joel is ott volt.
 - Igen?- előre féltem attól mit akarnak.
 - Mi van Mattel is veled?- kérdezte Benji.
 - Már, mint?
 - Jimmy mondta, hogy Syn neki ment miattad- Joel folytatta.
 - Így terjednek a hírek?- gúnyos volt a hangom.
 - Igen. Szóval mi van?
 - Mit tudtok?
 - Hát, ha úgy vesszük az egészet, mert Zackyvel is beszéltünk.
 - Istenem…- leültem az ágyra, Chan furcsán nézett.- De akkor tudjátok nem?
 - De és haragszunk is Mattre, de te is hülye voltál!
 - Én?!- csattantam fel.- Én még is miért?
 - Miért mentél át? És miért nem csöngettél vagy valami?
 - Persze tényleg legyen az én hibám!
 - Nem azt mondjuk, hogy a te hibád!
 - De igen azt mondjátok!- mérgemben felpattantam az ágyról.
 - Kira nyugodj meg. Nem a te hibád volt, de ha nem mentél volna át…
 - Ha nem mentem volna át akkor ez az egész, nem lenne, tudom. Mindenki boldog lenne. De nem így történt!
 - Nyugi!
 - Nincs nyugi! Tudod milyen szarul esik? Először Matt most meg Ti is ellenem fordultok!
 - Nem fordulunk ellened, egyszerűen csak nem értjük miért mentél át hozzá.
 - Én sem tudom- most már normális volt a hangom, visszaültem az ágyra.- Hülye voltam, na. Hittem neki, de becsapott, de többé már nem lesz ilyen. Elfelejtem ezt az egészet és mindent, ami vele kapcsolatos, nagyot csalódtam benne…

 - Hol vagy most?- kérdezték egyszerre.

 - Channingnél.
 - Zacky azt mondta Briannél vagy.
 - Ott is voltam, de az óta már elmentem- csöngettek a háttérben.
 - Mindjárt jövők, kinyitom-, mondta Joel.- Matt? Hát te?
 - Kira hol van?
 - Jaj Benji ne mondjátok, meg hol vagyok.
 - Nem fogjuk, de most akkor leteszlek. Szia.
 - Köszi, szia- letettük.- Ahjj- hátra dőltem és a kezem ráraktam az arcomra.
 - Baj van?
 - Valami olyasmi. Mindegy- felültem- ez ilyen „családi” probléma, nem szeretnék róla beszélni.
 - Rendben- rámosolyogtam, visszamosolygott.
 - Gyerekek! Ebéd!- hallottuk Lisa hangját.
 - Gyere, menjünk, nem szereti, ha sokat kell várni.
 - Oké.

 Lementünk a fölszintre, egy hatalmas asztalt ültünk körbe, tele kajával.  Nem volt szokatlan ez az egész szitu, a fiúkkal is ez szokott lenni, csak ott kilencen vagyunk nem tízen, de egy ember ide vagy oda. Jó volt látni egy ilyen boldog családi környezetett. Bár csak nálunk is ilyen lenne… Mindegy ezen ne gondolkozzunk.
 - És Kira- felnéztem a tányéromból a hang felé, Chan anyukája szólt.- Te merre laksz?
 - Ohh hát én innen kábé húsz percre gyalog. Van az nagy kertváros.
 - Igen.
 - Na, ott lakom.
 - De azok nagyon drága házak nem?- kérdezte Veronica.
 - Hát apukámnak van egy saját cége, és ezzel sokat keres, nem mondom, hogy gazdagok vagyunk, mert nem, de semmiben nem szenvedünk hiányt.
 - Akkor gondolom apukád, sokat dolgozik.
 - Alig van otthon. Szinte nem is ismerem, nyolc éves korom óta alig jár haza. Van egy két éves húgom neki még rosszabb vele még annyit, se foglalkozik, mint velem régebben, de nincs mit tenni, ha neki fontosabb a munkája, mint a családja… el kell fogadni- megvontam a vállam.
 Ezután kisebb csönd állt be, majd inkább áttértünk más témákra. Megcsörrent a telefonom.
 - Elnézést- kivettem a zsebemből.- Nem baj, ha felveszem?
 - Dehogy is.
 - Köszönöm- kimentem a konyhából.- Szia Brian.
 - Szia, hol vagy?- aggodalom ült a hangjában.
 - Channél. Miért?
 - Anya mondta, hogy elrohantál, és nem voltál se otthon se az ikreknél.
 - Tudom. Nem rég beszéltem velük, pont akkor állított be hozzájuk Matt.
 - Találkoztam vele. Miért mentél el?
 - Nem tudom. Zacky felhívott, hogy még is mi van, mert megütötted Mattet.
 - Ja. Szép nagy lila monoklija lesz- nevetett, vele nevettem, de éreztem, hogy végig folyik egy könnycsepp az arcomon, gyorsan letöröltem.- Jó hallani, hogy nevetsz-, elmosolyodtam.- Meddig maradsz?
 - Nem tudom. De nem hiszem, hogy itt maradok éjszakára bunkóság, lenne.
 - És hova mész?
 - Valószínűleg haza. Apa nincs otthon üzleti útra ment, szóval vele nem lesz gond. Anya nem fog kérdezősködni, Em meg még kicsi, max annyit fog az egészből érteni, hogy rossz napom van.
 - Rendben leszel?

 - Igen, csak egy ideig ne kelljen találkoznom Mattel. Túl teszem magam rajta és kész, persze fájni fog, de nem tudok mit csinálni ez van. Bár nem gondoltam volna, hogy ilyenre képes. Mindegy… majd lesz valahogy.
 - Majd lesz valahogy- ismételte.
 - Most megyek. Szia.
 - Szia vigyázz magadra. Szeretlek.
 - Én is szeretlek, szia-, visszamentem az asztalhoz.- Bocsánat, csak az egyik barátom.
 - Nincs semmi baj- mosolygott Chan apukája.

 Folytattuk az ebédet, majd miután végeztünk Chan mondta, hogy menjünk el sétálni. Mivel Matt nem erre lakik, és nem hiszem, hogy Brian felé venné az irányt így nyugodt szívvel indultam el. Sötétedésig sétálgattunk kint, sokat voltam erre Briannel így nem volt nehéz tájékozódni. Volt egy hely, amit én mutattam meg Channingnek pedig Ő is, itt lakik egy ideje még se ismerte. Belenyúltam a farzsebembe és valami hidegfémhez értem. Megmarkoltam és kivettem a zsebemből. Nem hittem a szememnek. A két éve elveszett ezüst karkötőm volt az, amit még Mattől kaptam a 15ik szülinapomra és volt rajta öt apró csörgő öt apró ékkővel.
 - Istenem.
 - Baj van?- nézett hátra Chan mert én közben megálltam és Ő tovább ment.
 - Nincs, csak… két éve keresem ezt a karkötőt erre végig ebben a nadrágomban volt- mosolygott.- Felrakod rám, ha megkérlek?
 - Persze-, oda jött.

 A kezébe adtam, egy kisebb bénázással a sötét miatt, de sikerült felraknia.
 - Köszönöm- megpusziltam.
 - Nincs mit- mosolygott.

 Tovább indultunk és haza kísért.
 - Köszönöm a mai napot, jól éreztem magam. Nagyon kedves a családod. És sajnálom, hogy elrángattalak a barátaidtól.
 - Nem baj, tényleg- mosolygott.- Úgy is mindig velük vagyok.
 - Akkor jó éjszakát.
 - Jó éjszakát- lábujjhegyre álltam és adtam egy puszit az arcára.

 Bementem a házba, szerencsére anyu aludt. Kinéztem az ablakon és láttam, ahogy Chan örömében boxol a levegőben és ugrándozik hatalmas vigyorral az arcán, elmosolyodtam, nem gondoltam volna, hogy valaha is ennyire tetszeni fogok egy fiúnak. Elfordultam az ablaktól és a karkötőmet nézegettem. Pár perc múlva újra kinéztem az ablakon, Chan már nem volt sehol. Fogtam magam és kimentem az utcára. Elővettem a telefonom, öt nem fogadott Mattől. Kitöröltem és mentem tovább.

11. rész

Korán van! Miért csörög ez a kibaszott telefon? Az éjjeliszekrényemhez nyúltam és felvettem.

 - Igen?- szóltam bele, közben ránéztem az órára, nincs is korán már fél négy van.

 - Szia Kira!- hallottam Jimmy hangját.
 - Szia! Mi újság?
 - Semmi. Arra gondoltam, hogy átjöhetnél. Itt van Beth és Matt is jön nem sokára.
 - Oké. Csak összeszedem magam és már megyek is.
 - Oksi. Várunk, szia.
 - Szia.

 Letettük, a szekrényemhez mentem és felvettem egy fekete sortot és egy pántos fehér fölsőt. Kifésültem a hajam és kicseréltem az ajakpc-met egy sima ezüst karikára. Zsebre vágtam a telóm és a cigim és már mentem is Jimmy felé. Szokásomhoz híven út közben rágyújtottam. Tíz perces gyalog út volt az egész, közben még kétszer rá gyújtottam. Csöngettem. Jimmy nyitott ajtót.

 - Szia-, vigyorgott.
 - Helló- köszöntem, két puszi és már mentünk is be.
 - Sziasztok-, köszöntem a többieknek.
 - Szia.

 Matt Jimmy ágyán ült Beth pedig a kétszemélyes kanapén. Így fogtam magam és leültem Matt mellé. Elkezdtünk beszélgetni, megröhögcsélni. Jó volt látni, hogy Beth végre jól érzi magát nagyobb társaságban is. Szemmel láthatóan teljesen belezúgott Jimmybe. Csak ne essen pofára. Ugyan ismerem Jimmyt és tudom, hogy szándékosan sose bántaná meg a barátnőjét, de azért még is féltem kicsit Betht.

 - Ti nem vagytok szomjasak?- kérdezte Jimmy.
 - Hát jöhetne valami tömény- mondtuk egyszerre Mattel, egymásra mosolyogtunk.
 - Oké. Akkor Bethel elmegyünk venni. Addig maradjatok itt! És ne, hogy a végén a tűzoltóknak kelljen kijönnie.
 - Nem, dehogy is- vágtam ártatlan pofát.- Mi soha nem gyújtanánk fel a házad véletlenül sem- ezen jót nevettek.

 - Na, jó akkor megyünk.
 - Hali- integettünk és már mentek is ki. Pár másodperc után ajtócsukódást hallottunk.
 - Pff- fújtam ki a levegőt.
 - Mi az?- kérdezte Matt.
 - Semmi. Hol a tévékapcsoló?- néztem körbe a szobában és megpillantottam az asztalon.

 Áthajoltam Matten és odanyúltam érte.

 - Na, keresünk valami értelmes adót- elkezdtem nyomogatni a gombot.- Szar, szar, szar, még szarabb annál is szarabb…
 - Hé, ez jó volt!- kapta ki a kezemből a távirányítót és visszakapcsolta az előző csatornára.
 - Na! Add vissza- kivettem a kezéből.
 - Nem!- vette vissza.
 - Ne csináld már!- mű hisztiztem és megfogtam a távirányítót.

 Elkezdtük húzogatni, közben röhögtünk.
 - Na, add már ide!- nevettem.
 - Nem adom!

 Hírtelen rántottam egy nagyot rajta és hátra dőltünk mindketten. Pontosabban csak én Matt meg rám. Hangosan, csukott szemmel röhögtünk. Majd mikor kicsit alább hagyott a röhögés kinyitottuk a szemünk. Közel volt egymáshoz az arcunk. Hirtelen a távirányító nem is volt olyan fontos.  Mindketten elengedtük. Matt szemei teljesen rabul ejtettek. Nyeltem egyet. Éreztem Matt meleg lélegzetét az arcomon. Az ajkaim szétnyíltak, ahogy Matt elkezdett közeledni felém. Összeértek az ajkaink. Óvatosan csókolt, mintha attól félt volna, bármelyik percben eltolhatom magamtól és azt mondom, ezt nem kéne. De nem tettem. Átkaroltam a nyakát és közelebb húztam magamhoz. Végig húzta a kezét a combomon fel az oldalamig akaratlanul is, de feljebb húzta a pólóm. Kicsit lejjebb csúsztunk az ágyon, hogy kényelmesebb legyen. A nyelvünk összeért, majd szétvált és újra. Ajtócsapódást hallottunk.

 - Megjöttünk!- hallottuk Jimmy hangját.

 Gyorsan felültünk az ágyon, visszahúztam a pólóm. Közelebb ültem Matthez mint előtte, a lábunk teljesen összeért.
 - Na, mit hoztunk?- jöttek, be két-két üveg piával.
 - Na, mit?- kérdeztem.
 - Tessék- Beth oda dobta nekem az egyik üveget.- Ohh Portorikoi!
 - Igen- vigyorgott.
 - És a többi?- kérdezte Matt
 - Abszint, és valami vodkalikőr. Beth akarta- mondta Jimmy.
 - Ahh akkor ma itt alszom-, mondtam.
 - Miért?- néztek rám.
 - 60 és 80 százalékos pia. Apám meg otthon van…
 - Baszd meg tényleg. El is felejtettem. Akkor most igyuk meg a vodkalikőrt, a többit meg majd legközelebb mikor apád nincs otthon oké?
 - Oké! De ne másokkal!- kacsintottam.
 - Igen is!- mosolygott

 Felbontottuk a vodkalikőrt és mire elfogyott igen csak jó hangulat lett úrrá rajtunk. Persze nem voltunk olyan részegek mintha 60 vagy 80 százalékos piát ittunk volna, de a jó hangulat meg volt. Estig ott maradtunk Jimmynél addigra kiszállt belőlünk a pia. Beth ott maradt Jimmynél én és Matt, pedig elindultunk haza. Haza kísért. A bejárati kapu előtt megálltunk. Megtámaszkodtam az egyik kezemmel a kerítésen. Matt megfogta a szabad kezemet. Beharaptam az ajkam és felnéztem a szemébe. Féloldalas mosoly ült az ajkán. Lehajolt hozzám én meg kicsit lábujjhegyre álltam és megcsókolt.

 - Akkor, szia-, mondtam.
 - Szia-, még egyszer lehajolt és adott egy szájra puszit.

 Elengedtem a kezét, kinyitottam a kert kaput és elindultam az ajtó felé. Még egyszer hátra fordultam és intettem neki, majd bementem.

 Lefeküdtem az ágyamra, és mosolyogva néztem a plafont. Ha bárki látott volna talán örültnek néz, pedig nem voltam az, csak egyszerűen boldog voltam. Reggel anya keltegetett.

 - Kicsim!
 - Mmm- átfordultam a másik oldalamra.
 - Kicsim- elkezdte rázni a vállam.
 - Fent vagyok…
 - Mikor jöttél haza?
 - Tíz körül miért?- ránéztem.
 - Mert ruhában aludtál.
 - Ohh. Biztos elaludtam, mikor rádőltem az ágyra.
 - Jól van, öltözz át, aztán gyere ebédelni, két óra van.
 - Oké.

 Anya kiment én meg gyorsan átöltöztem. Kimentem a konyhába és leültem anyuékkal ebédelni, furcsa mód apa is velünk ebédelt és egész normális volt. Beszélgettünk egy keveset, majd miután végeztem, fogtam magam bementem a szobámba, zsebre dugtam a cigim és a telefonom és elmentem otthonról. Útközben megint rágyújtottam. Anyáéknak azt mondtam Brianhez megyek, de igazából Matthez tartottam. Nem volt a ház előtt a szülei kocsija, vagyis egyedül van. Tudtam, hogy nem zavarja, ha csak úgy benyitok hozzájuk Ő is, szokta csinálni, ha tudja, hogy egyedül vagyok. Nem egyszer hozta így rám a szívinfarktust. Egyszer egy baseballütővel akartam fejbe vágni, mert azt hittem betörő. Benyitottam. A földszinten nem volt senki. Elindultam az emeletre, furcsa hangokat hallottam, halkan tovább mentem. Matt szobájából jöttek a hangok, úgy éreztem nem kéne közelebb mennem, de az emberi kíváncsiság, az a kibaszott emberi kíváncsiság tovább vitt. Halkan résnyíre nyitottam az ajtót és belestem. Nem hiszem el. Visszacsuktam az ajtót és pár másod percig csak álltam és próbáltam felfogni, amit láttam. Ugyan olyan csöndben mentem ki a házból, mint, ahogy bementem. A ház előtt aztán futásnak eredtem, közben folytak a könnyeim. Megállás nélkül futottam és sírtam. Csak a tudatalattim tudta, hova is futok, és Én csak remélni tudtam, hogy jó helyre. Mintha hallottam volna egy meglepődött „Kira?”-t, futottam tovább és nem sokkal később a hang után neki ütköztem valakinek. Felnéztem és Brian állt előttem furcsálló arccal.

 - Brian!- átöleltem és sírtam.
 - Jól vagy?- kérdezte közben Ő is magához ölelt.
 - Nem.
 - Mi történt?
 - Matt…

 Egy ágyban keltem fel, már sötétedett, Brian a fotelban ült, a karfán könyökölt és engem figyelt. Felültem az ágyban és megtöröltem a szemem. Ránéztem Brianre. Féloldalasan elmosolyodtam.

 - Jobban vagy?- kérdezte halkan.

 Nemet intettem. Felé nyújtottam a kezem. Egyből felállt, odajött hozzám és megölelt. Nyomott egy puszit a fejemre.

 - Elmeséled mi történt?- vettem egy mély levegőt.
 - Tegnap, átmentem Jimmyhez és ott volt Beth és Matt. Jimmy és Beth elmentek piát venni, mi meg kettesben maradtunk Mattel és elkezdtünk „civakodni” a távirányítón. Erősebben húztam magam felé a távirányítót és hátra dőltünk. Pontosabban Ő rám. És aztán megcsókolt és csak akkor hagytuk abba mikor Jimmyék visszajöttek. Majd haza kísért és a kertkapuban is megcsókolt. És annyira boldog voltam. Aztán ma átmentem hozzá és tudod, nekünk van ilyen szokásunk, ha tudjuk, hogy a másik egyedül van akkor csak simán, bemegyünk a házba. És most ez volt, egyedül volt otthon és bementem és furcsa hangokat hallottam az emeletről. Felmentem és résnyire nyitottam az ajtót és megláttam, ahogy Matt…- újra elsírtam magam.
 - Cssss, nyugi- simogatott.
 - Ahogy Matt… valami ócska kis ribancot kur- elszakadt a cérna és csak még jobban sírtam.

 Brian próbált megnyugtatni, de nem sok sikerrel. Végül újra álomba sírtam magam. Mikor felkeltem Brian nem volt mellettem.  Kikászálódtam az ágyból és kimentem a konyhába, csak az anyukája volt ott.
 - Szia Kira- köszönt, oda jött hozzám és megpuszilt.- Hogy vagy?
 - Egész tűrhetően- mondtam, közben leültem az asztalhoz.
 - Brian mondta, hogy nem vagy valami jó állapotban. De muszáj volt elmennie és megkért, hogy maradjak itt veled.
 - Köszönöm- mosolyogtam, elém rakott egy tányért jól megpakolva rántottával és minden féle finomsággal.- Köszi-, elkezdtem enni, ahhoz képest, hogy nem is éreztem, hogy éhes lennék egész gyorsan belapátoltam.
 - Mi történt?- nem szóltam semmit, csak a teás poharamat bámultam a kezemben.- Ha nem akarod elmondani, nem kell megértem-, ránéztem és mosolyogott, visszamosolyogtam.
 - Köszönöm a reggelit, nagyon finom volt.

 Felálltam az asztaltól és visszamentem Brian szobájába, becsuktam magam mögött az ajtót. Odamentem a szekrényéhez és kivettem az egyik pólóm meg az egyik rövid farmer nadrágom. Most biztos az érdekel titeket, hogy, hogy a fenében van Briannél a ruhám. Egyszerű, mivel bármikor lehet olyan alkalom, hogy hirtelen itt alszom nála, vagy Ő nálam így mindig van a másikunknál ruhánk. Ezt ugyan nem mindig szoktuk igénybe venni, csak ha olyan van. És most olyan van. Levettem a ruháimat és felvettem a világosszürke pólóm és a farmerom. Megigazítottam az ágyneműt és leültem tévét nézni rá. A falnak döntöttem a fejem és kapcsolgattam a tv-t nagy nehezen találtam egy normális filmet. Megcsörrent a telefonom, kikotortam a másik nadrágom zsebéből.

 - Zacky?- néztem a kijelzőt, felvettem- Igen?
 - Kira! Mi a fasz van?- ideges volt a hangja.
 - Mi?
 - Syn és Shads nem rég estek majdnem egymásnak, pontosabban Syn neki is esett behúzott neki egyet. Mi folyik itt hallod?
 - Mi van? Miért ütötte meg?
 - Minket is ez érdekel.
 - Várj! Meséld el mi volt!
 - Jó…

 „ Már csak Synt vártuk már vagy húsz perce késett. Végre betoppant.

 - Bocs a késéért- furcsán viselkedett mintha ideges, vagy dühös lett volna valakire.
 - Mi tartott ennyi ideig?- viccelődött Matt, de mintha Syn észre se vette volna az iróniát a hangjában, dühösen nézett rá.
 - Kirát vigasztaltam te pöcs fej!
 - Mi van?- nézett értetlenül.
 - Tudod- közelebb lépett Matthez.- Nem kéne mások érzelmeivel játszanod! Attól, hogy nagynak képzeled magad még nem vagy az!
 - Most meg mi bajod van haver?
 - Az a bajom baszd meg, hogy játszadozol Kirával! Mi Ő egy Barbie baba?
 - Nem vágom mi bajod, van- Syn nem válaszolt, az öklével szépen képen törölte Mattet.

 Épp, hogy közéjük tudtunk ugrani mielőtt Shads teljesen elveszti a fejét és behúz egyet vagy akár többet is Synnek válasz képen.”

 - Istenem…- a hajamat markoltam.
 - Szóval mi is történt?- most már kevésbé volt ideges a hangja.

 Vettem egy mély levegőt és mindent elmeséltem Zackynek.
 - Az szép. Akkor már értem mi baja van Synnek.

 - Hol vannak most?
 - Nem tudom, mindketten elmentek, de más fele. Hol vagy?

 - Briannél… Öhh… Most megyek Zacky. Majd még beszélünk, szia.

 - Kira várj!- letettem.

 Beraktam a zsebembe a mobilom és a cigim. Kimentem a szobából, odadobtam Jannak egy „szia”-t és már mentem is ki az utcára. Csak remélni tudtam, hogy nem jön velem szembe Brian. Elindultam a foci pálya felé, ahol Chan szokott a barátaival kosarazni vagy focizni.

10. rész

Anyáék az előszobában vártak egy hatalmas tortával. Apa is otthon volt ez lepett meg a legjobban.

 - Boldog születésnapot- mosolyogtak.
 - Köszönöm- én is elmosolyodtam.

 Leraktam a cipős szekrényre az ajándékokat és oda mentem anyuékhoz. Megöleltem őket, persze anyut óvatosan a torta miatt. Bementünk a konyhába. Em már türelmetlen volt és minden áron azt akarta, hogy az Ő ajándékát nyissam ki először.

 - Anu szegített becomagolni!- mosolygott, rámosolyogtam és kibontottam a lapos csomagot.

 Egy rajz volt benne, amin mind a négyen rajta vagyunk. Apa, anya, Em és én. Elmosolyodtam.
 - Köszönöm- odahajoltam hozzá és nyomtam egy puszit a puha arcára.
 - Ezt tőlünk kapod- tartott felém anyu egy csomagot,- tőlem és apádtól.
 - Köszönöm- mosolyogtam.

 Egy fadobozt rejtett a csomagolás, felnyitottam, egy álom csapda volt benne. Mindig is akartam egy ilyet.
 - Mikor megláttam egyből eszembe jutottál- mondta apu,- így hát megvettem.
 - Köszönöm- felálltam és megöleltem őket.- Nagyon tetszik.

 - Örülünk- mosolygott anyu.                            

 Beszélgettünk, közben felvágtuk a tortát. Megmutattam mit kaptam a többiektől. Jimmy ajándékát inkább eldugtam, mielőtt apám idegbajos lesz. Most normális és szeretném, ha ez egésznap így is maradna. Este megnéztünk egy filmet, csak így a kiscsalád. Úgy éreztem magam mintha megint nyolc éves lennék. Apa, anya és én a tv előtt gubbasztunk és nézünk valami egész estés családi filmet, igaz az óta már eltelt tíz év, de olyan jó volt látni, hogy Em hozzá bújik apuhoz, Ő pedig öleli. Mindig is ilyen családot akartam kár, hogy nem fog sokáig tartani. Este mosolyogva aludtam el, ilyen is rég volt már. Reggel álmosan keltem, ránéztem az órára már fél három volt. Kimásztam az ágyból és bementem a fürdőbe, próbáltam kezdeni valamit magammal, de nem sokat sikerült javítanom az állapotomon. A smink és a fésű valamilyen szinten segített, de nem sokat. Felvettem egy régi Guns ’n’ Roses-os pólót és egy fekete rövidnadrágot. Kimentem a konyhába, megint üres volt a ház. Csináltam valami kaját és beültem a tv elé. Elkezdtem babrálni a nyakláncommal. Megcsörrent a telefonom és olyan hévvel kaptam érte, hogy majdnem letéptem.

 - Igen?- szóltam bele.
 - Szia!- Benji mosolygós hangját hallottam.
 - Szia Benji- mosolyogtam.
 - Elmegyünk egy… bárba? Ja, valami olyasmibe valami újhely, Cherry Bomb asszem ez a neve.
 - Mikor megyünk?
 - Olyan hét fele találkozunk.

 - Jól van- ásítottam egyet.
 - Mikor keltél?- ránéztem az órára.
 - Fél órája?
 - És fáradt vagy?- nevetett.
 - Túlaludtam magam- vontam meg a vállam.
 - Jól van. Akkor hétkor, szia.
 - Szia.

 Letettem és tovább néztem a filmet, csöngettek. Vonakodva ugyan, de ott hagytam a tv-t és az ajtóhoz mentem. Beth állt az ajtóban.

 - Szia, hát te?
 - Átjöttem, mert találkozunk a fiúkkal és gondoltam készülhetnénk együtt.
 - Oké… gyere be- álltam félre.

 Kikapcsoltam a tv-t és bementünk a szobámba.

 - Mit veszel fel?- nyitotta ki a szekrényem.
 - Nem tudom- mellé álltam és kivettem egy másik régi Guns ’n’ Roses-os pólót, ami néhol ki volt lyuggatva és a fenekem alá ért.- Ezt- mutattam felé.
 - Fhúú! Vághatok bele egy lyukat?- csillant fel a szeme.
 - Persze-, mosolyogtam.

 Letettem az ágyra és kerestem egy ollót.
 - Tessék-, adtam oda neki.
 - Fordulj el!
 - Oké- megfordultam, hallottam az olló hangját.
 - Kész!- mondta egy kis idő után, megfordultam.

 Az eleje ki volt szaggatva a mellrésznél így a lógót is ketté hasította, de jól nézett ki mert csak a banda neve nem látszott.
 - Jó lett- mosolyogtam,- de…
 Megfogtam az ollót és levágtam az ujjait.
 - Így jobb.
 - Vedd fel.
 - Jó.

 Átvettem a pólóm és beálltam a tükör elé.
 - Kurva jó lett!- mosolygott.
 - Jaja, csak másik melltartó kéne.
 - Már is- kihúzta a fiókom és elő vett egy feketét.
 - Ez pushup.
 - Tudom- mosolygott.
 - Hát jó…

 Elvettem tőle és átvettem. A szekrényemből elővettem a szakadt farmerom és belebújtam. Megcsináltam a sminkem közben Beth a CD-imet nézegette és végül egy Queen mellett döntött. Vastagon kihúztam a szemem feketével. Kifésültem a hajam, majd szétráztam.

 - Nekünk nincs is közös képünk!- nézett rám mikor kijöttem a fürdőből.

 Nem szóltam semmit, a fiókomhoz mentem és kivettem a gépem.
 - Na, gyere- mosolyogtam.

 Csináltunk pár fotót majd fél hétkor elindultunk. Útközben rágyújtottunk. Mikor oda értünk csak Joel, Benji és Matt voltak ott. Nem sokkal utánunk megérkezett Zacky, majd nagy nehezen Syn és Jimmy. Beth egyből a nyakába ugrott, még soha nem láttam ilyennek. Elmosolyodtam, ahogy őket néztem.
 - Na, jó mehetünk?- kérdezte Syn, kicsit ingerültnek tűnt.
 - Persze-, elindultunk. Próbáltam lemaradni a többiektől, hogy beszélhessek Synnel.
 - Baj van?- kérdeztem.
 - Áhh semmi komoly, csak szarul keltem, de a pia majd megoldja- mosolygott.
 - Nem is te lennél- átkaroltam a derekát.
 - Emberek!- mindenki hátra nézett.- Mivel Kira most már a felnőttek büszke világához tartozik, így ma Ő veszi nekünk az első kört!

 - Mi? Ne már!
 - Jó ötlet- egyezett bele mindenki.
 - Ne csináljátok már!
 - Sajnáljuk, de ez van- mosolyogtak.
 - Ohh kapjátok be!

 Végre elértünk a bárig. Egész hangulatos kis hely volt. Brian ígéretéhez híven én fizettem az első körünket. Pár kör után mindenkinek megjött a jó kedve. És hát nem csak mi voltunk így a bárban. Éjfél körül egy nagyon bátor ember elkezdett karaoke-zni. Szépen szólva nem volt a legjobb hangja. A fiúk meg minden áron bizonyítani akarták, hogy ők sokkal jobbak, ami amúgy igaz, de ha Syn és Zacky részegen neki áll énekelni és hozzájuk még csatlakozik Jimmy, ott szem nem marad szárazon. Hát így volt ez most is. Annyit röhögtünk rajtuk és persze minket se hagyhattak ki a buliból, szóval mi is énekeltünk. Hatalmas volt. Kár, hogy videó nem kézült róla. Végül olyan hajnali három fele értem haza. Nem épp józanul, de próbáltam minél csöndesebb lenni végül is csak a fürdőben estem el majdnem. Végre lefeküdhettem a puhaágyamba, alig, hogy betakaróztam már aludtam is. Este borzalmas álmom volt.

Hát itt az új fejezet és ennek örömére, kaptok egy számot is, amit eddig csak a rádióban hallottam és akkor találtam meg végre a neten mikor írtam ezt a részt. :) És olyan boldog voltam, hogy vagy 6milliószor meghallgattam újra és újra hatalmas vigyorral a képemen.

9. rész

Reggel későn keltem, de jól éreztem magam. Ma lettem tizennyolc éves. Felkeltem és egyből a telefonomért nyúltam. Semmi. De hát két óra. Ilyenkor már legalább hat SMS szokott jönni Brian-től. Kimentem a konyhába, csönd volt az egész házban. Mi van itt? A hűtőhöz mentem, volt rajta egy cetli.

 „Ne haragudj kicsim, fontos dolgom akadt, későn jövök, Em-et átvittem egy barátnőjéhez. Szeretlek. Boldog Szülinapot!”
 Boldog a fene… Letéptem a cetlit és kidobtam a kukába. A hűtőben volt egy csokis süti. Kivettem és megettem, bár nem volt sok kedvem hozzá, legszívesebben azt is a kukába dobtam volna. Beültem a tévé elé. Nem ment semmi érdekes, felhívtam Briant, nem vette fel. Felhívtam Jimmy-t Ő se, majd Beth-t, de Ő se vette fel. Ezt a kört megismételtem fél óránként, de semmi. Hat óra múlva feladtam, mikor megcsörrent a telefon. Boldogan kaptam felé, de csak nagyi volt.
 - Szia, mama- szóltam bele.
 - Szia, angyalom. Boldog szülinapot! Sajnálom, hogy nem hívtalak korábban gondolom a barátaiddal voltál és nem akartalak zavarni.
 - Köszi, mama.
 - Na és, hogy vagy?
 - Jól vagyok, köszi-, egy könnycsepp folyt végig az arcomon.
 - Biztos? Nem olyan a hangod.
 - Tényleg minden rendben mami.
 - Jól van akkor. Még egyszer nagyon Boldog születésnapot aranyom.
 - Köszönöm.
 - Szia, szeretünk.
 - Én is szeretlek titeket.
 - Szia.
 - Szia-, letettük. Már készültem a falhoz vágni a telefont mikor megint megcsörrent, Beth.- Igen?- szóltam bele.
 - Szia! Ments meg könyörgöm! Halálra unom magam, nem jönnél át?- sóhajtottam.
 - De persze.
 - Imádlak! Köszi. Akkor gyere.
 - Rendben, szia.
 - Szia.

  Bementem a szobámba és a szekrényemhez mentem. Kivettem a félvállas Nirvana-s pólómat, hozzá pedig egy fekete csőnadrágot. Nem tudom mért pont ezeket, csak ezek akadtak elsőre a kezem ügyébe. Átfésültem a hajam és feldobtam egy enyhe sminket. Felvettem a fekete Converse cipőmet. Zsebre vágtam a cigim, plusz a gyújtót, amit végül magamévá nyilvánítottam tegnap. Elindultam, közben rágyújtottam. Mikor Beth-hez értem csak egy villany világított az is fent. Becsöngettem.

 - Nyitva!- hallottam Beth hangját.

 Benyitottam és becsuktam magam mögött az ajtót. Teljesen sötét volt, majd hirtelen feloltódtak a villanyok.

 - Boldog Születésnapot!- kiáltották egyszerre.

 - Úristen!- a számhoz kaptam a kezem és elsírtam magam. Beth oda jött hozzám és megölelt.- El sem hiszem- Beth csak mosolygott.

 Valaki megölelt hátulról, megfordultam és a fiúk vigyori képével találtam szembe magam. Egyből Benji nyakába ugrottam, majd sorra mindegyiket megöleltem. Annyira örültem, hogy nem felejtették el.
 - Már azon voltál, hogy valakit fejbe lősz igaz?- mosolygott Joel.
 - Közel álltam hozzá- vigyorogtam.

 Miután összeszedtem magam elkezdődött a buli. Egy csomóan már a buli elején szépen leitták magukat. Dübörgött a zene, mindenki jól érezte magát, de főleg én. Egyszer csak valaki felkiáltott.

 - Basszátok meg! Van medence!

 Így persze mindenki egyből az udvar felé vette az irányt. Én is elindultam kifelé, de csak a tömeg végén. Megálltam az udvar közepén és mosolyogva figyeltem a többieket.

 - Te nem mész?- mögülem jött a hang, de nem kellett megfordulnom, hogy tudjam ki az.

 - Mindjárt. És te? Te mindig egyből benne vagy a medencés bulikban.
 - Nem én vagyok az ünnepelt.
 - Te találtad ki?
 - Én csak az ötletadó voltam, meg persze a kivitelezésben is segítettem, de a helyet Beth adta.
 - Köszönöm- Brian felé fordultam és megöletem.
 - Tudod, hogy nincs mit- elengedtem.
 - De ugye tudod, hogy haragszom is rád! Nagyon ki voltam. Nem voltak reggeli SMS-ek. Se semmi.
 - Bepótolom, ígérem- mosolygott.
 - Azért.

 - Na, jó gyere- megfogta a kezem,- csobbanjunk egyet!

 Elkezdtünk szaladni a medence felé és beugrottunk a többiek közzé. Mikor feljöttem a víz alól nem találtam Briant. Kinéztem a partra és láttam, hogy néhány srác kihozza a hangfalakat. Beth bekapcsolta a zenét és kint folytatódott a buli. Kimásztam a medencéből, de egyik fiút se találtam. Hirtelen Benji termett előttem hatalmas vigyorral az arcán.

 - Boldog születésnapot!- ölelt magához, Ő is vizes volt.
 - Köszönöm- öleltem vissza.
 - Igyunk!- engedett el és a kezembe nyomott egy wishky-s üveget, elvettem tőle és nagyokat kortyoltam belőle.- Egy táncra?- nyújtotta felém a kezét.

 Rámosolyogtam, ledobtam a földre az üveget és átkaroltam a vállát. Miközben táncoltunk énekeltünk is. Vége lett a számnak és szétváltunk, elindultunk a tömegbe. Reggel egy ágyon ébredtem. Iszonyatosan hasogatott a fejem, ahogy felültem és körbe néztem a szobában kezdtek visszajönni az emlékek. Zacky részegen neki állt gitározni az udvaron, nagyon vicces volt, elmosolyodtam magamban. Felálltam és kimentem, közben próbáltam átlépkedni a földön fekvő embereket. Kimentem a konyhába ott ült az egész kis csapatom és rám vártak.
 - Na, csak, hogy felkeltél- mosolygott Jimmy,- már kezdtük unni magunkat.
 - Fáj a fejem!- nyögtem és elindultam felé, mivel nem volt több szék így letelepedtem Jimmy ölébe és a vállára hajtottam a fejem, végig néztem mindenkin-, de szarul néztek ki- jegyeztem meg.
 - Te se vagy jobb- terült ki az asztalon Zacky.
 - Szülinapos vagyok- öltöttem rá a nyelvem, mire viszonozta.
 - Az tegnap volt- ásított Joel.
 - De mivel 18 lettem így minimum két napig tart- átkaroltam Jimmy vállát.
 - Végül is, az ajándékokat még nem adtuk oda- mondta Beth, felkaptam a fejem.
 - Na, ez már tetszik mi?- mosolygott Brian.
 - Igazából már az is nagy ajándék lenne, ha kaphatnék valami fejfájás csillapítót.
 - Már is- állt fel Beth.
 - Imádlak!
 - Tudom- kacsintott,- de a pasimról szállj le.
 - Ahjj, de… jó- felálltam és átültem a legközelebbi barátom ölébe.- Szia-, mosolyogtam Mattre.
 - Szia-, mosolygott, Beth elém rakta a poharat és a gyógyszert.

 Bekaptam és leittam. Volt még egy kicsi a poharamban és gonosz ötletem támadt. Megfogtam és áthajoltam az asztalon Zacky fölé tartottam és kezdtem megdönteni.
 - Ha megpróbálod!- szólalt meg.
 - Baszki… azt hittem elaludtál.
 - Rosszul hitted- Brian meglökte a poharat és az egész Zacky fejére zúdult.- ANYÁD!
 - Brian volt!- emeltem fel a kezem védekezőn.
 - Na, jó! Mielőtt kitörne, egy kisebb háború menjünk át hozzánk- mondta Benji.
 - És a többi emberke? Őket ki fogja ki paterolni.
 - Majd a bátyám- vont vállat Beth.
 - Hát jó.

 Felálltunk és elindultunk Benjiék felé. Útközben meguntam a sétát és ráugortam Matt hátára. Kicsit meglepődött mivel, se szó, se beszéd nélkül csak úgy ráugrottam, de nem szólt semmit, csak mosolygott.
 - A lusta fajtád!- mosolygott Brian.
 - Szülinapom van blee- felhúztam az orrom és kinyújtottam a nyelvem, mosolyogva forgatta a szemét.

 Elértünk Joelékhez. Lemásztam Matt hátáról és bementünk a házba. Leültettek a nappaliba és felmentek az emeletre, én jó kislány módjára ültem a kanapén és vártam. Lejöttek az emeletről és mindegyiknél volt valami csomag. Körém ültek.

 - Boldog szülinapot!- tartotta felém a csomagot Zacky.
 - Köszön- elvettem tőle és kezdtem kibontani.
 - Jobb ötletem sajnos nem volt, mert a többiek már minden jót elhappoltak.
 - Ez is biztos jó- mosolyogtam rá.

 Letéptem a csomagolást és egy képet tartottam a kezemben. Nem rég készülhetett. Én és a fiúk vagyunk rajta.
 - Mikor utoljára voltam nálad láttam, hogy nincs ilyen képed, szóval gondoltam…
 - Nagyon tetszik- öleltem magamhoz.- Köszönöm.
 - Mi jövünk!- mondták egyszerre az ikrek.
 - Okés- mosolyogtam, leültek elém a dohányzó asztalra és Joel elém tartott egy kis négyzet alakú dobozt, elvettem tőle és kibontottam.
 - Jaj, fiúk- mosolyogtam.
 - Tudjuk…- mosolyogtak- megláttuk a CD boltban és egyből te jutottál róla eszünkbe.
 - Amennyire oda vagy a Nirvina-ért az már beteges- nevetett Joel.
 - Köszi-, mondtam gúnyosan, vigyorogtak- amúgy tényleg, köszi-, mosolyogtam.
 - Még egyszer boldog szülinapot!- öleltek magukhoz.
 - Na, jó én jövök- hessegette arrébb a fiúkat Beth.- Boldog szülinapot!- vigyorgott.
 - Köszönöm- vettem el tőle a puha csomagot.
 - Remélem, tetszik.
 - Biztos tetszeni fog- letéptem a csomagolást és egy fekete pólót tartottam a kezemben. Felemeltem és szétnyitottam. Egy hatalmas Kiss logó volt a póló elején.- Jaj nagyon tetszik köszönöm!- megöleltem, csak mosolygott.
 - Na-, furakodott Beth elé Matt.- Boldog szülinapot- ölelt meg.
 - Köszi-, elengedett és odaadott egy kis dobozt. Kibontottam és felnyitottam a dobozt. Nem hittem a szememnek, az Aviator szemüveg volt benne, amit mindig is akartam.- Istenem Matt- ugrottam a nyakába.- Imádlak!- nyomtam egy puszit az arcára.
 - Örülök, hogy tetszik- elengedett és Brian lépett a helyére.
 - Isten hozott a nagykorúak világában- felém nyújtott egy téglalap alakú dobozt.
 - Köszi-, elvettem tőle és kinyitottam az ékszeres dobozt, egy vékony anyagláncon egy fekete pengető volt. Kivettem a dobozból és megnéztem, a pengető másik oldalán nagy betűkkel virított három betű.- Syn?- olvastam fel mosolyogva.
 - Matt mondta, hogy te akarod az első autógrammunkat, hát kaptam az alkalmon…- mosolygott.
 - Köszönöm- mosolyogtam- felrakod?- tartottam felé.
 - Természetesen- megfordultam és rám rakta a nyakláncot. Megfordultam és megöleltem.
 - Na, végre én jövök- állt fel vigyorogva Jimmy.- Boldog születésnapot Kira, egy évvel közelebb kerültél a halálhoz.
 - Biztató- mosolyogtam, elvettem tőle az ajándékot és neki estem. Egy igen csipkés igen kevés anyagú ruhadarabot emeltem fel.- Tudod, hogy van barátnőd Jimmy?- nézegettem a fodros tangát és a másik kezemmel felemeltem a hozzá illő melltartót is.
 - Ne hülyéskedj már Kira!- mosolygott Beth.- Én próbáltam fel.
 - Ohh értem- visszaejtettem a ruhadarabokat a dobozba.- Nem hiszem, hogy sokat fogom őket hordani, de köszi Jimmy- mosolyogtam és megöleltem.
 - Próbáld fel- vigyorgott.
 - Biztos, hogy nem!
 - Na, ugyan már- unszoltak a többiek.
 - Nem!- szerencsémre megcsörrent a telefonom.- Szia, anya- szóltam bele.
 - Szia, kicsim, mikor jössz haza?
 - Hány óra?
 - Fél négy.
 - Ohh hát nem sokára.
 - Rendben. Szia, kicsim.
 - Szia, anya- letettem.- Hát mennem kell.
 - Haza kísérünk- ajánlották fel.
 - Köszi-, mosolyogtam.

 Összepakoltam az ajándékokat és elindultunk. A ház előtt elbúcsúztunk és még egyszer boldog születésnapot kívántak. Mosolyogtam utánuk, lenyomtam a kilincset és beléptem a házba.